Címkearchívumok: bőrgyógyász

Véleményem az orvosokról

Egészen kiskoromig kell visszamennem az időben, ugyanis sajnos a volt gyerekorvosom nem vette észre nálam azt a problémát, hogy esetleg lisztérzékeny lehetek?! Mindig csak a vashiányos vérszegénységgel jött, miközben egészen más is volt a gond, csak ez később derült ki. Emellett ekcémás volt a bőröm mindig is és most is. Akkoriban az egyik bőrgyógyász, akinél voltunk, felírt egy gyógynövényes illetve külön a fürdésre is krémet. Persze, ez sem nyújtott hosszútávú megoldást, hisz az alapprobléma máshonnan eredt.

Időközben fejfájással, szédüléssel is meg kellett küzdenem, így egy gyermekneurológushoz fordultunk segítségért. Megvizsgált, beutalt EEG és MR vizsgálatra -ami szerencsére negatív lett és nem mutatott komoly gondot-, de itt is megállt a dolog, hogy neki sem jutott az eszébe, hogy mitől lehetnek ezek a tünetek. A háziorvos és az iskolaorvos is csak egyet fújt folyamatosan éveken keresztül, hogy vashiányra kell szednem vasat és akkor majd rendeződik minden. Persze közben mozogjak is sokat, friss levegőn is legyek, csak a szokásos tanácsok, amik jók voltak, de nem voltam továbbra sem jól. Majd pár év elteltével ismét orvoshoz fordultam, mert fokozódtak a tünetek és muszáj volt utánajárni. Egyre és egyre többet ettem és úgy éreztem, hogy hiába eszek nem szívódik fel.

A háziorvosom- aki jelenleg is van-, azt mondta, hogy nyugodtan egyek csak sokat, mert fejlődő szervezet vagyok. De még véletlen sem jutott volna eszébe, hogy valamilyen felszívódási zavarom lehet és ez is okozhatja a tüneteket. Ja, és hozzáteszem, hogy egy szakvizsgázott belgyógyászról beszélek. A következő lépésként szintén belgyógyászhoz kerültem, aki a szokásos vizsgálatokat elvégeztette (vérvétel, EKG, ultrahang, mellkas röntgen, CT) majd közölte az eredmény alapján, hogy ebből sebészet lesz.

Mivel a májkapuban volt egy nyirokcsomórendszer, amit csak kizárólag műtéti eljárással oldottak meg, így ezért említette, hogy sebészet lesz, na ebben igaza volt. De neki sem jutott eszébe a „kedves” doktornőnek, hogy mi lehet a háttérben igazából. Elmentünk egy magán radiológushoz hasi és kismedencei ultrahangra és ő is a műtétet javasolta. Ez a doktornő volt olyan kedves és emberséges, hogy a CT eredményét úgy kiértékelte nekem, hogy nem fogadott el pénzt. Egyébként a felvételen azt látta, hogy ez egy jóindulatú nyirokcsomó lehet.

Ezt követően a kórházba kellett már vizsgálatokra menni. Először a hematológushoz, aki gyanakodott arra, hogy talán lisztérzékenységről lehet szó?! Mivel vékony voltam, vashiányos, ez neki bőven elég volt arra, hogy elküldjön vérvételre, ami csakis erre irányult. Azt mondta, míg nem érkezik vissza az eredmény erről, nyugodtan egyem azt, amit addig ettem. Majd egy hónap után a sok-sok év bizonytalanság, gyötrelem, kín és szenvedés után kiderült a probléma.

Ettől függetlenül még egy vasfelszívódási vizsgálatot is kért, ahol az volt az érdekes, hogy jó volt a vas felszívódása, viszont az értéke meg nagyon alacsony volt. Ezután a hepatológushoz kellett továbbmenni a nyirokcsomók miatt, ő elküldött olyan vérvételre, ahol a májamat nézték, hogy jól működik-e? Szerencsére negatív lett, így nem a májammal volt a gond.

Útközben még a gasztroenterológust is megjártam, aki próbált viccelődni velem, csak nekem nem jött ez be. Szerette volna mindenképp megnézni a beleimet, bélbolyhaimat és ezt így viccesen mondta, amitől felállt a szőr a hátamon, amilyen pofákat vágott közben. Na, ebből szerencsére nem lett semmi, mert kiderült, hogy a vérvétel eredménye magas eredményt mutatott, így nem volt szükséges a vékonybél-biopszia és amúgy is tartottam már egy jó ideje a diétát. A hematológus még szeretett volna egy biopsziát a nyirokcsomók miatt csináltatni, de én ezt úgy gondoltam, hogy felesleges lenne, mert mindenképp a műtétet javasolták, így saját felelősségre ezt elutasítottam.

