Címkearchívumok: betegségek

Sáfrány

azaz a „vörös arany”!

Története, hatóanyagai, gyógyhatásai, ellenjavallata/mellékhatása, felhasználása!

Mit kell tudni a sáfrányról?

Történetét tekintve majdnem 4000 éves múltra nyúlik vissza, az ókori akkád uralkodó, Sargon nevének jelentése vagyis „Sáfrány város”. Az ókori Krétáról is maradtak írások róla, de a perzsák, illetve az egyiptomiak is szívesen alkalmazták gyógyhatása és az ételek ízesítése miatt.

A görög mitológiában afrodiziákumként is használták. Az egyik római mondás is említi a sáfrányt: „Dormivit in sacco croci” vagyis „sáfrány ágyon aludt”, mely azt jelenti, hogy boldog önfeledtség lett úrrá valakin. Kleopátra is örömmel használta a fürdővízében. A sáfrányt a középkorban arab kereskedők hozták be Európába, ahol évszázadokon át a gazdagság és az előkelőség szimbóluma is volt.

A nagy pestis járvány ideje alatt a XIV. században sáfrányból készítették az egyik közkedvelt gyógyszert, melynek a szállítmány megszerzéséért 15 napon át tartó harcok folytak. Mátyás király ideje alatt Magyarország is nagy sáfránytermesztő és fogyasztó társadalom volt. Ekkor nagy mennyiségben használták fűszerként intenzív aromás íze végett, de ruhaszínezéshez is felhasználták.

Manapság főleg Iránban, Indiában, Görögországban és Spanyolországban termesztik. Felhasználást tekintve a gasztronómiában egyre közkedveltebb, a legnépszerűbb séfek is szívesen használják, gyógyhatásait viszont egyre több és több klinikai kutatás támasztja alá.

Melyek a hatóanyagai?

Több mint 150 illékony, aromás vegyület található meg benne, főleg terpének, terpén-alkohol és ezek észtereit. Sok nem illó aktív összetevővel is rendelkezik, melyek közül számos karotinoid mint például a zeaxantin, likopin, továbbá az alfa és béta karotinoidok. Ezenkívül még tartalmaz krocilt, krocetint, safranalt, glikozid picrocrocint, karotinoidokat és még további összetevőket.

Milyen gyógyhatásokkal rendelkezik?

Fontos antioxidánsokat tartalmaz.

Segíti az emésztést.

Mérsékeli a puffadás és gázképződés tüneteit.

Csillapítja a gyomorégést.

Enyhe fájdalom és gyulladáscsillapító hatása ismert.

Görcsoldó hatása is van.

Nyugtató, stresszoldóként is használják.

Megkönnyíti az időskori szembetegségek kockázatának kialakulását.

Milyen betegségek esetén alkalmazzák?

Alzheimer kór kezelésére és megelőzésére.

Depresszióra.

Szorongásos tünetek csökkentésére.

Időskori látásromlás megelőzésére.

Káros sejt mutáció megfékezésére, rákos daganatok megelőzésére és kezelésére.

Testsúlyproblémák kezelése esetén.

Krónikus hasmenés, menstruációs panaszok, fájdalmak csökkentésére.

Immunrendszer erősítésére, szabályozására.

Nemzőképesség és erektilis diszfunkció kezelése esetében.

Fénytelen, fakó arcbőr és hajnövekedési zavarok esetén.

Köszvényes panaszok csökkentésére.

Mérsékeli a szívinfarktus kialakulásának eshetőségeit.

Köhögés, torokfájás, légúti betegségek csillapítására.

Gyomor-és bélkólika ellen, reumatikus panaszok esetén, kimerültség és koncentrációs gyengeség esetében.

Afrodiziákum.

Enyhíti a PMS tüneteit.

Mérsékeli a vércukorszintet.

Csökkenti a szívbetegségek rizikóját.

Hangulatjavító.

Van-e ellenjavallata vagy mellékhatása?

Mértéktelen fogyasztása veszélyekkel is járhat. Egyszeri fogyasztásnál 20 gramm már életveszélyesnek minősül, ezért mint mindent, mértékkel kell fogyasztani. Túlzott mennyiség fogyasztása hányingert, hányást, hangulatingadozást illetve szapora szívverést is kiválthat. A kutatók azt mondják, hogy már 5 gramm fogyasztása is mérgező lehet. Terhesség alatt nem ajánlott, mert vetélést okozhat. Szoptatós kismamáknak sem ajánlott illetve 12 év alatti gyermekek számára sem. Alkalmanként lehet fogyasztani és rövid ideig. Idegrendszeri problémákkal és gyengeséggel küzdőknek sem, mert tompultságot és bódultságot idézhet elő az esetükben. Aki valamilyen gyógyszert szed és nem biztos a fogyasztásában, akkor kérdezze meg előtte a kezelőorvosát.

