Ezen a napon már jobban éreztem magamat. Jött anyukám és segített mindenben. Megfésült, hozott teát, megmosdatott, de csak nedves törölközővel lehetett. A szobában volt egy kis csap és ott meg tudtam minden reggel szépen mosakodni, fogat mosni, ezeket egyedül is meg tudtam oldani. Ha jól emlékszem, ezen a napon már a katétert is kivették. Ez úgy nézett ki, hogy a nővér elmondta, hogy csak akkor szóljak majd, ha nagyon feszít a hólyagom. Amikor már éreztem, hogy nagyon feszít, akkor jeleztem neki. Együtt kimentünk a mosdóba és ahogy elkezdtem pisilni, ő elvágta nekem a katéter csövét és ez szinte kirobbant belőlem.

A másik cső még bennem volt, ami a sebemet tisztította. Ebédre már kaptam a leves mellé másodikfélét, általában főzeléket. Nagyon pocsék íze volt, de ettem egy keveset. Anyukámnak elmondták, hogy mit ehetek a harmadik naptól, így ezen a napon már hozott nekem egy kis rizst, párolt répával.

A folyosón oda-vissza tudtam sétálgatni, így amennyit csak tudtam mozogtam. Mindkét lábam be volt fáslizva nehogy trombózist kapjak, de ezt is úgy fogtam fel, hogy kihívás és igenis végig csinálom. Éjszaka még mindig voltak fájdalmaim, hányingerem és emiatt meg is nyomtam a nővérhívót, mert úgy éreztem kidobom a taccsot. Jött is az ápoló, aki az infúziómba hányingercsökkentőt adott.

Egyből jobban éreztem magamat. Szintén boldog voltam akkor, hogy mennyire jó az, ha az ember jól érezheti magát. Arra nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de valamelyik napon még a torkom is elkezdett fájni. Azt mondták ez attól van, hogy altatásnál a pipát ledugták a torkomon és ott felsértette.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük