Címkearchívumok: altatás

Hasi műtét előtt/után!

Hogyan éltem meg?

Mire kellett odafigyelnem?

2014-ben az utolsó évemet kezdtem meg a főiskolán, vagyis 2 hetes csúszással, mert volt ennél fontosabb “dolgom” is. Írtam e-mailt a tanároknak, hogy később tudom elkezdeni az őszi félévet. Megértőek, támogatóak voltak és minden jót kívántak a “nagy naphoz”!

Nyáron már Budapestre kellett a vizsgálatokra menni és a műtétem is ott történt. Egy neves professzor ( sebész) műtött, aki szakmailag a”toppon” van, így jó kezekbe kerültem hála a Jóistennek! Megvolt a maga stílusa és rettegtem is tőle, de mindig tárgyilagos volt és azt mondta, sose szalad előre, hanem mindig az adott dologra figyel oda. Neki köszönhetem, hogy ma élhetek, ugyanis ez a nyirokcsomó rendszer mindent elszívott tőlem és gyorsabb volt a keringése a májamnál. Ezt így fogalmazta meg nekem annak idején a radiológus és hozzátette, ezzel nem lehet várni, minél hamarabb el kell távolítani!

Hogy mire kellett odafigyelnem?

A műtét előtt

Az egyik legfontosabb az volt, hogy ne legyek beteg! Mivel altatásban zajlott a műtét, így nem fázíthattam meg magamat, mert akkor ez akadály lett volna. Így már a műtétet megelőző 2 hétben sehova nem járkáltam, nagyon kellett vigyáznom magamra! A másik, hogy a menstruációm, akkora elmúljon! Persze, hogy “megtréfált” az élet, és nem jött meg időben. Emiatt, még a nőgyógyászhoz is kellett mennem és felírt egy olyan gyógyszert, ami meghozta. De! Ettől, olyan durván jelentkezett, hogy soha többet, ha nem muszáj! Nem egy természetes, hanem mesterséges vérzés jelentkezett, így ezt főleg a nők, el tudják képzelni!

Majd ezt követően megbeszéltem a professzorral, hogy mikor történhetne a műtét. Így ezután szeptember 4-én kellett befeküdnöm, majd jött az ápoló és az aneszteziológus pedig kikérdezett: hány műtetem volt idáig ?, van-e rossz fogam ?, esetleg kivehetős a fogsorom? van-e gyógyszerérzékenységem? Ilyenekre kellett válaszolnom, majd a végén aláírtam a papírt. Anyukám késő délután ment el a kórházból és összeborulva sírtunk nagyon, de nagyon! Most is rám jött a sírás, mert az kimondhatatlanul kemény helyzet volt! Aznap már csak délután fél 4-kor ehettem utoljára, utána csak vizet ihattam. Estére kaptam egy fél adag nyugtatót, lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni. Nagyon nehéz volt, féltem borzasztóan, hogy minden a lehető legjobban alakuljon majd!

A műtét napján

Másnap 5-én meg is műtöttek, itt is volt egy “csavar” a történetben. 10 órára voltam kiírva, de közölték reggel 7 órakor, hogy én leszek az első! Nagyon bepánikoltam hisz anyukám és párom sem volt még ott, de szerencsére nemsokára megérkeztek és amíg előkészítettek, addig próbáltak nyugatni engem. Levetkőztem teljesen meztelenre, majd betakartak fehér lepedőbe. Kaptam infúzióba antibiotikumot, meg még ki tudja mit?! Majd felhelyezték a katétert és vittek is a műtőbe. Ott a folyosón még egy gyors puszi és bíztatás, majd a műtő ajtaja előtt még láttam őket. Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, hogy bármi megtörténhet velem és lehet ennyi volt az életem?! Mivel már nem volt idő reggel nyugtatót bevenni, így intravénásan beadták és kb. pár másodperc alatt elaludtam. Ez még nem az altatás része volt, az majd csak ezután következett. Az utolsó kép a fejemben az volt, hogy végezni fogok a főiskolán és talárban, sapkában látom magamat. Másfél órás volt kb. a műtét, olyan 8 után kezdhették el és 10:30 körül már az ébredőben voltam.

Nekem ez a második születésnapom, mert szerencsésen alakult! Ébredéskor azt sem tudtam merre vagyok, hang alig jött ki a torkomon. Az ébredőszobában voltam és fájdalmat éreztem a hasamnál, láttam hogy be voltam kötözve és elképedtem, hogy milyen nagy részben volt leragasztva. Majd kitoltak és vittek a kórterembe vissza. Anyukám és párom nélkül nem bírtam volna ki ezeket a napokat, vagy nagyon nehezen! Volt, hogy testvérem és párom anyukája is meglátogatott, ez is sok erőt adott, apukámmal és a többiekkel telefonon beszéltünk.

