
2014 novemberében elmentünk anyával egy biorezonanciás allergia vizsgálatra, ami több száz allergént mért. Itt sokféle allergén kijött nekem és anyának is. Erről a vizsgálatról röviden annyit, hogy nem fájdalmas és nem is tart sokáig. Ezt a vizsgálatot az a doktornő ajánlotta, akinél korábban már jártunk a vasammal kapcsolatban.
Elmondta, hogy javasolja ezt az allergia vizsgálatot, mert jól lenne tudni, hogy egyáltalán mi jó a szervezetünknek és mi az ami nem. Ezzel az eredménnyel utána visszamentünk hozzá és vinni kellett magunkkal székletmintát is. Ezt azért kérte, hogy megnézze mikroszkóp alatt, hogy candidások vagyunk-e?
Egyébként sok betegség kialakulásának is az egyik oka lehet, ha nem derül ki időben. Kiderült, hogy valóban azok vagyunk és elszaporodott bennünk a gomba. Annyit mondott még a doktornő, hogy mindig egyéntől függ, hogy kinek mennyi idő kell a gyógyuláshoz. Elmondta, hogy mit kellene annak érdekében tennünk, hogy kitisztuljon a szervezetünk. Elsősorban az étkezésünkön, rossz szokásainkon kellett változtatni.
Sajnos a sok finomított szénhidrát, cukor, élesztős étel, tartósítószer, adalékanyag, mesterséges színezékek is hozzájárultak a mikrobiológiai egyensúly felborulásához. Mivel a mai világ nagyon stresszes, így doktornő azt is mondta, hogy lelkileg is helyre kell tennünk magunkat. Ajánlott nekünk étrend-kiegészítőket, ami elsősorban a belek tisztítása miatt kellett. Valamint elmondta, hogy jó lenne, ha szednénk vitaminokat is, hisz a vitaminhiány is közrejátszik a betegségek kialakulásában.
Kiegészítő kezelésnek javasolta még a masszázst, talpmasszázst, Colon hidroterápiát, vagyis a vastagbéltisztítást. Anyával ezt csak kétszer próbáltuk ki, nem volt fájdalmas, viszont kicsit kellemetlen. Mivel mi vékony alkatúak vagyunk, így emiatt nem ajánlotta túl sűrűn a doktornő.
Még a vizsgálat menetéről röviden annyit, hogy ajánlott volt úgy oda érkezni, hogy már itthon elvégeztük a „nagy dolgunkat”, de ha ez nem sikerült, akkor sem volt nagy baj. Ahogy írtam már nem volt fájdalmas, de kicsit furcsa érzés volt. Az viszont érdekes volt, hogy láttuk a saját szemünkkel, hogy milyen dolgok válnak le a bél faláról. Miután ez a kezelés véget ért, mennünk kellett a mosdóba és először csak vízszerű majd utána rendes széklet is jött.
Azóta továbbra is tartjuk a diétát és szedjük az étrend-kiegészítőket, vitaminokat. Bár a diéta helyett inkább egy új életmódot írnék, hisz ami nem volt jó és tönkretette az embert, az azután sem fog változni. A műtét után még kellett pár év, mire felszedtem néhány kilót, hisz olyanokat kezdtem enni, ami valóban hasznosul.
De a candidából vezető kiút még hosszú, mert fontos, hogy az ember lelkileg rendbe tegye magát.
