Címkearchívumok: biztatás

Műtét évfordulója

9 éve műtöttek!

Vissza az időben!

2014. szeptember 4-én kellett befeküdnöm a kórházba. Anyukámmal együtt felmentünk Budapestre és késő délutánig ott volt velem. Rettenetesen féltem és nagyon sírtam, mert egy ismeretlen helyzet előtt álltam és mérföldkő volt az életemben.

Szerencsére a szobatársaimmal jól kijöttem és segítettük egymást. Egy aranyos nénivel-akit tegezhettem-megismerkedtem és egy napon műtöttek meg minket, így ez is sokat segített, hogy más is van ebben a cipőben.Jött egy ápoló és elmondta, hogy mire számíthatok majd és mik a teendőim. Ezután az aneszteziológus is bejött a szobába és kikérdezett. Délután fél 4-től már semmit sem ehettem, csak ihattam. Anyukámnak el kellett jönnie és egyedül kellett maradnom. Jaj, de rettegtem. Öleltük egymást és zokogtunk. Miután egyedül maradtam, hallgattam egy kis zenét, és a rádióban a következő zene szólalt meg éppen akkor: Kowalsky meg a Vega: Minden rendben van. Spirituális szemléletemnek köszönhetően hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek és akkor ezt azért hallottam meg, mert nekem üzentek ezzel.

Estére kaptam egy 0,5 mg-os nyugtatót és szépen lefürödtem, majd viszonylag korán lefeküdtem aludni. Áldottam a nyugtatót hatását, mert ha az nem lett volna, szerintem egy percet sem aludtam volna.

2014. szeptember 5.

Számomra ez a nap örökre az emlékezetembe vésődött, hisz teljes mértékben megéltem és átéltem testileg, lelkileg, mentálisan is. Ébresztőt állítottam be és fel is ébredtem reggel 6:30-kor, majd megmostam a fogam, megmosakodtam és vártam…

…vártam, ami ilyenkor a legrosszabb érzés. Jöttek az ápolók és mondták, azonnal készítenek elő, mert borult a sorrend, én leszek az első! Most is libabőrös leszek ettől, ha visszaemlékezek erre.

Meztelenre kellett levetkőznöm és rám tettek egy fehér lepedőt, majd branült szúrtak a kézfejembe, amin keresztül kaptam infúzióba antibiotikumot, meg még valamit. Nagyon meg voltam ijedve, mert sem anyukám, sem párom nem voltak még ott, de szerencsére hamarabb odajöttek, így nem volt gond.

A katéter felhelyezése elsőre nem sikerült, meg is csodálkoztam, hogy semmit nem éreztem, majd másodjára csillagokat láttam és csípett nagyon. De hát akkor még nem is sejtettem, hogy lesz nekem ettől nagyobb fájdalmam is! Szóval előkészítettek és toltak ki a folyosóra, majd ott anyukám és párom is adtak egy biztató puszit. Nekik a lépcsőn kellett felmenniük, míg engem a liftben vittek.

Az a pillanat belém égett, hogy a műtőajtó előtt még látom őket és nyilván egy természetes gondolatként jött az, hogy mivan, ha utoljára? Mert minden műtétnek kockázata van, mindig elmondják, ez így is van. Elmondtam egy imát és kértem, hogy vigyázzanak rám, hogy minden rendben legyen.

Betoltak és ott az altatóorvos mondott néhány biztatószót, hogy ne aggódjak. Feladta rám a műtős sapkát, majd áthelyeztek a műtőasztalra. Nagyon hideg volt és fáztam, nemcsak a testem, de a lelkem is. Sokan voltak ott körülöttem és mivel nem volt időm bevenni nyugtatót, így infúzióba adtak egy adagot. Még épp annyi időm volt, hogy arra gondoljak, milyennek szeretném látni magamat, mit akarok elérni? A cél lebegett a szemem előtt, majd ezt követően-pár másodperc telhetett el-mint akit kiütöttek azonnal elaludtam.

Miután magamhoz tértem már az ébredőszobában voltam. Fájdalmat éreztem és szólni akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Bódult állapotomban voltam és homályosan láttam.

Egy bizonyos idő elteltével kitoltak és a folyosón anyukám és párom ott voltak. Gyengének éreztem magamat és kábultan. Miután visszatértünk a szobába és a műtősfiú áthelyezett az ágyamra, elmondta mik a teendők. Nem szabadott sem enni, inni, csak nedves vizes vattával lehetett a számat törölgetni. Nem tudom mennyi altatógázt kaphattam, de engem nagyon megviselt az altatás. A nap további részében nem voltam „partyra kész állapotban”-hogy egy kis humort is belevigyek. Sok mindenre kellett figyelnem, hogy nem mozoghatok, hogy figyelnem kellett a csőre-ami lógott ki belőlem. Nem beszélhettem sokat-amúgy sem volt kedvem. Pihentem, már amennyire lehetett. Nagyon sokat számított anyukám és párom jelenléte. Ameddig csak lehetett ott voltak velem, majd utána elköszöntünk egymástól és vártam a következő napot. Kaptam fájdalomcsillapítót, de nekem így is nagy fájdalmaim voltak. Az estét, éjszakát csak zene hallgatással bírtam ki. Egyszóval akkor megéltem életem első igazi nagy fájdalmát. Egyébként teljes hepato-panreato-gastricus nyirokcsomó rendszer lett eltávolítva.

Hálás köszönet a Professzor Úrnak, aki megmentette az életemet és mindazoknak, akik velem voltak ( lélekben is akár) és támogattak!

Glutén nélkül az élet

Mennyire nehéz a diéta betartása?

