Címkearchívumok: elsődleges tünetek

Pikkelysömör

(psoriasis)

Amit tudni kell erről!

Mit jelent a pikkelysömör?

„A pikkelysömör (psoriasis) egy krónikus autoimmun betegség. Az immunrendszer nem megfelelő működése miatt a bőrsejtek életciklusa felgyorsul, így a bőrfelszínen ezüstfehér, pikkelyszerű megvastagodások alakulnak ki. A pikkelysömör nem fertőző betegség, és megfelelő kezeléssel a tünetek jól kontrollálhatók.”

Melyek az elsődleges tünetek?

Néhány folt vagy az egészen nagy bőrterületeket borító elváltozások.

Érintheti a következőket: Hát, könyök, térd, láb, talp, hajas fejbőr, arc, nemi szervek területe, tenyér. Fellángolásnak nevezik, ha csak néhány hétig, hónapig tart a betegség tünetes szakasza. Remissziónak pedig azt, ha mérséklődnek illetve teljesen elmúlnak a tünetek egy időre.

Mik a jellemzők a tünetes szakaszban?

piros, gyulladt foltok, vastag ezüstfehér pikkellyel,

kicsi, hámló foltok (a gyerekeknél többnyire ilyen formában jelentkezik),

száraz, berepedezett bőr, mely vérezhet és viszketéssel is jár,

az érintett területen viszketés, égő érzés, fájdalom jelentkezik,

a körmök megvastagodnak, elszíneződnek, a köröm felszíne pontozott,

az ízületek merevek, fájdalmasak és duzzadtak.

Milyen altípusok léteznek?

plakkos pikkelysömör

körömpikkelysömör

inverz pikkelysömör

ízületi gyulladással járó pikkelysömör

Mikor kell orvoshoz menni?

A vizsgálatot bőrgyógyász végzi el. Ha már diagnosztizálva van a betegség és a tünetek rosszabbak lesznek, abban az esetben a kezelőorvossal kell konzultálni. Súlyosbodó tünetek esetén mentőt kell hívni. Ezek a tünetek a következők: egész testet illetve nagy testfelületet borító, gennyel telt hólyagok illetve piros, hámló, viszkető bőrelváltozások megjelenése mely hányingerrel, lázzal, szapora szívveréssel jár.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

„Feltételezhetően az immunrendszer kóros működése okozza: az immunsejtek megtámadják a bőrt, ami a bőr hámsejtjeinek fokozott, gyorsabb ütemű osztódásához és cseréjéhez vezet. Genetikailag hajlamos egyénekben környezeti tényezők is kiválthatják az immunrendszer abnormális működését. Ha az egyik vagy mindkét szülő érintett, az növeli a betegség kialakulásának kockázatát.”

Kiváltó tényezők:

fertőzések (Streptococcus, HIV),

száraz, hideg idő (pl. télen a tünetek rosszabbak),

a bőr sérül (pl. vágás, napégés, rovarcsípés),

stressz,

cigarettázás vagy passzív cigarettázás,

hormonális változások (kamaszkor, menopauza),

alkoholfogyasztás,

gyógyszerek (pl. bizonyos fájdalomcsillapítók illetve magas vérnyomásra gyógyszerek)

szisztémás szteroid terápia gyors csökkentése.

Milyen szövődményei lehetnek?

a krónikus gyulladás miatt kialakulhatnak szív-és érrendszeri betegségek,

magas vérnyomás,

II-es típusú diabétesz,

elhízás,

depresszió, szorongás,

egyéb autoimmun betegségek (pl. Crohn-betegség, cöliákia),

kötőhártya-gyulladás, begyullad a szemhéj, a szivárványhártya, a sugártest és az érhártya is,

ízületi gyulladással járó pikkelysömör.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Fizikális vizsgálat, ritkán mintavétel, biopszia.

Hogyan lehet kezelni?

Helyi kezeléssel-krémek, kenőcsök használatával, fényterápiával, gyógyszeres terápiával.

Mit lehet tenni a pikkelysömör esetén?

A gyógyszereket szedni kell az orvosi előírás betartásával, a kezelőorvossal rendszeresen kapcsolatban kell lenni, ellenőrző vizsgálatokon részt venni.

Fontos a rendszeres mozgás és egészséges táplálkozás, mert nagyobb az esély a cukorbetegség és a szív-és érrendszeri betegségek rizikójának kialakulására.

Az alkoholfogyasztás mérsékelése, a dohányzásról való leszokás.

Megtanulni a stresszt kezelni.

Ha bőrtünetek érzelmileg megviselik az embert, akkor szakemberhez kell fordulni.

Megelőzhető?

A kialakulását nem lehet megelőzni.

Mi a helyzet gyermekkorban és a terhesség alatt?

„A pikkelysömör a páciensek 40%-ában 16 éves kor alatt kezdődik el, 10%-ukban pedig 10 éves kor előtt jelennek meg először a tünetek. Ebben az időszakban a betegség általában enyhe lefolyású, és jól reagál a kezelésre. A plakk típusú és a guttált forma a leggyakoribb a gyermekekben.”

Nincs hatással a termékenységre, de a tervezés előtt hónapokkal konzultálni kell a kezelőorvossal. Bizonyos gyógyszereknek ki kell ürülni a szervezetből, hogy a magzatra ne legyen káros hatással. Javulhatnak a bőrtünetek illetve nem változnak a várandósság alatt. A tünetek a betegek csak 10-20%-ában súlyosbodnak. A császármetszés következtében a műtéti heg mellett illetve máshol kialakulhatnak, rosszabbodhatnak a tünetek. Szoptatás előtt beszélni kell a bőrgyógyásszal, hogy milyen gyógyszerek szedhetők a szoptatás idején.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/p-q/396-pikkelysomor.html letöltés ideje: 2023.07.26.

Hipoglikémia

az alacsony vércukorszint!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent a hipoglikémia?

„A vércukorszint kritikus érték alá csökkenését hipoglikémiának nevezzük. Erre az állapotra utalnak a köznyelvben elterjedt „leesett a cukra”, és „hipózik” kifejezések is.”

Általában cukorbetegségben szenvedőknél fordul elő és akik inzulinterápiát kapnak, de más állapotok is kiválthatják. Súlyos következményei is lehetnek és emiatt fontos, hogy legyen a vércukorszint rendezve és lényeges az okok tisztázása is.

Melyek lehetnek az elsődleges tünetek?

verejtékezés,

éhségérzet,

fáradtság,

szédülés,

remegés,

szapora szívverés,

szívdobogásérzés,

idegesség, ingerlékenység,

sápadtság.

Abban az esetben, ha nem normalizálódik a vércukorszint, akkor egyéb tünetek is előfordulhatnak:

koncentrációval kapcsolatos zavarok,

a látás homályos lesz,

görcsök, görcsrohamok,

eszméletvesztés, kóma.

Mit kell tenni hipoglikémia esetében?

Gyorsan felszívódó szénhidrát fogyasztása ajánlott mint például szőlőcukor, kockacukor. Majd ezt követően negyed órával később vércukorszint-mérés indokolt. Ha a vércukorszint megemelkedik és a tünetek is csökkenek, akkor ajánlott egy szelet kenyér, némi gyümölcs, édesített tej vagy joghurt elfogyasztása, hogy a legközelebbi étkezésig ne essen le a vércukorszint.

Ha a vércukorszint hosszú ideig alacsony marad, abban az esetben rögtön fel kell keresni a kezelőorvost!

Cukorbetegség kizárása esetén a nem megfelelő táplálkozási szokások váltják ki a problémát. A panaszok csökkentéséhez segítséget nyújthat a kiegyensúlyozott friss zöldségekben, gyümölcsökben értékes étrend tartása. Háziorvos illetve dietetikus tud még nekünk információval szolgálni.

Mikor szükséges orvost felkeresni?

A tünetek jelentkezését követően, ha diagnosztizált cukorbetegről van szó, illetve az alacsony vércukorszint tünetei mutatkoznak, és cukros étel illetve ital fogyasztása után sem múlnak el a tünetek, akkor súlyosabb esetet követően a 112-t kell hívni.

Fontos tudni, hogy ájult betegnek semmi ételt/italt nem szabad adni, mert fennállhat a fulladás veszélye.

Ha ismert a cukorbetegség és folyamatosan hipoglikémiás tünetek állnak fenn, tudatni kell a kezelőorvossal, aki a gyógyszerbeállítást megváltoztatja és javasolja az életmódváltást.

Amennyiben nincs cukorbetegség és a valaki a fent említett tüneteket észleli magán, akkor fontos, hogy megtörténjen a kivizsgálás. A háziorvos beutal a szükséges vizsgálatokra.

Melyek lehetnek a hipoglikémia okai?

Inzulin vagy a vércukorcsökkentő szerek túladagolása vagy a szokásos étrendtől való eltérés esetén. Ezenkívül a túlzott mozgás végzésével egy időben a beteg nem mérsékeli az inzulin-adagját.

Evészavarok esetében.

Hasnyálmirigy daganatos elváltozásainál.

Inzulinóma esetén.

Ezenkívül még a cukorháztartást befolyásoló hormonok termelődését érintő betegségek, túlzásba vitt alkoholfogyasztás illetve veseelégtelenségben szenvedőknél egyes gyógyszerek alkalmazása is.

Milyen szövődményei lehetnek?

Rosszullét következtében kialakuló gyengeség, szédülés jelei mutatkoznak meg, amely fokozza a balesetek és sérülések rizikóját.

Súlyosabb esetben felléphet görcsroham, ájulás, kóma és ez akár halált is eredményezhet.

Gyakran visszatérő tüneteknél minél hamarabb orvoshoz kell fordulni és diabétesz esetében pedig az orvosnak a gyógyszeres kezelést meg kell változtatni.

Hogyan diagnosztizálható?

A vércukorszintmérő használata a segítségünkre lehet.

Hogyan lehet kezelni?

Sürgősségi ellátás esetében infúziós kezelést kap a beteg, mely glükóz formájában történik. Emellett a vércukorszintet is folyamatosan ellenőrzik. Ahhoz, hogy megelőzhető legyen a hipoglikémia, ahhoz a vércukorszintet normalizálni kell. Ehhez a kezelőorvos a gyógyszeres kezelést megváltoztatását ajánlhatja. Továbbá az inzulin adagolása esetén betartani az előírásokat és a táplálkozást a mozgással egyensúlyba hozni.

Hogyan lehet megelőzni?

A diabéteszeseknél nagyon fontos a gyógyszeres kezelés és az étrend betartása. Cukortartalmú étel illetve ital mindig legyen a közelükben. Nem szabad, hogy kihagyják az étkezéseket és fontos, hogy figyeljenek a szénhidrátbevitelre, mert az inzulinadagok is ehhez vannak beállítva. A megszokott sportolás és fizikai aktivitás elkezdése előtt előnyös szénhidráttartalmú étel fogyasztása vagy az inzulinadag módosítása. Alkoholfogyasztásnál lényeges a mértékletesség, a vércukorszint kontrollálása és az étkezésre való alapos odafigyelés.

