Címkearchívumok: egyedül

Második nap: Műtét

Felébredtem, fogat mostam és vártam, hogy előkészítsenek a műtétre. Egyébként délelőtt 10 órára voltam kiírva, ehelyett már 7 óra után jöttek és mondták, hogy én leszek az első, így igyekeznünk kell. Nagyon megijedtem, mert se anyukám, se a párom nem volt még ott, hisz ők egy picit később értek volna oda. Le kellett vetkőznöm teljesen meztelenre, majd egy fehér lepedővel betakartak. Közben bekötötték a branült a kézfejemnél, amiben az antibiotikumot kaptam. Miközben előkészítettek, addigra ők is megérkeztek.

Elmondtam nekik gyorsan, hogy változott a helyzet és én leszek az első. Ezután ki kellett menniük, mert feltették a katétert. Először nem jó helyre ment, mert az első próbálkozásnál nem is éreztem semmit, de a következőnél majd kiugrott a szemem és elkezdett csípni, amire azt mondták, hogy ez teljesen normális majd elmúlik. Akkor még nem tudtam, hogy ez a fájdalom semmi ahhoz képest, miután megműtöttek.

Ezután már vittek a műtőbe, de még egy gyors puszi és biztatás belefért anyukámtól, páromtól. Még a műtő ajtaja előtt láttam őket, majd bezáródott az ajtó. Jött az aneszteziológus és mondta, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. Feladott rám még egy műtős sapkát, utána már betoltak a műtőbe. Nagyon hideg és borzasztóan rideg volt. Fáztam nagyon és rettegtem, de nem volt mit tennem, el kellett engednem ezt a félelmet. Ja, és reggel arra sem volt már idő, hogy egy nyugtatót bevegyek, így ott infúzióban kaptam meg és pár másodperc után már el is aludtam.

A következő pillanat amire emlékeztem, az már az ébredőszobában volt. Annyira bódult állapotban voltam, hogy alig jött ki hang a torkomon. Azt éreztem, hogy nagyon fáj a hasamnál. Miután már magamhoz tértem, akkor vittek vissza a kórterembe. A műtőből kitolva anyukám, párom egyből odajöttek hozzám és kérdezték, hogy érzem magamat, de nem nagyon tudtam válaszolni.

Elmondásuk szerint falfehér voltam és be voltak a szemeim esve, gondolom az altatás így hatott rám. A műtősfiú átemelt az ágyra és mondta, hogy próbáljak pihenni. Vizet csak fokozatosan és lassan ihattam. Először csak a számat lehetett benedvesíteni egy fapálcika segítségével, aminek a végén volt egy vatta. Enni pedig nem ehettem, majd csak másnap.

Nagyon sokat segített, hogy ott voltak végig mellettem anyáék és csak estére mentek el. Testvérem is meglátogatott aznap, apukámmal pedig telefonon beszéltem mindennap. Ő nem tudott ott lenni, mert távol dolgozott, de én ezt megértettem. Eléggé fáradt voltam, nehezemre esett a beszélgetés is. Kaptam infúzióba fájdalomcsillapítót, de akkor még nem éreztem, hogy nagyon fáj, azt majd később.

Ott feküdtem az ágyon, egyik oldalamon katéter, a másikon meg egy kis tasak, amiben a vérem tisztult. Ez úgy nézett ki, hogy a hasamból volt kivezetve egy cső és ebbe a zacskóba ment a vérem és ez segítette, hogy tisztuljon a sebem. Miután egyedül maradtam, később az egyik beteg segített feladni óvatosan a hálóingemet. 

Első nap a kórházban: Felkészülés a műtétre

2014, az utolsó évemet kezdtem meg a főiskolán, így a tanároknak is írnom kellett, hogy sajnos az első két hetet ki fogom hagyni. Szerencsére megértőek voltak és emiatt nem kellett aggódnom. Szóval szeptember 4-én anyukámmal felutaztunk Budapestre. Miután megérkeztünk felvették az adataimat, majd arra az osztályra, ahová be kellett feküdnöm lepakoltuk a cuccaimat. Nem ment semmi sem egyszerűen.

Azonkívül, hogy várakozni kellett, nem tudták megmondani pontosan, hogy mikor lesz a műtétem. Jött az ápoló és elmagyarázta, hogy másnap nem biztos, hogy meg leszek operálva. Aztán később megint visszatért és közölte, hogy most már biztos, hogy másnap meg lesz a műtét.

A várakozás közben összeismerkedtünk egy idősebb házaspárral. A nénit műtötték, akivel a kórházban eltöltött napok alatt jó viszonyt alakítottam ki és kérte, hogy inkább tegezzük egymást. Délután fél 4 körül lehetett, amikor utoljára ehettem és utána csak vizet ihattam. Anyukám késő délután jött el a kórházból. Megöleltük egymást, elkezdtem sírni nagyon. Nagyon nehéz volt ez az egész helyzet és legjobban az altatástól rettegtem.

Miután egyedül maradtam még bejött hozzám az aneszteziológus, aki kikérdezett alaposan, hogy milyen betegségem van, gyógyszerérzékenységem, idáig hány műtétem volt, a fogaim milyen állapotban vannak. Elsőre nem volt szimpatikus, de mivel ő altatott engem, így muszáj volt benne megbíznom. Estére kaptam egy fél adag nyugtatót, így olyan nyugodt voltam, hogy szépen lezuhanyoztam, megmostam a fogamat, majd beállítottam reggel fél 7-re az ébresztőt és fél 10 körül már el is aludtam.