A műtét után

Miután túlestem rajta aznap se enni, se inni nem lehetett, csak benedvesíteni a számat egy kis fapálcika segítségével, aminek a végén volt egy vatta! Nagyon kellett vigyáznom a két zacskóra, ami az egyik a katéternek volt, a másik a sebet tisztította! Ebből a kettőből lógtak ki csövek és nem szabadott, hogy kimozduljanak! Aznap végig feküdtem, nem mocoroghattam! A heg elkezdett “ugrálni” és úgy éreztem, mintha rángatóztam volna kicsit, majd a napok elteltével viszketett is. Tudom, a gyógyulás része volt ez is. Már másnap megpróbáltam felkelni, lassan felállni. Ez úgy történt, hogy oldalra fordultam, feltoltam a könyökömmel magamat és szépen felültem. Szédültem, de lassan felálltam és óvatosan sétálgattam a szobán belül. Korgott már a gyomrom rendesen, így enni is ehettem már egy keveset.

A bent töltött napok alatt, sokat sétáltam a folyosón befáslizott lábakkal, nehogy trombózist kapjak! Az altatás engem nagyon megviselt és minden bajom volt tőle. Hányinger, öklendezés, melegségérzet, majd a torkom is elkezdett fájni, mivel a pipát ledugták és ez ezzel járt. A fájdalomcsillapítót mindennap kaptam, volt olyan éjszaka, hogy hányás ellenit kértem, azonnal hívtam a nővérhívót, azt éreztem kidobom a taccsot. A napok előrehaladtával egyre jobban lettem és kezdtem összeszedni magamat szépen. Viszont nem tagadom, borzasztó fájdalmakon mentem keresztül! A diétámat ugyanúgy tartottam és mivel a kórházi kaja nem volt épp a legfinomabb, mert levesnek jó zsírosat kaptam, meg többnyire ízetlen kajákat. Anyukám pár nap után már hozott nekem ételt. A lényeg az volt, hogy ne legyen nehéz és puffasztó. Párolt csirkemelllet és répát rizzsel illetve almakompóttal ettem. Meg előre gondolkodtunk és vittünk be száraz illetve ami hűtőben elállt kajákat. Reggelire mézet/dzsemet/vajat/sajtot/felvágottat is kaptam, vacsorára is hasonlót. Mikor már kivették a katéter csövét, meg a másik tasakét is, sokkal jobban tudtam mozogni. Utána a tartásom zavart, össze voltam görnyedve és alig bírtam kiegyenesedni. Kértem én is a gyógytornász segítségét, majd gyakorlatokkal segített, hogy jobban legyek.

Itthon

Miután kiengedtek továbbra is vigyáznom kellett magamra. A diétát természetesen ugyanúgy tartottam és itthon is segítségre szorultam. Fürödni 6 hétig nem lehetett, csak úgy, hogy alulról. Anyukám egy törölközőt majd egy plédet tett oda a hasamra. A hajmosást úgy oldottuk meg, hogy a fürdőszobába két széket tettünk be. Az egyiken ültem , a másikon a lavór volt és hátrahajtottam a fejemet.

Mivel a gyakorlatom is elkezdődött, így hátizsákkal jártam a suliba és figyelnem kellett, hogy 2 kilónál többet ne cipeljek! A varratszedésig kb 10 nap telt el, ezalatt anyukám a sebemet mindennap átkötötte. Mikor kiszedték, akkor már egyenesebb volt a tartásom és könnyebben tudtam mozogni. Hetekig csináltam a leírt gyakorlatokat és már a megszokott módon keltem fel és feküdtem le. Óvatosan, oldalra fordulva, hogy a hasam ne nyíljon szét!

Kemény, küzdelmes , tanulságos időszak volt és amíg élek, sose felejtem! Óriási hála legfőképpen édesanyukámnak, aki mindennap oda és vissza utazott vonattal és ott volt mellettem, segített mindenben! Csodálom és felnézek rá, hogy mennyi erő van benne! Hálásan köszönöm még apukámnak, testvéremnek, páromnak és családjának, hogy ők is tartották bennem a lelket és azoknak is akik telefonon érdeklődtek!