Mire használják még?

Porrá őrölt vagy szálas formában kapható. Az ételek fűszerezésére és színezésére ugyanúgy használják. Kagylók, halak, szószok, mártások összetevője, de leveseket, húsételeket és süteményeket is ízesítenek ezzel a fűszerrel. Akár italok készítéséhez is felhasználják. Gyógyszerek, kozmetikumok és étrend-kiegészítők összetevői között is megtalálható. Mindig figyeljünk oda arra, hogy hol vásárolunk és kérjük ki a hozzáértő véleményét.

Forrás:

https://www.cefasafra.hu/hu/a-safrany/a-safrany-tortenete letöltés ideje: 2023.11.23.

https://www.cefasafra.hu/hu/a-safrany/safrany-mint-gyogynoveny letöltés ideje: 2023.11.23.

letöltés ideje: 2023.11.23.
letöltés ideje: 2023.11.23.

https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/a_safrany_meglepo_hatasai letöltés ideje: 2023.11.23.

letöltés ideje: 2023.11.23.


Fülgyertya

mint természetes gyógymód!

Jótékony hatások!

Mit kell erről tudni?

Honnan ered?

„Már az ókor óta elterjedt és kedvelt módszer a fülgyertyázás. Indiában, Tibetben, Közép-és Dél-Amerikában ma is végzik a fül gyógynövényekkel való füstölését és a fülgyertyázást.”

Milyen betegségekre alkalmazzák?

Nátha.

Influenza.

Arcüreggyulladás.

Mandulagyulladás.

Allergiás eredetű szénanátha.

Orrmelléküreg-gyulladás.

Vírusfertőzések.

Fülfájás (hallójárat gyulladás).

Fülbe sugárzó, fülkörnyéki fájdalom.

Füldugulás.

Fülzúgás.

Fejfájás.

Szédülés.

Nagyfokú fülzsírtermelődés kezelése és a tünetek csökkentése.

Energetizáló hatással van a vérkeringésre és a szervezetre.

A test öngyógyító képességét serkenti.

Relaxálás.

Hogyan kell használni?

A gyertyát az illető fülébe kell helyezni és a külső végét meggyújtani. Arra ügyelni kell, hogy a fülgyertyát nem szabad túl mélyen belenyomni a fülbe. 15-20 perc alatt ég el és szívó hatást gyakorol a fülre. Miután leégett a gyertya égési maradványként por és viaszmaradék keletkezik. Ettől függetlenül gyulladást is jelezhet, ezért érdemes kikérni egy természetgyógyász véleményét.

Mivel páros szervről van szó, ezért mindkét fület kezelni kell, hogy egyensúlyban legyen. Fontos, hogy a használati útmutatást mindig tartsuk szem előtt. A gyertyázást követően ajánlott folyadékot fogyasztani, hogy ezzel is segítsük a méregtelenítési folyamatokat.Aznap illetve másnap-ha tehetjük-kerüljük el a vizes és a huzatos helyeket. Tartsuk a fület melegen és szárazon.

Ha egészségesek vagyunk akkor elegendő lehet havonta egy kezelés. Amennyiben van valamilyen probléma, akkor naponta maximum egy-egy fülgyertya elégetése javasolt. Ennek a kezelésnek az időtartama legfeljebb 5-7 nap lehet, ezután egy hét szünetet kell tartani. Ha hosszabb ideig fennállnak a problémák, akkor orvoshoz kell fordulni.

Mikor nem szabad használni?

Friss fülműtétet követően.

Fülciszták, fültőmirigy-gyulladás, füldaganatoknál.

Fülsérülésnél, a fülben grommet, drain, mesterséges dobhártya megléte esetében a fülgyertyát a fülcimpa mögött kell elhelyezni.

Kinek ajánlott?

Aki sokat dolgozik kint a szabadban, poros környezetben van.

Vízi sportokat folytat.

Krónikus fülbetegségekkel, melléküreg-gyulladással küzd.

Allergiás, eldugult a füle.

Túlzott fülzsír-termeléssel küzd.

Milyen illóolajos gyertyák léteznek?

Borsmenta a légúti tünetekre.

Kamilla a megfázás, fejfájás és rossz közérzet tüneteire.

