Címkearchívumok: ájulásérzet

Hogyan hatott rám a lisztérzékenység, amíg ki nem derült?

Fizikailag, lelkileg és mentálisan!

Kemény és küzdelmes évek voltak ezek, ugyanis szenvedéssel töltöttem el a fiatalságom nagy részét!

Így jártam végig az általános iskola felső osztályát, majd következett a középiskola. Ezekben az években még nem durvult el az állapotom, viszont mikor elmentem 2 éves felsőfokú képzésre, ott már konkrétan ájulás körüli állapotban találtam magamat bizonyos órákon.

A felszívódásom volt az első igazán intő jel, persze erre az orvosok legyintettek egyet! Kezdődött a vashiányos vérszegénységgel, majd folytatódott azzal, hogy évről évre semmit nem híztam, de enni azt ettem, méghozzá sokat! Egyre többet! De! Mikor a zsemlétől begörcsölt a gyomrom, feküdtem a padon és próbáltam túlélni az órákat, azért az nem volt semmi! Majd fokozódtak a rosszullétek és egyre rosszabbul voltam!

Ezután főiskolára mentem, ahol reménykedtem abban, „új hely, új környezet, új emberek” ez majd biztos sokat segít! Természetesen nem oldódott meg! Sőt! Másodéves voltam, amikor már egyre többször jelentkezett és sűrűbben! Nagyon aggasztó volt! Mikor órán is muszáj voltam enni és a csoporttársaim röhögni kezdtek, eléggé rosszul esett és dühös voltam! Még én éreztem magamat kínosan, mert nem tudtam, hogy mi lehet a bajom!

Gyakorlatról tartottam haza, mikor olyan szinten elgyengültem és szédültem, hogy már másnap a suliba nem tudtam eljutni! A vasútállomás felé vezető félúton vissza kellett fordulnom! Úgy jöttem haza, hogy fogtam a falat végig és közben telefononon jeleztem anyukámnak! Szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy egyedül hazajutottam! Borzasztó halálfélelem kerített a hatalmába és azt hittem sose leszek már jól! Nagyon sokat sírtam és el voltam keseredve!

A háziorvos szerint fejlődő szervezet voltam! Ez nagyon vicces, mert 22 évesen nem hiszem, hogy az voltam! Az mennyire volt normális, hogy egy délelőtt alatt megettem 5 db szendvicset és ráadásul volt olyan alkalom, hogy rántott hús volt benne! Csak ettem és ettem, de hízni egy dekát nem híztam! Hiába figyeltem az étkezésre és a folyadékbevitelre, a vércukorszintem így is leesett és jött az ájulásérzet!

Nagyon fáradt voltam és a koncentrálásban is nehezített! Úgy tanultam végig az éveket, hogy nekem dupla vagy tripla energiámba került, hogy jó tanuló lehessek! Ugyanis elfelejtettem hamar a megtanult szöveget vagy nagyon nehéz volt odafigyelnem! Az idegrendszeremre is hatott, nem is kicsit!

Erre rájött még az, hogy a májkapumban kialakult nyirokcsomó rendszer mögött a kezeletlen lisztérzékenység is közrejátszhatott! Sajnos, ezt senki sem tudta nekem pontosan megmondani, míg a műtét, sőt a szövettan eredménye után sem!

Haragszok, nagyon! Mert ha ezek hamarabb kiderültek volna, akkor nem kellett volna végigszenvednem és én is felhőtlenül élvezhettem volna a diákéveket!