Még részletesebben erről itt olvashattok:

https://utagyogyulashoz.hu/category/korhazban

Saját forrás

Második nap: Műtét

Felébredtem, fogat mostam és vártam, hogy előkészítsenek a műtétre. Egyébként délelőtt 10 órára voltam kiírva, ehelyett már 7 óra után jöttek és mondták, hogy én leszek az első, így igyekeznünk kell. Nagyon megijedtem, mert se anyukám, se a párom nem volt még ott, hisz ők egy picit később értek volna oda. Le kellett vetkőznöm teljesen meztelenre, majd egy fehér lepedővel betakartak. Közben bekötötték a branült a kézfejemnél, amiben az antibiotikumot kaptam. Miközben előkészítettek, addigra ők is megérkeztek.

Elmondtam nekik gyorsan, hogy változott a helyzet és én leszek az első. Ezután ki kellett menniük, mert feltették a katétert. Először nem jó helyre ment, mert az első próbálkozásnál nem is éreztem semmit, de a következőnél majd kiugrott a szemem és elkezdett csípni, amire azt mondták, hogy ez teljesen normális majd elmúlik. Akkor még nem tudtam, hogy ez a fájdalom semmi ahhoz képest, miután megműtöttek.

Ezután már vittek a műtőbe, de még egy gyors puszi és biztatás belefért anyukámtól, páromtól. Még a műtő ajtaja előtt láttam őket, majd bezáródott az ajtó. Jött az aneszteziológus és mondta, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. Feladott rám még egy műtős sapkát, utána már betoltak a műtőbe. Nagyon hideg és borzasztóan rideg volt. Fáztam nagyon és rettegtem, de nem volt mit tennem, el kellett engednem ezt a félelmet. Ja, és reggel arra sem volt már idő, hogy egy nyugtatót bevegyek, így ott infúzióban kaptam meg és pár másodperc után már el is aludtam.

A következő pillanat amire emlékeztem, az már az ébredőszobában volt. Annyira bódult állapotban voltam, hogy alig jött ki hang a torkomon. Azt éreztem, hogy nagyon fáj a hasamnál. Miután már magamhoz tértem, akkor vittek vissza a kórterembe. A műtőből kitolva anyukám, párom egyből odajöttek hozzám és kérdezték, hogy érzem magamat, de nem nagyon tudtam válaszolni.

Elmondásuk szerint falfehér voltam és be voltak a szemeim esve, gondolom az altatás így hatott rám. A műtősfiú átemelt az ágyra és mondta, hogy próbáljak pihenni. Vizet csak fokozatosan és lassan ihattam. Először csak a számat lehetett benedvesíteni egy fapálcika segítségével, aminek a végén volt egy vatta. Enni pedig nem ehettem, majd csak másnap.

Nagyon sokat segített, hogy ott voltak végig mellettem anyáék és csak estére mentek el. Testvérem is meglátogatott aznap, apukámmal pedig telefonon beszéltem mindennap. Ő nem tudott ott lenni, mert távol dolgozott, de én ezt megértettem. Eléggé fáradt voltam, nehezemre esett a beszélgetés is. Kaptam infúzióba fájdalomcsillapítót, de akkor még nem éreztem, hogy nagyon fáj, azt majd később.

Ott feküdtem az ágyon, egyik oldalamon katéter, a másikon meg egy kis tasak, amiben a vérem tisztult. Ez úgy nézett ki, hogy a hasamból volt kivezetve egy cső és ebbe a zacskóba ment a vérem és ez segítette, hogy tisztuljon a sebem. Miután egyedül maradtam, később az egyik beteg segített feladni óvatosan a hálóingemet. 

Amikor minden összejön…

A professzor augusztusban elment szabadságra. Miután visszajött, kijelölt nekem egy időpontot, ami azért nem volt jó nekem, mert már egy ideje késett a menstruációm. Műtétkor pedig ez számít, hogy ne legyen vérzés, legalábbis nekem ezt mondták. Mivel bizonytalan volt ez a helyzet, így elmentem a nőgyógyászhoz, aki felírt nekem olyan gyógyszert, ami meghozza.

Szépen beszedtem és vártam, hogy minden rendben legyen. Végül, az egyik napon olyan durván megjött, amit én még sosem tapasztaltam azelőtt. Alig fájt a hasam alja és hirtelen jött nagy mennyiség. Emiatt annyira szédültem, remegtem, hogy megfogadtam, soha többet ilyen gyógyszert.