Összességében amire oda kell figyelni: az egészséges táplálkozás, kiegyensúlyozott étrend. Mindenki, de kifejezetten a gyerekeknek elengedhetetlen a reggeli és a napi többszöri, kis mennyiségekben történő étkezés.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/h/1301-hipoglikemia.html letöltés ideje: 2023.07.10.

Prediabétesz

a 2-es típusú cukorbetegséget megelőző anyagcsere-állapot!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent a prediabétesz?

„A prediabétesz a 2-es típusú cukorbetegséget megelőző anyagcsere-állapot, amikor a vércukorszint magasabb a normálisnál, azonban még nem éri el a cukorbetegségre jellemző szintet.”

Milyen típusai vannak?

Az emelkedett éhomi vércukor (IFG) .
A csökkent glükóztolerancia (IGT).

Melyek az elsődleges tünetek?

Nincs tipikus tünete a prediabétesznek. Többnyire egy laborvizsgálat kapcsán mért magasabb vércukorszint figyelmezteti az illetőt.

Melyek lehetnek a kialakulásának lehetséges okai?

„A prediabétesz kialakulásának pontos oka nem teljesen ismert. Bizonyos genetikai és életmódbeli tényezők hatására inzulinrezisztencia alakulhat ki, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem reagál elég hatékonyan a rendelkezésre álló inzulinra.”

Melyek lehetnek a hajlamosító tényezők?

45 év felettiek,

súlyfelesleg: BMI ≥25, haskörfogat nők esetében ≥ 80 cm, férfiaknál ≥ 94 cm,

a családon belül már előfordult cukorbetegség,

magas vérnyomás,

fennálló szív-és érrendszeri betegség,

a vérzsír-és koleszterinszint magas,

kevés mozgás,

korábban a várandósság alatt diabéteszes volt,

PCOS, mint előzmény,

egyes gyógyszerek (pl. szteroidok, vízhajtó, antipszichotikumok) folyamatos alkalmazása.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Egy laborvizsgálat által derül ki, hogy prediabéteszről van-e szó.

„Az éhomi vércukor normál értéke ≤ 6,0 mmol/l,

6,1 és 7,0 mmol/l között károsodott cukoranyagcseréről vagy prediabéteszről beszélünk,

7,0 mmol/l fölött éhomi vércukorszintnél egyértelmű cukorbetegségről van szó.

Ebben az esetben cukorterheléses vizsgálatot végeznek a cukoranyagcsere pontos megismerése érdekében. A vizsgálat során 75 g szőlőcukrot tartalmazó folyadék elfogyasztása után 2 órával mért értékek mutatják a szervezet cukortolerancia szintjét:

amennyiben a 2 órás mérték 7,8 mmol/l-nél kisebb, de az előzetes éhomi vércukorszint 6,1 és 7,0 mmol/l között volt, emelkedett éhomi vércukorról (IFG) beszélünk,

7,8-11,1 mmol/l között (előzetesen 6,1 és 7,0 mmol/l közötti éhomi vércukorszint mellett) csökkent glükóztolerancia (IGT) áll fenn,

ha a 2 órás érték nagyobb, mint 11,1 mmol/l, akkor cukorbetegségről van szó.”

Hogyan történik a kezelése?

Nincs szükség speciális kezelésre, ugyanakkor rendkívül lényeges az életmód megváltoztatása, hogy megelőzhető legyen a 2-es típusú cukorbetegség.

Testsúly normalizálás és rendszeres mozgás.

Kiegyensúlyozott étrend, mely magában foglalja a zöldségek fogyasztását, a telített zsiradékok mennyiségének csökkentését.

Ahhoz, hogy a diétát megfelelően tudjuk tartani, célszerű dietetikus segítségét igénybe venni.

Abban az esetben, ha valakinél kiderül a prediabétesz, akkor ajánlott évente vércukorszint ellenőrzésre elmenni.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/p-q/591-prediabetesz.html letöltés ideje: 2023.07.06.

2-es típusú cukorbetegség

(nem inzulinfüggő diabétesz)

a cukoranyagcsere betegsége!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent a 2-es típusú cukorbetegség?

„A 2-es típusú cukorbetegség a cukoranyagcsere felborulásával járó megbetegedés. A cukoranyagcsere változásai szorosan összefüggnek az inzulinnal, a cukorháztartás legfontosabb hormonjával.A betegség hátterében a szervezet inzulintermelésének csökkenése, vagy az inzulin nem megfelelő hasznosulása jár, melynek következtében tartósan magas vércukorszint alakul ki, ami számos szövődménnyel járhat.”

Melyek az elsődleges tünetek?

sűrű, bő mennyiségű vizeletürítés,

erős szomjúság, szájszárazság,

fáradékonyság, letargia,

éhségérzet,

hosszan tartó sebgyógyulás, gyakran előforduló bőrfertőzések.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

A fent említett tünetek esetén a háziorvoshoz fordulni, aki további vizsgálatokat fog kérni.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

egyes genetikai és életmódbeli tényezők

Melyek lehetnek a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának rizikótényezői?

a családban meglévő 2-es típusú cukorbetegség,

a testmozgás hiánya,

súlyfölösleg (főként hason),

Milyen szövődmények alakulhatnak ki?

arterioszklerózis vagyis érelmeszesedés,

szívbetegségek, a vérnyomás magas,

stroke,

diabéteszes retinopátia/neuropátia,

diabéteszes láb.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

vérvétellel,

a hemoglobin A1c (Hba1c) érték mérésével,

vizelet leadásával,

cukorterheléses vizsgálattal.

„Az éhomi vércukor normál értéke ≤ 6,0 mmol/l,

6,1 és 7,0 mmol/l között károsodott cukoranyagcseréről vagy prediabéteszről beszélünk,

7,0 mmol/l fölött éhomi vércukorszintnél egyértelmű cukorbetegségről van szó.”

Milyen kezelést igényel?

Szigorú diéta betartásával jár, melynél oda kell figyelni a szénhidrátbevitelre. Továbbá kerülni kell a hozzáadott cukrot tartalmazó, vagy a természetesen magas cukortartalmú élelmiszereket, azonkívül a finomított szénhidrátokat, amelyek gyors vércukorszint emelkedést eredményeznek. Célszerű a magas glikémiás indexű ételeket elkerülni, ilyen például a fehérlisztből készült pékáruk, gabonatermékek. Kedvezőek a magas rosttartalommal rendelkező szénhidrátok és zöldségek. Figyelni kell a telített zsiradékok mennyiségének csökkentésére.

Ideális testsúly kialakítása.

Gyógyszeres kezelés.

Hogyan lehet megelőzni?

Szénhidrátszegény és kiegyensúlyozott étrend.

Rendszeres mozgás.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/c-cs/546-2-es-tipusu-cukorbetegseg.html letöltés ideje: 2023.07.02.

1-típusú cukorbetegség

(inzulinfüggő diabétesz)

a cukoranyagcsere betegsége!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent a cukorbetegség?

„A cukorbetegség-vagy diabétesz- a cukoranyagcsere betegsége, mely jellegzetesen emelkedett vércukorszinttel jár. A cukoranyagcsere változásai szorosan összefüggnek az inzulinnal, a cukorháztartás legfontosabb hormonjával. Ha az inzulin hiányzik, a bevitt és felszívódott szénhidrátok nem tudnak hasznosítható energiává alakulni, a cukor pedig ott marad a vérben-ennek következménye a magas vércukorszint.”

Mit kell még róla tudni?

„Az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun eredetű, tehát az immunrendszer támadást indít a szervezet inzulintermelő sejtjei ellen. A sejtek pusztulása miatt rövid idő alatt elfogy az inzulin, amit kívülről kell pótolni. A tünetek korán, már gyermekkorban jelentkeznek.”

Melyek az elsődleges tünetek?

fokozott szomjúságérzet, sokat iszik a gyermek,

vizeletürítés, mely fokozott mennyiségű,

fogyás (jó étvágy esetén is),

folyamatos fáradékonyság mellett az illető lehet bágyadt, levert vagy dekoncentrált is,

hasi fájdalom, melyet a beszélni még nem tudó kisgyermek sírással jelez, mely eltér a megszokott sírástól.

Mit jelent a diabéteszes ketoacidózis?

A kivizsgálatlan és nem kezelt cukorbetegségben extrém magas vércukorszint is létrejöhet, mely súlyos anyagcsere-kisiklást eredményezhet. Ezt az állapotot nevezik diabéteszes ketoacidózisnak, amelynek tipikus tünetei:

a légzés szapora,

a lehelet acetonszagú,

hasi fájdalom, hányinger, hányás jelentkezik.

A szervezetben lévő sók és folyadék egyensúlya felborul, kiszáradás előfordulhat, rendkívül súlyos esetben tudatzavar is kialakulhat, mely kómához is vezethet.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

A fent említett tünetek esetén a háziorvoshoz kell fordulni, aki a további szükséges vizsgálatokat megkéri. Természetesen felnőttekre is ez vonatkozik, hisz ebben a korban is kialakulhat a cukorbetegség. Súlyos állapot esetén, a mentőket kell hívni.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

A kialakulásának pontos oka egyelőre még teljes mértékben nem ismert. „A betegséget autoimmun folyamat váltja ki, a szervezet megtámadja a hasnyálmirigyben található inzulintermelő sejteket. Ennek következtében a szervezet nem tud megfelelő mennyiségű inzulint termelni, ami a cukorháztartás szabályozásának legfontosabb hormonja. Amennyiben a szervezet nem termel elegendő inzulint, felborul az egyensúly, és kialakul a diabétesz.”

Külső tényező is kialakíthatja a betegséget, mint például vírusfertőzés (rubeola, mumpsz), de genetikai hajlam is. Az 1-es típusú cukorbetegség esetében többnyire előfordul, hogy a családon belül több rokonnál is kialakul a diabétesz. Számos esetben egyéb autoimmun betegségek is megjelenhetnek társbetegségként többek között gluténérzékenység (cöliákia), Hashimoto-pajzsmirigygyulladás illetve egyéb pajzsmirigybetegségek.

Milyen szövődmények lehetnek?

arterioszklerózis vagyis érelmeszesedés,

szívbetegségek,

a vese károsodása (nephropathia),

a vérnyomás magas lesz,

stroke is kialakulhat,

diabéteszes retinopátia/neuropátia.

Fentebb már szó volt arról, ha a vércukorszint magas lesz és emiatt problémát okoz, most a túl alacsony vércukorszintről jöjjön rövid említés.

Túl alacsony vércukorszintet eredményezhet, abban az esetben:

soknak tűnik a beadott inzulin adagja,

a beadott dózis mellett a beteg nem fogyasztott elegendő mennyiségű ételt,

intenzív mozgást folytatott.

Ebben az esetben verejtékezés, remegés, sápadtság, gyengeség, a szívverés szaporává válik, ingerlékenység, sőt súlyos esetben pedig eszméletvesztés is előfordulhat.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

vércukorszint-méréssel, vérvétellel,

vizelet leadásával,

szükséges esetben cukorterheléses vizsgálattal.

„Az éhomi vércukor normál értéke ≤ 6,0 mmol/l,

6,1 és 7,0 mmol/l között károsodott cukoranyagcseréről vagy prediabéteszről beszélünk,

7,0 mmol/l fölött éhomi vércukorszintnél egyértelmű cukorbetegségről van szó.”

Hogyan kezelhető?

inzulinterápiával,

szénhidrátszegény diéta betartásával, mely élethosszig tartó.

vércukorszintet mérni a megadott időpontokban,

odafigyelni az étkezésre, mit, mikor és mennyi ehet a beteg,

összeegyeztetni az étkezések és az inzulin beadásának időpontját,

a stresszre és a testmozgásra is odafigyelni,

megfigyelni a túl magas illetve túl alacsony vércukorszint tüneteit és szükség esetén az azonnali beavatkozást megtenni,

túl alacsony vércukorszint esetében legyen szőlőcukor, gyümölcslé illetve valamiféle cukros ital, hogy megemelje a vércukorszintet,

túl magas vércukorszintnél pedig plusz inzulin adása, hogy az eltérés korrigálva legyen, vagy segítségnek sok-cukormentes-folyadék fogyasztása is szóba jöhet.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/egeszseg/142-1-9/587-1-es-tipusu-cukorbetegseg.html letöltés ideje: 2023.06.30.

Epekövesség

Mit kell tudni róla?

Mit jelent az epekövesség?

„Az epekövesség az epeutak és az epehólyag betegsége, amely során apró vagy esetenként nagyobb kőszerű képződmény keletkezik. Az epe a májban termelődő, főképp a zsírok emésztését segítő emésztőnedv, valamint több anyag, köztük a vörösvérsejtek lebomlásából keletkező festékanyag, a bilirubin szervezetből történő eltávolításának útja is. Ha az epét alkotóelemek( víz, koleszterin, foszfolipidek, epesavak) aránya felborul, akkor besűrűsödhet, és kövek képződhetnek.”

Milyen típusú kövek ismertek?

Koleszterinkövek illetve bilirubinkövek.

Milyen formái lehetnek?

Egy nagy illetve több kicsi, azonkívül homokszem méretű is.

Az epekövek blokkolhatják az epeutakat, gátolva ezzel az epe szabad folyását és a zsírok lebontását.

Milyen életkorban fordulhat elő?

Gyermekkorban is előfordulhat, különösképp, ha a családon belül sűrűn jelentkezik a betegség -genetikai betegségek, ritkán daganatok, gyermek elhízása esetén. Várandósság esetén is többször keletkezhetnek epekövek, így ebben az esetben is lényeges a megelőzés. Ahogy telnek az évek, az epekövek kialakulásának eshetősége, emiatt idősebb korban főként sokat számít az egészséges életvitel.

Melyek lehetnek az elsődleges tünetek?

Az esetek legnagyobb részében az epekő nem jár tünetekkel, leginkább ha nem sok és kis méretű kő van. Akkor alakulnak ki tünetek, ha a kövek gátolják vagy zavarják az epe szabad folyását, vagy ha ennek következtében epehólyag-gyulladást eredményeznek: váratlanul fellépő hasi vagy hátfájdalom, talán a jobb váll körül ( epeköves görcs, epekólika), besárgul a bőr és a szemfehérje, láz, hányinger, hányás, verejtékezés, felfúvódás, szélgörcs, a széklet világos, a vizelet sötét színű.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

Ha nem jár tünetekkel, akkor az egészséges étkezés és a mozgás segítséget nyújthat a panaszok kialakulásának megelőzésében. Ha váratlanul fellépő fájdalom, hányinger, hányás jelentkezik és a fájdalomcsillapító sem hat 1-2 óra alatt, abban az esetben rögtön orvoshoz kell fordulni. Erős fájdalom esetében a mentőket kell értesíteni.

Milyen okai lehetnek a kialakulásának?

„Az epekő kialakulásának esélyét növeli, ha az epét alkotó elemek aránya megváltozik, ennek következtében az epe besűrűsödik, kicsapódik.”

Növeli a rizikót:

a diabétesz,

a súlytöbblet,

a kevés mozgás, továbbá

minden olyanfajta más betegség illetve állapot, ami miatt az epeutakban megakad az epe, és ebből kifolyólag besűrűsödik mint például epeúti daganat, fejlődési rendellenesség.

Egyéb kockázati tényezők:

az időskor,

a terhesség,

fogamzásgátló tabletták használata,

hirtelen fogyás.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

laborvizsgálatok- a bilirubin és a májenzimek vérszintjét nézik,

képalkotó vizsgálatok.

Hogyan történik a kezelés?

Zöldségekben-gyümölcsökben értékes, zsírokban és tejtermékekben szegény diéta, valamint a megfelelő folyadékfogyasztás. Görcs esetén fájdalomcsillapítók, görcsoldók csupán a panaszok csökkentésére szolgálnak. Többnyire kezelésként a műtéti eljárás a megoldás, mely kapcsán az epehólyag eltávolítására kerül sor. Azonnali beavatkozás vagy előjegyzés alapján történhet és rutinműtétnek számít. Általában laparoszkópos eljárással, de hagyományos műtéti beavatkozással is elvégezhetik. Ez mindig attól függ, hogy mennyire súlyosak a tünetek. Az epehólyag eltávolítását követően teljes értékű életet lehet élni.

Milyen szövődmények lehetnek?

Epepangás, mely erős fájdalommal jár és ezzel növelve a baktériumok és súlyos fertőzések kockázatát-ezt nevezik epehólyag-gyulladásnak. Ha az állapot súlyossá válik, akkor azonnali sebészi eljárás szükséges.

A fájdalom miatt az étkezésben is problémák adódhatnak.

Hasnyálmirigy-gyulladás, sárgaság.

Az is megtörténhet, hogy az epehólyag kilyukad, és a kifolyó váladék akut hasűri fertőzést eredményez.

Hogyan lehet megelőzni?

Rostban gazdag és zsírszegény táplálkozással, rendszeres mozgással és a testsúly alacsonyan tartásával, sűrű folyadékfogyasztással.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/e-e/67-epekovesseg.html letöltés ideje: 2023.06.28.

Epehólyag-gyulladás

Mit kell erről tudni?

Mit jelent az epehólyag-gyulladás?

„Az epehólyag a máj alsó részén található szerv, amely a májban termelődő epe tárolására és időszakos ürítésére szolgál. Az epehólyag falának heveny gyulladása valamilyen irritáció következtében alakul ki.”

Melyek a leggyakoribb kiváltó okok?

Epekő.

Epehólyag illetve az epeutak sérülése, daganatos elváltozása/fertőzése.

Hogyan nevezzük az epehólyag-gyulladás két fő csoportját?

Akut és krónikus.

Melyek lehetnek az elsődleges tünetek?

Az akut epehólyag-gyulladás esetében: hirtelen, heves fájdalom, mely a has jobb felső vagy középső részében jelentkezik, ami a hátba, vállakba is kisugározhat (epegörcs, epekólika).

Továbbá még előfordulhat:

A jobb bordaív alatt nyomásérzékenység.

A nehéz és zsíros ételek fogyasztását követően emésztési probléma jelentkezik.

Hidegrázás, láz.

Hányinger, hányás.

Gyengeség érzet.

Sárgaság.

A széklet világos, a vizelet sötét színű.

Mikor szükséges orvoshoz fordulni?

A fent említett tünetek esetében orvoshoz kell fordulni, ha fájdalom nem szűnik vagy erőssé válik, akkor 1-2 órán belül azonnali segítség szükséges.

Melyek lehetnek az epehólyag-gyulladás kialakulásának okai?

„Az epehólyag-gyulladás leggyakoribb (90%) oka az epekövesség. Az epében formálódó epekövek elzárhatják az epehólyag kivezető csövét, ami epepangást okoz, és gyulladáshoz vezet.”

Ritkább esetben más okok is kiválthatják a gyulladást:

„Daganatos betegségek által képzett epeelfolyási akadály.

Az epeutak sérülése.

Egyes vírusfertőzések.

Az epehólyag vérellátási zavara.

Sipolyok.

Gümőkor.

Bizonyos orvosi beavatkozások (műtét utáni hegesedés, ERCP).”

Hogyan történik a diagnosztizálása?

Laborvizsgálatok.

Képalkotó vizsgálatok.

Hogyan történik a kezelés?

Epehólyag-eltávolító műtét, mely zárt (laparoszkópos )módon és nyitott hasi műtétként is történhet. „Az epehólyag nem életfontosságú szerv, a szervezet képes nélkülözni a normál működéséhez, ilyenkor a májban termelődő epe közvetlenül a vékonybélbe jut.”

A fájdalom enyhítésére fájdalomcsillapítót, a fertőzés kezelésére azonban antibiotikumot adhatnak.

Milyen szövődmények lehetnek?

Az epehólyag egy része elpusztulhat.

Felülfertőződés létrejöhet.

Az epehólyag fala megnyílhat, mely hasűri fertőzés kialakulásához vezethet.

Hogyan lehet megelőzni az epehólyag-gyulladást?

Kiegyensúlyozott étrend betartásával.

Rendszeres mozgással.

A koleszterinben gazdag ételek csökkentésével.

Egyes esetekben nem lehet megelőzni a betegséget mint például az örökletes epeúti szűkületek esetén.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/e-e/20-epeholyag-gyulladas.html letöltés ideje: 2023.06.26.

Divertikulitisz

a gyakori civilizációs betegség!

Amit erről tudni kell!

Mit jelent a divertikulitisz?

„A vastagbélfalon kiboltosulások (gurdély, divertikulum) jelennek meg, amelyek a leggyakrabban panaszmentesek-ezt nevezik divertikulózisnak. A gyakori civilizációs betegség általában a szigmabélben jelentkezik. Ha ezek a kiboltosulások begyulladnak divertikulitisz alakulhat ki.”

Mit kell még tudni erről a betegségről?

60 éves kor után az emberek csaknem 50%-nak, 80 év felett több mint 60%-a szenved a vastagbél-divertikulumtól. Ennek a betegségnek az előfordulási gyakorisága a fejlett országokban jelentősen nagyobb, a fejlődő országokhoz viszonyítva.

Melyek az elsődleges tünetek?

Hőemelkedés illetve láz.

Hidegrázás.

Nyomásérzékenység az alhas bal oldalán.

Hányinger, hányás.

Hasmenés illetve székrekedés.

Haspuffadás.

A széklet véres.

Felszívódási zavar.

Anémia vagyis vérszegénység.

Zsíros széklet.

Mikor szükséges orvoshoz fordulni?

Ha a láz nem múlik illetve emelkedik. A székletürítés változik hasi panaszokkal együtt jár, akkor fel kell keresni egy orvost. Ha a tünetek tovább fokozódnak és a fájdalom is erősödik, abban az esetben már sürgősségi ellátás szükséges.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

Nem megfelelő táplálkozási szokások.

Mozgásszegény életmód.

Genetika.

Kevés rostbevitel.

Túlzott állati zsiradék.

Kevés folyadékbevitel.

Különféle gyógyszerek-szteroidok, nonszteroid gyulladáscsökkentők, ópiátok használata.

Dohányzás.

A valódi divertikulumok többnyire fejlődési rendellenség következményei.

Milyen szövődmények alakulhatnak ki?

Súlyos eset következtében kialakul a bélfal kilyukadása (perforációja).

Fertőzés miatt pedig hashártyagyulladás (peritonitisz), mint súlyos szövődmény illetve tályog kialakulásához vezethet.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Labor-és képalkotó vizsgálatok.

Hogyan történik a kezelés?

Rostban gazdag táplálkozás.

Megfelelő folyadékfogyasztás.

Rendszeres mozgás.

Dohányzás elhagyása.

Az akut gyulladás kezelése koplalás, antibiotikumos terápia és ha szükséges, akkor abban az esetben az emésztőrendszert megkerülő, infúzión keresztül történő (parenterális) táplálásból áll. Kiegészítésként fájdalomcsillapító és görcsoldó terápia is szóba jöhet. Kialakult szövődményeket sebészi eljárással oldják meg.

Hogyan lehet megelőzni?

A divertikulumokat két nagy csoportra bontjuk:

Nem valódi: Megelőzhető rostban gazdag táplálkozással, megfelelő folyadékbevitellel, rendszeres mozgással és a dohányzás elhagyásával. A különféle nonszteroid gyulladáscsökkentők, ópiátok csak szükséges esetben alkalmazhatók, az orvosi előírásoknak megfelelően.

Valódi: Ezt nem lehet megelőzni, mert veleszületett rendellenesség.

Mire kell odafigyelni az idősek esetén?

Az életkor előrehaladtával számos esetben kialakul ez a betegség, ezért az ő esetükben kiemelten figyelni kell az ajánlott folyadékbevitelre és rostban dús étkezésre. Ezenkívül a rendszeres kontrollvizsgálatokon való részvétel is fontos. Komplikált divertikulitisz esetében a műtéti halálozás megközelítheti a 25%-ot.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/d/134-diverticulitis.html letöltés ideje: 2023.06.21.

Divertikulózis

avagy a bélfal kiboltosulás!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent a divertikulózis?

„A gyomor-és bélrendszer bármely területén, de leggyakrabban a vastagbélben kialakuló zsákszerű kiöblösödések, más néven gurdély (divertikulum) jelenlétét divertikulózisnak nevezzük. Leggyakrabban a vastagbél falának leggyengébb helyén, főként az utolsó szakaszán (szigmabél) és a leszálló vastagbélben (colon descendens), ritkábban a vakbél (coecum) területén alakul ki. A divertikulumok többnyire csoportosan jelentkeznek, méretük általában 5-25 mm, de előfordulnak ennél jóval nagyobb tágulatok is.”

Melyek lehetnek az elsődleges tünetek?

Enyhe hasi fájdalom, az étkezésnél többnyire felerősödik. A széklet illetve gáz ürülését követően csökken.

A fájdalom sok esetben az alhas bal oldalán jelentkezik székrekedés, puffadás és hasi feszülés kíséretében.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

A rendszeres és visszatérő hasi fájdalom illetve a fent említett tünetek megjelenése esetén a háziorvoshoz kell fordulni. Ha szükségesnek látja ő majd beutalót ad a gasztroenterológiára. Abban az esetben, ha már valakinél diagnosztizálták ezt a betegséget, akkor erős, folyamatosan fokozódó, görcsös hasi fájdalom, hányás, hányinger, továbbá magas láz megjelenésekor a kórházba kell menni vagy mentőt hívni.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

Genetikai tényezők.

Mozgásszegény életmód.

Nem megfelelő táplálkozás.

Milyen szövődmények lehetnek?

Kialakulhat a diverticulitis, melynek tünetei a következők lehetnek:

Erős hasi fájdalom, mely visszatérő vagy folyamatos is lehet.

Változhatnak a székelési szokások.

Időnként szurokszéklet.

Hőemelkedés illetve lát jelentkezhet, mely a heveny gyulladást mutatja.

Étvágytalanság, hányinger, hányás.

„A nem kezelt gyulladás további szövődményeként rendellenes sipolyjárat (fisztula)képződhet a bélrendszer egyes részei között. A sipolyjárat akár a húgyhólyagba is nyílhat. További szövődményként tályog, szűkület (stenosis) vagy bélelzáródás (ileus) keletkezhet. A kiboltosulás fala átszakadhat, aminek következtében hashártyagyulladás (peritonitis) jöhet létre. A divertikulumokból életet veszélyeztető bélvérzés indulhat el. A tartósan fennálló diverticulitis megnöveli a rosszindulatú daganat kialakulásának kockázatát.”

Milyen vizsgálatokkal lehet diagnosztizálni?

Fizikális vizsgálat.

Képalkotó vizsgálat.

Kolonoszkópia (vastagbéltükrözés) ami vastagbélrák kizárása érdekében is történhet.

Laboratóriumi vizsgálatok.

Hogyan kezelhető?

Ami nem jár szövődménnyel, ebben az esetben nem kell speciális kezelés, hanem a következőket kell betartani:

Rostban gazdag étrend.

Bő és rendszeres folyadékfogyasztás.

