
A háziorvos csak délután rendelt, így nem tudtam mást tenni, minthogy várni. Anyukámmal és apukámmal átsétáltunk a rendelőbe, ami szerencsére közel van hozzánk. Mindkét oldalról segítettek, hisz nehezen tudtam menni, ez nagy segítség volt. Ez a szédülés a semmiből jött rám és hirtelen. A háziorvos kikérdezett, megmérte a vérnyomásomat, megvizsgálta a hasamat. Hozzátette, hogy azért vagyok mindig ilyen éhes, mert fejlődő szervezet vagyok és nyugodtan egyek, amennyi csak jól esik. 22 éves voltam akkor. Nem tudom, hogyan gondolhatta ezt, mikor serdülő koromban nem ettem ennyit és nem voltam ilyen éhes folyamatosan.
Ezután kaptam beutalót az SZTK-ba a belgyógyászatra, de utólag kiderült, hogy a kórházba kellett volna mennem, csak a háziorvos valamit nem jól írt. Ezért persze le is szidtak minket rendesen anyukámmal, hogy minek mentünk mi oda. Amúgy tényleg nem volt elég bajom, még jobban belerúgtak az emberbe. Szóval az ott lévő asszisztens hölgy megkérdezte tőlem, ahogy az adataimat vette fel, hogy milyen problémával mentem oda. Elmondtam, hogy szédülök, nem vagyok jól. Mondtam neki, hogy emiatt az iskolába sem tudok eljutni, mivel hátráltat ez a rosszullét. Amúgy akkor szerencsére tényleg nem volt senki a folyosón és nagyon úgy tűnt, hogy rajtunk kívül senki sem várakozott. Miután bekerültünk a belgyógyász doktornő kikérdezett, megnézte a testsúlyomat, megvizsgálta a hasamat, majd EKG vizsgálatot végeztek el. Az asszisztens rám pakolta az elektródákat, de ezt is úgy tette, hogy még érezzem magamat jobban rosszul és megalázva. Majd a doktornő kiértékelte az eredményt, ami szerencsére jó lett. Amúgy a doktornő sem volt szimpatikus, de valakinek muszáj volt megvizsgálnia. Mellkas röntgenre, hasi ultrahangra és egy általános vérvételre kaptam beutalót.