Ez egy kivételes alkalom volt, hogy a műtétre elmúljon, így próbáltam magamat ezzel nyugtatni, hogyha így, de legalább megjött. Mikor elmúlt, hívtam telefonon, hogy mikorra kellene időzíteni a műtétet. Bár megvolt a maga stílusa, hallottam visszajelzésekből, hogy ő egy profi és a legjobb kezekben leszek nála.

Megnyugodtam és próbáltam elfogadni a helyzetemet. Kérte, hogy vigyázzak magamra, nehogy megfázzak, beteg legyek, mivel az altatás miatt ez kockázatos lehet. Így már előtte sehova nem mentem, vártam az időpontot. Továbbra is telefonon konzultáltunk és közölte, hogy szeptember 4-én feküdjek be és majd másnap 5-én lesz a műtét.

A gyulladást jelölő értékem amúgy is magas volt, de ahogy teltek a hónapok, magasabb lett. Emiatt még egy utolsó ultrahangra elmentünk, természetesen magánúton. Az ultrahang már nem csak egy, hanem két nyirokcsomót is mutatott. Azt sem tudtam, hogy mit szóljak hirtelen. Mindenesetre ennek az eredményét is vittem magammal a műtétre.

Orvosi kivizsgálások #6

Egy másik időpontban vissza kellett menni a hepatológushoz. Annyit mondott, hogy az ilyen eseteket a fővárosba, az egyik neves kórházba szokták küldeni. Elmondta, hogy kihez kell majd fordulnom és előre szólt, hogy nem egyszerű a természete a professzornak, de ő a legjobb és bízhatok benne. Megírta a beutalót és innentől kezdve a fővárosba kellett menni további vizsgálatokra.


Következő alkalomkor a hepatológiai sebészeti ambulanciára mentünk. Felvették az adataimat, majd kaptam egy sorszámot és várakoztunk. Mikor behívtak minket, elkezdtem aggódni, ugyanis éreztem, hogy neki tényleg megvan a maga stílusa. Megnézte az addigi eredményeimet, majd közölte, hogy ha tetszik, ha nem ezt műteni kell.

Nyilván mikor meghallottam ezt, egyből levert a víz, de úgy voltam vele, ha ez kell, hogy jobban legyek, akkor hajrá. Először ő is biopsziában gondolkodott, aztán rájött, hogy ez felesleges lenne, de mégis szeretné látni, hogy pontosan mi az, így elküldött egy MR vizsgálatra.


Július közepén egy kora reggeli időpontra kellett felutaznunk. Adatfelvétel után egy kis ideig várakoznunk kellett, addig a fülbevalót kivettem, a nadrágomról pedig az övet kellett levennem. Mivel már korábban tapasztaltam, hogy milyen ez a vizsgálat, annyira nem féltem, csak inkább a bezártságtól.

Szóval az asszisztens nem volt a legkedvesebb, bunkó módon elmondta, mit és hogyan csináljak. Felfeküdtem, majd betoltak ebbe a csőbe és kaptam fülvédőt, mert ez a gép eléggé hangos.

Emellett figyelnem kellett az utasításokra és ha bármilyen problémám lett volna, akkor egy kis mikrofonon keresztül kommunikálhattam volna velük. Ez egy 20 perces vizsgálat volt. Az elején hosszúnak tűnt, majd a vége felé bejött az asszisztens és bekötötte intravénásan a kontrasztanyagot.

Miután befejeződött a vizsgálat, már alig éreztem a karjaimat, mivel 20 percen keresztül a fejemnél volt feltartott állapotban és már nagyon zsibbadt, bizsergett közben is. Épp, hogy az atlétát magamra tudtam venni és már mentem is ki a folyosóra, ahol anyukám segített feladni a pólót. Elmeséltem, hogy ez nagyon rossz volt és mennyire bezártság érzetem volt és sokszor a pánik is előjött.

Ezután már csak az eredményre kellett várni, majd ezt a papírt vissza kellett vinni a professzorhoz, aki megállapította, hogy ez a műtét elkerülhetetlen. Bemutatott a főnővérnek, aki elmondta, hogy mi fog rám várni a műtét után és amíg bent leszek a kórházban.

Elmondtam neki őszintén, hogy mennyire félek az altatástól, majd erre csak annyit mondott, hogy még a hülyék is felébrednek. Azt is hozzátette, hogy muszáj ezt végigcsinálni, hogy meggyógyuljak. Nagyon aranyos és segítőkész volt, így egy kicsit megnyugodtam. Egy pár alkalommal még fel kellett utaznunk vérvételre, vizeletet leadni, EKG-ra és a további teendők megbeszélésére.