Információk, amit tudni kell róla!
Gabonafélékről:
A gabonafélék közül a búza az egyik gyakori allergén, ezenkívül az árpa, rizs, zab, köles, rozs és vadrizs is eredményezheti a tüneteket. A gabonák közül a rozst említik kis mértékben allergénnek, mégis a búzaallergiára a megoldás nem az, hogy rozsból készült kenyeret vásárolunk helyette, mert a boltban elérhető általában több búzalisztet tartalmaz, mint rozslisztet.
Tünetek:
légzőszervi
húgyúti
bőr
orrüregi
idegrendszeri
gyomor-bélrendszeri
A gluténérzékenység által kialakulhat kalciumvesztés, csontritkulás és ebből adódóan csonttörés. „A coeliakia a vékonybelet érintő glutén és zsírfelszívódási zavarral járó tünetegyüttes. Hasmenést, fogyást és többféle hiánybetegséget okozhat. Ha nem ismerik fel, akár életet veszélyeztető állapot is felléphet. A búza legfontosabb fehérjéje a glutén. Úgy vélik, hogy ez a fehérje felelős a legtöbb reakcióért. Jó néhány „búzamentes” élelmiszer tartalmaz glutént. A keményítők, stabilizátorok, emulgeálószerek és hidrolizált növényi proteinek általában búzából származnak. A maláta, valamint a gabonakivonat ugyancsak gluténtartalmú.”
Crohn-betegség,”amely a bélrendszer krónikus, súlyos gyulladásos kórképe, drámai javulást mutathat, ha a páciens szigorú gluténmentes diétát folytat. Egyes beszámolók szerint a Crohn-betegségben szenvedők gluténérzékenysége annyira súlyos lehet, hogy már egyetlen sör elfogyasztása is a betegség kiújulását okozhatja.”
Tehéntej-allergia, „az élet későbbi szakaszában lisztérzékenység ( gluténintolerancia) követheti, amely akár coeliakiáig súlyosbodhat.Mérsékelhetjük az élet során kialakuló allergiás megbetegedésekre való hajlamot, ha csecsemőkorban nem adunk tehéntejet. A tehéntej valóban ideális táplálék-de kizárólag a borjú számára. A csecsemők ideális tápláléka az anyatej.”
Mi a kerülendő?
majdnem minden pékáru, tésztafélék, tejszínes mártások, szószok, panírozott ételek, gabonapelyhek, sós és édes sütemények, torták, általános célú és önkelesztő lisztek, búzaliszt, teljes kiőrlésű liszt, törtbúza (bulgur), grahamliszt, vitaminnal dúsított lisztek, búzacsíra, búzapehely, gríz, korpa, keményítő, zsemlemorzsa, kekszpor, önkelesztő kukoricaliszt, egyes instant italporok, kakaó, maláta, némely alkohol, azok a termékek/ételek amikben megtalálható a búza, bizonyos felvágottak és húsos készételek, kagylók, rákok, krémlevesek, leveskonzervek, instant levesek, leveskocka, majonéz, salátaöntetek, szószban készült zöldségek, csokoládék, édességszeletek, egyes sütőporok.
Mi a megengedett?
minden olyan gabona és étel ami nem tartalmaz búzát, kukorica, rozs, zab, árpa, hajdina, rizs, burgonya, tápióka.
Búzaliszt-helyettesítők:
kukorica/burgonya/nyílgyökér keményítővel
nyílgyökérrel
előfőzött tápiókával
zab/kukorica/rizs/árpa/burgonya/rozs/szója/nyílgyökérliszttel
szágóval (szágóliszt)
őrölt zabpehellyel
burgonyapehellyel
Használata:
„Búzaliszt-helyettesítők használatakor rendszerint hosszabb (tíz-húsz perccel) ideig tartó és alacsonyabb hőfokú sütésre van szükség, mint búzaliszt esetében. Az átsültebb végeredmény érdekében ezeket a helyettesítőket kombinálhatjuk is egymással. A helyettesítőket alaposan át kell szitálni, hogy minél könnyebben elkeveredjenek. A kisebb veknik könnyebben átsülnek. Ne feledjük, hogy az élesztő kelesztő hatása a liszt gluténtartalmától függ, így a búzalisztmentes kenyerek általában nem kelnek meg annyira.”
Forrás: Phylis Austin, Dr. Agatha M. Thrash, Dr. Calvin L. Thrash, Táplálékallergiákról egyszerűen, BIK Könyvkiadó, Budapest, 2013, P. 42-46.