Teafaolaj a fül-, és légúti tünetekre.

Csalán a rossz közérzetre.

Levendula a stressz kezelésére és a fejfájásra.

Eukaliptusz a légzés könnyítésére.

Kakukkfű görcs és hurutoldó hatása miatt.

Citromfű a nyugtató hatása miatt.

Rozmaring a torokfájásra és hurutra.

Orbáncfű a depresszióra, görcsoldásra.

Zsálya erősítő, élénkítő és fertőtlenítő hatása miatt.

Milyen veszélyei vannak?

A használat során előfordulhat égési sérülés, a dobhártya sérülése illetve a külső hallójárat elzáródása is ezért nagy odafigyeléssel kell használni. Kisgyermekek esetében ne alkalmazzuk. 3 éves kor felett már lehet használni, ha a gyermekkel megértettük és lefoglaljuk őket közben. Fül-orr-gégészeti panaszok esetén szakorvos felkeresése javasolt. Várandósságkor érdemes megkérdezni az orvost, hogy lehet-e alkalmazni a gyertyát.

Mi a tapasztalatom?

Az évek alatt anyukámmal együtt már többször használtuk a fülgyertyát és mindig segített nekünk egy enyhébb lefolyású fülgyulladás esetén.

Forrás:

https://kalmia.hu/egeszseg/megfazas/mire-jo-a-fulgyertya letöltés ideje: 2023.10.06.

https://alternativgyogyaszat.hu/fulgyertya-kezeles letöltés ideje: 2023.10.06.

https://www.herbahaz.hu/mire-jo-a-fulgyertya/ letöltés ideje: 2023.10.06.

Testgyertya

alternatív megoldás a fájdalomra!

Jótékony hatások!

Mit kell erről tudni?

Mire jó?

Nem jár fájdalommal és otthon is akár használhatjuk az előírásoknak megfelelően. Számos betegségre nyújt hatékony megoldást. Ennek ellenére sokan félnek a használatától, mert azt gondolják, hogy bonyolult és nagy szakértelem szükséges hozzá.

Mi ez pontosan?

A testgyertyázást alapvetően tű nélkül végzett akupunktúrának is lehet nevezni.

Honnan ered?

„A hiedelemmel ellentétben azonban nem az ősi kínaiak nevéhez fűződik a testgyertya feltalálása. Először a hopi és machigingó indiánok jöttek rá, hogy a gyógyításra használt fakérgeket tölcsérbe hajlítva, közvetlenül a test fájó részére téve, a tetejét meggyújtva gyorsabb gyógyulást lehet elérni. Később ezt a tölcsért továbbfejlesztették és fakéreg helyett különböző gyógynövényekből készítették el. Mivel azonban túl gyorsan égett, méhviaszba mártották, így már sokkal nagyobb hatásfokkal működött.”

Hogyan működik?

A testünket összefüggő energiacsatornák, úgynevezett meridiánok alkotják. A keleti elmélet azt mondja, hogy a meridiánokon keresztül áramlik az életerő a testünkben. Amennyiben az áramlás akadálytalanul zajlik, akkor egészségesek vagyunk. Ha viszont az energia áramlása megakad, akkor a testünk különféle betegségtüneteket hozhat létre.

A testgyertyázás által az akupunktúrához hasonlóképpen feloldhatóak ezek az egyes energiablokkok, és normalizálódhat a szervezetben a természetes energiaáramlás. A kevés mozgás és a nem megfelelő táplálkozási szokások által a testünk tele van méreganyagokkal. A nyirokrendszerre nagyon sok teher nehezedik, emiatt a szervezet nagyon lassan szabadul meg a méreganyagoktól. A felgyülemlett mérgek pedig kellemetlen testi tüneteket idézhetnek elő. A testgyertya azért fejti ki a hatását, mert hozzájárul a méreganyagok eltávolításához.

„A testgyertya tölcsér alakú, és ez a bizonyos tölcsér alak a „trükk” az egészben. A gyertya alakjának köszönhetően megy ugyanis végbe az a bizonyos „kürtő-hatás”, amelynek köszönhetően távoznak a méreganyagok a testből, és oldódnak az energiablokkok.”

Hogyan kell otthon használni?

