Szerencsére már sokkal jobban éreztem magamat. Az altatás miatti hányinger elmúlt, jobb volt az étvágyam, több volt az energiám. Bátrabban mozogtam, sokat beszélgettem a szobatársaimmal. Mindig volt 1-2 új ember, aki épp akkor érkezett, így mindig volt valami újdonság. Anyukám egész nap ott volt velem, ellátott mindennel.

Tesóm is meglátogatott, ő is hozott valami apróságot. A kórházi koszt továbbra sem jött be, anya hozott nekem kaját, amit megehettem. A lényeg az volt, hogy ne egyek olyat, ami puffasztó. A teát már nem nagyon kívántam, mivel jobban voltam, így ösztönösen érezte a szervezetem, hogy már nincs szükségem erre. Úgyhogy pihentem, járkáltam, ettem, beszélgettem, rejtvényt fejtettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük