Címkearchívumok: főiskola

Első nap a kórházban: Felkészülés a műtétre

Kórházban, , , , , , , , , , , , ,

2014, az utolsó évemet kezdtem meg a főiskolán, így a tanároknak is írnom kellett, hogy sajnos az első két hetet ki fogom hagyni. Szerencsére megértőek voltak és emiatt nem kellett aggódnom. Szóval szeptember 4-én anyukámmal felutaztunk Budapestre. Miután megérkeztünk felvették az adataimat, majd arra az osztályra, ahová be kellett feküdnöm lepakoltuk a cuccaimat. Nem ment semmi sem egyszerűen.

Azonkívül, hogy várakozni kellett, nem tudták megmondani pontosan, hogy mikor lesz a műtétem. Jött az ápoló és elmagyarázta, hogy másnap nem biztos, hogy meg leszek operálva. Aztán később megint visszatért és közölte, hogy most már biztos, hogy másnap meg lesz a műtét.

A várakozás közben összeismerkedtünk egy idősebb házaspárral. A nénit műtötték, akivel a kórházban eltöltött napok alatt jó viszonyt alakítottam ki és kérte, hogy inkább tegezzük egymást. Délután fél 4 körül lehetett, amikor utoljára ehettem és utána csak vizet ihattam. Anyukám késő délután jött el a kórházból. Megöleltük egymást, elkezdtem sírni nagyon. Nagyon nehéz volt ez az egész helyzet és legjobban az altatástól rettegtem.

Miután egyedül maradtam még bejött hozzám az aneszteziológus, aki kikérdezett alaposan, hogy milyen betegségem van, gyógyszerérzékenységem, idáig hány műtétem volt, a fogaim milyen állapotban vannak. Elsőre nem volt szimpatikus, de mivel ő altatott engem, így muszáj volt benne megbíznom. Estére kaptam egy fél adag nyugtatót, így olyan nyugodt voltam, hogy szépen lezuhanyoztam, megmostam a fogamat, majd beállítottam reggel fél 7-re az ébresztőt és fél 10 körül már el is aludtam.

Orvosi kivizsgálások #5

Orvosi kivizsgálások, , , , , , , , , , , , , , ,

Egyébként mivel anyukám akupunktúrára járt az egészségügyi problémái végett, sok hasznos információval gazdagodott. Így többek között azt is onnan hallotta, hogy az egyik betegnek a lánya nagyon vashiányos volt és ajánlott egy doktornőt, aki helyrehozta neki a vasszintjét egy olyan vaskészítménnyel, ami valóban hasznosult a szervezetben.

Szóval megkaptuk az elérhetőséget, felhívtuk, majd kaptunk egy időpontot és elmentünk hozzá. Ez a doktornő megnézte az addig összegyűlt leleteimet, az ujjamból egy csepp vért vett, majd mikroszkóp alatt megvizsgálta. Mondta, hogy nagyon le van gyengülve az immunrendszerem. Szóval elmondta, hogy most elsősorban azzal foglalkozzak, hogy túl legyek a műtéten és utána majd menjek vissza hozzá mindenképpen.

A vaskészítményt megvettük tőle, majd szépen elkezdtem szedni.

Két hét után visszamentem a suliba, mert még voltak tárgyak, amiket teljesíteni kellett és be kellett járni órákra. Majd a vizsgaidőszak vége egy szigorlattal zárult, amire elég nehéz volt lelkileg felkészülnöm. Minden reggel kiültem az erkélyre és éhgyomorra ittam gyógyteát, hogy ezzel is segítsem az állapotom javulását miközben tanultam a tételeket.

Nagyon sokat segített már az is, hogy elhagytam a glutént így a nagyfokú szédülésem megszűnt. Amúgy azt is mondták az orvosok, hogy nem a nyirokcsomó miatt érzem így magamat, hanem inkább a glutén okozta ezt. Bár ki tudja, mert az sem volt normális, hogy minden tápanyagot elszívott tőlem, ugyanis ezt mondták nekem.

Küzdés a rosszullétekkel

Előzmények, , , , ,

A felsőfokú szakképzés után továbbtanultam főiskolára. Az itt eltöltött évek alatt sem voltam jobban, sőt még tovább fokozódtak a rosszullétek. Úgy éreztem magamat, hogy minél többet eszek annál rosszabbul vagyok. Talán az étel nem szívódik fel? És ha nem, akkor mi az oka ennek? Ezek a kérdések merültek fel bennünk anyukámmal. Amúgy is mindig vékony voltam, de abban az időben látszott rajtam, hogy sokat fogytam.

Nagyon kínosan éreztem mindig magamat a csoporttársaim között, ugyanis sokszor volt olyan, hogy az órán muszáj volt elővennem a szendvicset és megennem, mert különben azt éreztem, hogy el fogok ájulni. Nagyon durva volt és olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig nem bírom ezen túltenni magamat. Sajnos a rosszullétek lelkileg megviseltek és traumát okoztak nálam. Itt is voltak olyan órák, amikor annyira nem voltam jól, hogy ki kellett mennem a mosdóba és már a jól bevált módszert alkalmaztam.

A víz és a mély levegővétel sokat segített. Nem tudom még mindig felfogni, hogy bírtam ki és mintha mi sem történt volna, mentem tovább, csináltam a dolgomat. A gyakorlati időszak letelte után viszont már nem volt mit tovább várni, hisz már annyira nem éreztem magamat jól, hogy muszáj volt valakinek a problémámmal foglalkozni. Lassan, nagyon lassan, de elindultunk a megoldást vezető út felé.

Szóval 2014 márciusában kezdtem olyan szinten szédülni, hogy már a suliból is alig bírtam hazajönni. Mivel vonatoztam napi szinten, ez még csak nehezített ezen és az állandó félelem mindig ott volt bennem. Gondoltam akkor, majd kipihenem magamat és minden rendben lesz másnapra. Nagyot tévedtem, semmi sem volt rendben.

Másnap reggel indultam volna a suliba, de a vasútállomásig sem tudtam eljutni. Annyira szédültem, hogy azt éreztem, ahogy mentem, hogy folyamatosan dőlök előre, legalábbis én ezt így tudom megfogalmazni. Az egyik buszmegállóban vissza kellett fordulnom, azt éreztem, hogy nincs tovább és a fal mellett haladtam végig, hogy biztonságban érezzem magamat és legyen valami kapaszkodó.

Szépen lassan haladtam, többször megállva és biztatva magamat, hogy ki fogom bírni, de közben meg borzasztóan féltem és el voltam keseredve. Éreztem, hogy ez a szédülés más volt, mint a régebbi. Anyukám mondta nekem a telefonban, hogy csak nyugodtan, igyak egy kis vizet és csak óvatosan haladjak. Meg is fogadtam a tanácsát, ahogy sokszor is ezt teszem a mai napig.

Miután hazaértem elkezdtem sírni, mert nem akartam elhinni, hogy mi történik velem.