Közben még ahhoz az orvoshoz is eljutottunk, aki azt a vastablettát ajánlotta, ami által szerencsésen rendeződött a vasszintem. Ő is megjegyezte, hogy a műtét az első és utána a többi. Ezt követően már csak Budapestre jártunk fel vizsgálatokra, ahol műtöttek is engem. Egy nagyon komoly és szakmailag elismert professzorhoz kerültem a hepatológiai ambulanciára. Közölte, hogy biztos engem meg fog műteni. Elküldött többféle általános vizsgálatokra (vérvétel, EKG, MR) és gondolkodott ő is a biopsziában, de feleslegesnek vélte, ragaszkodott csakis a műtéthez. Miután túlestem a műtéten, visszamentünk ahhoz a doktornőhöz, aki a vaskészítményt ajánlotta.

Allergia vizsgálatot ajánlott, ami által még több érzékenységem kiderült. Végül a candida általa igazolódott be, ugyanis a székletminta alapján mikroszkóp alatt megállapította. Az évek alatt pár nőgyógyásznál is jártam, akik mindenre csak gyógyszert ajánlgattak, amiktől nem voltam jól, vagy nem fogadtam meg a tanácsukat. Endokrinológust is,,meglátogattam” már, ő ajánlotta a terheléses cukorvizsgálatot, amit megtagadtam, meg az orvos sem volt a legmegfelelőbb és csak a pénzt nyúlta le, így annyiba is maradt. Többször voltam vérvételeken magánba és a sürgősségit is megjártam, amikor is anno volt egy eszméletvesztésem, csak nem rögtön, hanem pár nap elteltével mentem el, amikor menetközben megint jelentkezett a rosszullét.

A vérvételen, EKG -n kívül semmit sem csináltak. Az akkor ügyeletes orvos közölte, neki is magas az a szintje, ami nekem anno volt, így ezzel nem kell, hogy bent maradjak. Jelenleg ott tartok, hogy szeretnék utánajárni annak, hogy mi okozhatja a vércukorszint ingadozást és a fáradtságot.

Ekcéma

az egyik gyakori bőrbetegség!

Tapasztalatok!

A bőrtípusok közül rám a száraz bőr jellemző. Továbbá érzékeny és vigyáznom kell rá! A gyógyszertárban elkészített hidratáló és kézkrémet szoktam használni. Fürdéshez pedig csak kizárólag egyetlen tusfürdőt használok, amit bírok! Ezenkívül a drogériában kapható bio-természetes- összetevőkből készült termékeket vásárlom, mert a többitől kiütést kapok és a túlzottan erős illatoktól is kivagyok! Az ekcémám miatt amúgy is oda kell figyelnem erre!

Már gyerekkorom óta tapasztalom, hogy ez milyen kellemetlen és zavaró tud lenni. Először 12 vagy 13 éves lehettem, amikor az arcomon megjelent! A családon belül nővéremnek is van ezzel problémája!

Bőrgyógyászhoz fordultunk és mivel ő csak helyileg kezelte, így kaptunk rá körömvirág illetve speciális krémet, amit fürdéshez kellett használni meg nappal! Sajnos, ez csak a tünetet szüntette meg, de nem a valódi problémát!

Hogy mivel jár?

Száraz bőr, piros foltok, égő és viszkető érzés jelentkezik és bármelyik testrészünkön megjelenhet! Nekem,-ahogy már fentebb írtam-az arcomon kívül a karjaimon, számon is megjelenik.

Hogy mi a kiváltó ok/okok?

Általában a bélből eredendő betegség is kiválthatja, ezenkívül a stressz is közrejátszhat, hormonális változások, de ha sokat érintkezünk vízzel, az is szárítja és tovább ront a helyzeten! Mint mindennek, ennek is vannak lelki okai, úgyhogy ha az ember figyel befelé, akkor könnyebben rá tud jönni arra, hogy mi okozhatja az éppen aktuális problémáját. Persze, ezt nem mindig egyszerű megfejteni és kell idő hozzá, hogy rájöjjünk!

Hogy mit tudok tenni ellene?

Amit megfigyeltem magamon, hogy mikor kiderült a többféle érzékenységem és elhagytam azokat,-amik számomra gondot okoztak-, akkor ritkábban jött elő! Továbbra is odafigyelek a táplálkozásra és csökkentem a stresszt, amennyire csak tudom! Előfordul, mikor a ciklus azon részében tartok ( peteérés, menstruáció) akkor a bőröm is érzékenyebbé válik, így ilyenkor többször bekenem körömvirág krémmel vagy hidratálóval és a folyadékbevitelre is jobban figyelek!

Ezenkívül figyelem magamat, hogy mi az ami idegesít és zavar és ilyenkor bizony szó szerint „irritál” és elkezdek vakarózni! Úgyhogy, ez egy nagyon összetett probléma és a megoldás is változó lehet, hogy kinek mi!