Címkearchívumok: fertőzés

LÁZas napok

Egy hosszú és lelkileg megterhelő időszak után lerobbantam. Először párom volt full beteg, majd most következtem én, végül anyukám kapta el. Pár napja kezdődött fejfájással, amire én azt hittem, hogy biztos valami front. Az volt a gyanús, hogy már 3 napja fájt a fejem és szépen lassan a hideg is kezdett rázni. Idegileg nagyon megviselt ez az állapot. Évek óta nem voltam lázas és erre most tessék, 5 napig egész nap lázasan feküdtem az ágyban. Nem vagyok híve a gyógyszernek, de ezt már nem bírtam ki fájdalomcsillapító nélkül.

Fájt a hátam, mellkasom, izületeim, köhögtem és köhögök, tüsszögtem, hányingerem volt és nem volt étvágyam. Sokat pihentem, mert éreztem, hogy a fekvés jót tesz. Gyógyteát, homoktövist és sok folyadékot ittam. Az orromba pedig tengeri sós oldatot fújtam, mert annyira el volt dugulva, hogy alig kaptam levegőt. Továbbra is figyelek a vitaminokra, köhögésre cseppeket szedek, mely a felső légutak fertőzése és gyulladása esetén ajánlott. Ezenkívül melegítettem infralámpával az arcomat, fülemet, hogy ne kapjak szövődményt. Már nagyon örülnék, ha elmúlna a köhögés, mert már elég volt nagyon. Tudom, türelem és önuralom, az kell nagyon!

Mindenki vigyázzon magára ebben a beteges időszakban!