Ájulásról, eszméletvesztésről csak röviden

Lelkileg ez a bejegyzés az idáig, ami nagyon nehezemre esik, hogy megírjam. Nem véletlen, hogy sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e ezekről, hisz felhozza bennem, ami megtörtént és teljesen átjár. Ennek a két szónak a leírása is szorongást kelt bennem, mert megrémít és felidézi az emlékeket, amikor is többször rosszul voltam. Nem bírom magamat túltenni ezen, annyira megviselt. Hiába teltek el az évek, ezeket viszem mindig magammal, menjek bárhova is. Sokszor elfog a félelem, a pánik, a „mi lesz, ha megint előfordul”? kérdés és „hogyan bírjam még ezt el majd a lelkem”? követi. Nem tudom elhinni, hogyan bírtam el ennyi rosszullétet. Hogy mi volt azaz erő, ami átsegített? Sose tudom meg, de nagyon elfáradtam, az tuti. Mindig is komolyabb és érettebb voltam a koromnál, de ezek tettek igazán érett felnőtté és szomorúvá. Sok fájdalom, nehézség, ami miatt kevés emberrel tudtam magamat megértetni, hisz senki nem tudta, hogy mi zajlik bennem valójában.

Elvesztettem az egyik legjobbnak hitt barátnőmet, mert a nehéz időkben nem volt ott mellettem és nem is tudott így rólam semmit. Persze, mikor nekem kellett neki támaszt nyújtani, akkor én szó nélkül megtettem. Akkor tért vissza az életembe, amikor én már más úton jártam és nem volt már közös témánk. Családon belül a legtöbb támaszt anyukámtól kaptam és páromtól. Ők ketten azok, akik láttak igazán mélyen engem azokban az időkben. Aki még sose élt át ilyet, annak nehéz ezt megértenie. Az ájulásnak vannak előjelei, míg az eszméletvesztés hirtelen jön és szó szerint se kép se hang. A rosszullétek nekem általában úgy jelentkeztek, hogy legyengültem teljesen és azt éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. Volt, hogy hányingerrel, melegségérzettel kezdődött, majd a látótér és a hangok tompulásával folytatódott. Borzasztó félelem kerített hatalmába és nem tudtam mi történik velem, hogy hogy fogom ezt egyáltalán túlélni. Továbbra is úgy gondolom és érzem, hogy szükségem van segítségre ahhoz, hogy el tudjam ezt a traumát is engedni.

Mentális, lelki tünetek

Amin keresztül mentem az mind fizikailag, lelkileg hatott rám és a szociális életemet is megváltoztatta. Sokkal jobban bezárkóztam és az önbizalmat is rendesen megtépázta. Ha a problémámról beszéltem vagy beszélek, mindig kínosan éreztem és érzem is magamat. Ezt a mai napig nehezen kezelem. A rosszulléttől való félelem, hogy több mint 20 év után egy teljesen új és ismeretlen életmódba kellett kezdenem, ez megviselt. A megszokott ételek elhagyása sokszor elvonási tüneteket okozott és okoz nálam.

Még mindig sokszor dühös vagyok, nehezen emésztem ezt meg. Akárhol járok, már nincs az, hogy beülök megenni egy pizzát, vagy veszek egy péksüteményt. Ezt is nehéz volt feldolgozni lelkileg, hisz ehhez voltam hozzászokva éveken keresztül, hogy bárhol és bármit megehetek. Tényleg nem könnyű ez, nagyon nem. Sokszor már nemcsak akkor eszek, ha éhes vagyok, hanem már pszichésen is, hisz ez mély nyomot hagyott bennem. A félelem, szorongás miatt már pánikrohamokban is volt részem.

Nálam a tünetek, mint például az éjszakai felébredések, szapora szívverés, remegés, néha légszomj, rettegés, szédülés, ájulásérzet, halálfélelem. A zárt terekben is sokszor előjön, de próbálok belemenni a helyzetbe, hogy ezt leküzdjem. Általában 20 percnél tovább nem tart és most már próbálok arra figyelni, hogy szépen lassan vegyem a levegőt, hogy meg tudjam magamat nyugtatni.

Tudom, hogy ez nem jó így és szeretnék én magam változtatni ezen. Elfogadni, megérteni és türelemmel lenni elsősorban magam felé. Feldolgozni lelkileg hosszú idő és sokat kell ezen dolgoznom, hogy ez megváltozzon. Szóval a gyógyuláshoz vezető út még hosszú és van még min változtatnom, van még miben fejlődnöm.