Semmiképp ne alkalmazzuk otthon egyedül, mert égési sérüléseket is okozhatunk magunknak. Ezenkívül fel is gyújthatjuk a lakást, ezért mindenképp kérjünk segítséget valakitől. Először meg kell tisztítani a kezelendő felületet a testen. Továbbá a gyertya alsó harmadára egy kör alakú kartont vagy fóliát kell húzni, ahová a hamu fog esni. A segítő a karton vagy alufólia alatt fogja meg a gyertyát, majd ezt követően meggyújtja a felső széles, peremén. Majd ezután a gyertya alsó részét ráhelyezi a testre. Égés közben a segítőt megkérhetjük arra, hogy egy ollóval távolítsa el a már leégett gyertya-részeket, így erősödik a vákumhatás. Ajánlatos egy pohár vizet odatenni, így ebbe a levágott gyertyadarabokat bele lehet dobni, így tutira nem gyullad ki semmi.

Milyen gyakran lehet végezni a testgyertyázást?

„Egy testgyertya-kúra általában két hétig tart. Az első héten minden nap, a második héten pedig minden másnap egy gyertya elégetése javasolt a kezelendő testfelületen. Nagyon makacs problémák esetén több kúra is lehetséges, de a kéthetes kúrák között minimum egy, de inkább két hét szünetet kell tartani.”

Milyen problémák, betegségek esetében nyújthat segítséget?

Fizikai fájdalmak enyhítésére,

anyagcsere rendellenességeknél,

energiablokkok oldásánál,

fejfájás,migrénes panaszok esetén,

feszült állapot, idegesség, stressz esetében,

mozgásszervi panaszoknál,

segíti a méregtelenítést,

légúti tisztítás esetén,

női és férfi nemi problémáknál,

meddőségnél,

enyhíti az ízületi-,reumatikus fájdalmakat,

alvászavaroknál.

Mikor nem szabad alkalmazni?

Sérült bőr, vérző vagy nyílt sebnél.

Szemölcsökre sem szabad rátenni.

Allergiás bőrpír illetve ekcémás bőrfelületen sem szabad alkalmazni.

Továbbá ha valaki allergiás a gyertya anyagára, illetve a benne lévő hatóanyagokra. Vásárlás előtt célszerű elolvasni, mielőtt megvesszük a gyertyát.

3 éves kor alatt sem szabad használni.

Ezenkívül várandósság illetve lombikbébi program alatt sem.

Hajas fejbőrön sem.

Fontos tudni, hogy a testgyertya alkalmazása nem helyettesíti a szakorvosi kezelést, viszont sokat segíthet. Ha valakinek van betegsége és nem biztos a használatában, akkor kérdezze meg a kezelőorvosát.

Ahol megvesszük a gyertyát, érdeklődjünk arról, hogy egyes problémák esetén, hová kell helyezni a gyertyát.

Mi a személyes tapasztalat?

Annyit röviden elárulok, hogy mi egy kis fémből készült tálat szoktunk elővenni, majd hideg vizet beletenni. Van amikor nagy gyertyát égetünk, akkor a gyertyában lévő gézdarabot kivesszük és ezt az érintett testfelületre helyezzük, majd rá a gyertya. A gyertya jelöléséig szoktuk égetni, majd utána óvatosan a tálba tesszük és eloltjuk. Egyébként a kis gyertyának van csak jelölése, a nagy gyertya esetében kb 10. cm-t szoktunk ráhagyni. Benne is lehet hagyni a gézdarabot, de akkor meg kell várni, míg a fehér füst kijön belőle. Ha kisebb gyertyáról van szó, akkor nem szoktuk a gézt kivenni. Ezt mindenki eldöntheti maga, hogy szeretné csinálni.

Gyerekkoromban használtuk először, mikor szamárköhögésem volt. Általában éjszaka tört rám és anyukám ilyenkor mindig meggyertyázott. Sokat segített, mert a nagyon csúnya köhögésemen enyhített, majd reggel elmentünk az orvoshoz. Későbbiekben is használtuk például nőgyógyászati, emésztési problémák esetén is. Sőt, mikor lázas állapot volt, akkor is használtuk a gyertyát. Továbbá a fülgyulladás esetén is használtuk, ilyenkor a fül tövébe tettük a gyertyát. De még a meghúzódott kis lábujjamon is sokat segített. Egyszóval nagyon sok esetben alkalmaztuk már és soha nem csalódtunk benne. Ajánlani tudom a használatát, mert tényleg meg lehet tapasztalni a gyógyító erejét és hatását.

Szeretnétek még többet tudni a testgyertyáról?

Akkor a második linkben megtaláljátok a további információkat.

Forrás:

https://www.gyogynovenysziget.hu/testgyertya-hasznalata letöltés ideje: 2023.09.21.

https://testgyertya.hu/A-testgyertya-haszn%C3%A1lata/ letöltés ideje: 2023.09.21.