Gondoskodni a könnyű székletürítésről.

Kialakult betegség esetén folyékony és pépes étrendet kell kialakítani, ezenkívül antibiotikum-kezelés is történik.

Súlyosabb esetekben antibiotikum-terápia.

Bél átfúródása, tályog, sipoly, bélelzáródás valamint jelentős vérzés meglétekor.

Hogyan lehet megelőzni?

Rendszeres mozgással.

Élelmi rostok bőséges bevitelével.

50-70 év közötti férfiak és nők esetében nagyon fontos lenne, hogy részt vegyenek a vastagbélszűrésen.

Mire kell ügyelni az idősek esetében?

Megfelelő folyadékbevitelre.

Egészséges, rostban gazdag táplálkozás.

Rendszeres mozgás.

Vastagbélszűrés.

Ebben az esetben megelőzhető a divertikulózis kialakulása, valamint a meglévő betegség esetén a panaszok csökkenthetőek az életmód betartásával.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/d/702-divertikulozis.html letöltés ideje: 2023.06.19.

Irritábilis bél szindróma (IBS)

Mit kell tudni erről?

Mit jelent az IBS?

„Az irritábilis bél szindróma (IBS) egy emésztőrendszeri rendellenesség, amelyet hasi fájdalom és/vagy kényelmetlen érzés (diszkomfort), valamint a székletürítés zavara jellemez. Ugyanakkor az IBS nem károsítja a vastagbél struktúráját, és a hátterében nincs kimutatható szervi eltérés.”

Melyik korosztályt érinti ez a betegség?

Ez egy civilizációs betegség, mely a fejlett országok lakosságának 10-15%-át érinti. Bármelyik életkorban jelentkezhet, viszont főként a 30-40 éves korosztályban fordulhat elő. Kétszer annyi nő szenved ettől, mint férfi.

Melyek az elsődleges tünetek?

Hasi fájdalom (enyhe illetve görcsös).

Puffadás.

Bélkorgás/morgás, szélszorulás, sürgős székelési inger, étkezések után hasmenés.

Székletürítés zavara-székrekedéssel vagy hasmenéssel, valamint felváltva is előfordul.

Elégtelen kiürítés érzete, teltségérzés.

A székrekedés jobban a nőknél, a hasmenés inkább a férfiaknál jelentkezik.

Többnyire a székletürítés után gyengülnek a panaszok.

A betegség konkrét okát nem ismerik. Egyes ételek illetve italok fogyasztása előidézheti a tünetek előfordulását azoknál, akik érzékenyek az IBS-re. Az alkohol és a kávéfogyasztás, továbbá a nagyon fűszerezett és/vagy zsíros ennivalók fogyasztása.

Tünetek, melyek nem az emésztőrendszerrel kapcsolatosak, mint például a lelki pszichés zavarok-szorongás, pánikrohamok, viselkedési zavarok, depresszió.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

A fent említett tünetek észlelését követően.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

Ahogy fentebb már leírtam, nem ismert a betegség eredete.

„A betegség kialakulásában egyrészt öröklődő tényezők, másrészt a bél fokozott érzékenysége (irritabilitás), a bélflóra összetételének változása és gyulladásos folyamatok játszhatnak szerepet. Közrejátszhat az agy-bél tengely idegi szabályzásnak megváltozása is. Ez azt jelenti, hogy az agy egyes régiói rendellenes módon aktiválódnak a tápcsatorna fájdalmas ingereire. Feltehetően a múltban elszenvedett lelki trauma, a tartós stressz vagy szorongás is közrejátszhat az IBS kialakulásában.”

Milyen szövődmények lehetnek?

Krónikus, nem életveszélyes betegség, de lényegesen megzavarhatja az élet minőségét. Gasztroenterológiai kontroll és gondozás indokolt.

Hogyan diagnosztizálható?

„Laboratóriumi rutinvizsgálat, széklettenyésztés, rejtett vérzés vizsgálata a székletből, részleges vastagbéltükrözés (szigmoidoszkópia), 45 év felett, pozitív családi kórelőzmény esetén vastagbéltükrözés (kolonoszkópia), a laktózintoleranciát, gluténérzékenységet és egyéb ételérzékenységeket kizáró vizsgálatok.”

Hogyan történik a kezelés?

A tüneteket csökkenteni kell és javítani az életminőséget.

Az életmód és a diéta betartása.

Elegendő folyadékot fogyasztani.

Rendszeres testmozgást végezni.

Ha szükséges gyógyszeres kezelés, akkor a puffadás esetében gázkötő készítmény illetve a hasi görcsök esetén görcsoldókat, székrekedésre pedig székletlazítókat ajánlanak.

Vannak olyan esetek, amikor szükséges a lelkigondozás, pszichoterápia is.

Mit lehet tenni az IBS esetén?

Többször, keveset enni.

Rostban gazdag ételek fogyasztása.

Azokat az ételeket elkerülni, mely a panaszokat csak fokozza.

Rendszeresen mozogni.

Sajnos a diéta túlzott tartása és az egyoldalú táplálkozás miatt hiánybetegségek alakulhatnak ki. Mindenképp célszerű felkeresni egy dietetikust, hogy segítsen az étrend kialakításában.

Megelőzhető az IBS?

Az egészséges életmód- változatos táplálkozás, naponta többször, kevés mennyiséget elfogyasztani, az alkoholfogyasztás csökkentése, rendszeres mozgás, a stressz kezelése.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=384:irritabilis-bel-szindroma-ibs&catid=20&lang=hu-HU letöltés ideje: 2023.06.16.