Mit okozhat az arra érzékenynél, ha nem hagyja el?

Amikor beigazolódik valakinél, hogy gluténérzékeny/cöliákiás, akkor először bizony egy sokkhatás alá kerül. Ezen túl kell lépnie az illetőnek, elsősorban természetesen saját maga egészségének érdekében. Olyan esetek vannak, akik sajnos nem bírják ezt a helyzetet elviselni és nem hajlandóak betartani a diétát.

Milyen esetek vannak?

Van akinek túlzottan „kemény”a diéta és ezért a megpróbálásig sem jut el.

Létezik olyan akinek nincs semmi panasza és nem is lett rendesen kivizsgálva, így azt gondolja, neki nem okozhat gondot, ha néha-néha bűnözik.

Akad olyan aki érzi magán a kellemetlen tüneteket, de ahogy telik az idő, mégis arra az elhatározásra jut, hogy a kedvenc gluténos ételek/italok beleférnek az étkezésébe.

Végül akit diagnosztizáltak ezzel a betegséggel a rokonságban hallani sem akarnak erről és nem vesznek tudomást a problémáról, sőt hülyeségnek tartják.

Milyen betegségek társulnak a cöliákiához?

Autoimmun betegségek közé tartozik az Addison-kór, a Crohn-betegség, az 1-es típusú diabétesz, a Sjögren-szindróma és a pajzsmirigy autoimmun betegségei ( Graves-és a Hashimoto-kór).

Kedélybetegségek, viselkedési zavarokhoz sorolják a figyelemzavart, hiperaktivitást, az autizmust, a depressziót és a bipoláris ( mániás-depressziós) betegséget, avagy a skizofréniát.

Táplálkozási hiánybetegségek közé tartozik a konkrét vitamin-és ásványianyag-hiányok, vérszegénység, csontritkulás és csontlágyulás, tápanyaghiányok számos más tünetéről.

Idegrendszeri tünetekhez sorolják az epilepsziát, az agyi érelmeszedéseket, az agy és a gerincvelő működési rendellenességeit, ezenkívül olyan neurológiai problémákat mint az ataxiát ( mozgászavart), neuropátiát ( az idegek károsodását), bizsergést és zsibbadást, görcsrohamokat és a szemmozgató izmok megbetegedését.

Egyéb megbetegedésekhez tartozik a daganatos betegségek, a Down-szindróma, a belső vérzések, egyes belső szervek ( pl. epehólyag, máj, lép, hasnyálmirigy ) betegségei, fogzománchiányok és a cisztás fibrózis.

Hogyan teszed tönkre az egészségedet, ha nem állsz le a gluténnal?

Akinek kiderül, hogy gluténérzékenysége/cöliákiája van számoljon vele, hogy amennyiben nem hagy fel a glutén fogyasztásával, akkor keményen rombolja az egészségét. Ennek következtében olyan létfontosságú tápanyagoktól fosztja meg a szervezetét, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy tartósan is megfelelően működjön és stramm legyen. Többen számoltak be arról, hogy nem is gondolták, milyen terhet vittek, míg fel nem hagytak a gluténnal. Miután áttértek a diétára, sokkal jobban és könnyebben érzeték magukat, és nem értették, hogy nem vették észre azt, milyen romboló volt számukra a glutén.

Mennyi idő kell a gyógyuláshoz?

Már ahogy elhagyjuk a glutént megkezdődik a gyógyulás. A sok szenvedés és rossz közérzet megszűnése felhőtlen pillanatot jelent, mert végre jobban érezhetjük magunkat. Tehát a diéta megkezdésével együtt jár a gyógyulás kezdete is. Az érzékenyek zöménél rögtön érezhető a javulás, míg egyes eseteknél csak pár hónap elteltével, de olyan is akad, akinek kezdetben javul, majd kis idő múlva váratlanul romlik az állapota. Ez a gyógyulási folyamat természetes velejárója is lehet, és kétségtelen, hogyha van kitartás, akkor az egészségi állapot javulása sikeresen halad előre.

Így a bejegyzés végén megemlítem a saját tapasztalomat, mert úgy gondolom, hogy mi lehet még ennél hitelesebb, minthogy a személyes tanulságomat átadhassam?

Szóval miután elhagytam a glutént kb. két hét elteltével már megszűnt az erős és hirtelen jött szédülésem-ami mellesleg megkeserítette az utolsó időszakomat-és olyan boldog voltam, hogy ettől megszabadulhattam. Ezenkívül a rosszulléteimmel is leszámoltam és nem volt több gyomorgörcsöm sem. Természetesen a hízáshoz és a felszívódás helyreállításához sokkal több idő kellett, évekről „beszélek” itt és kicsit sokkoló, de ha éveken keresztül roncsolt, nem is várhattam, hogy azonnal hízhassak. Lényegében sokkal jobb lett a közérzetem miután abbahagytam a glutén fogyasztását és már hozzászoktam az évek alatt ehhez az életmódhoz. Sok mindenre megtanított többek között a türelemre, a kitartásra, az önfegyelemre és még számos hozadéka lett.

Biztatás a hasonló helyzetben lévőknek!

Aki ezt itt olvasod, ha most elvagy keseredve, ne aggódj, mert jobb lesz! Nekem is nagyon nehéz volt, de még nehezebb volt, amikor rosszul voltam. Úgyhogy fel a fejjel és csak arra kell gondolni, hogy meggyógyulsz és egészséges leszel újra! Hajrá és soha ne add fel!

Forrás: Danna Korn, Gluténmentes élet, Panem, Budapest, 2011, p. 45-48.