Címkearchívumok: formái

Epekövesség

Mit kell tudni róla?

Mit jelent az epekövesség?

„Az epekövesség az epeutak és az epehólyag betegsége, amely során apró vagy esetenként nagyobb kőszerű képződmény keletkezik. Az epe a májban termelődő, főképp a zsírok emésztését segítő emésztőnedv, valamint több anyag, köztük a vörösvérsejtek lebomlásából keletkező festékanyag, a bilirubin szervezetből történő eltávolításának útja is. Ha az epét alkotóelemek( víz, koleszterin, foszfolipidek, epesavak) aránya felborul, akkor besűrűsödhet, és kövek képződhetnek.”

Milyen típusú kövek ismertek?

Koleszterinkövek illetve bilirubinkövek.

Milyen formái lehetnek?

Egy nagy illetve több kicsi, azonkívül homokszem méretű is.

Az epekövek blokkolhatják az epeutakat, gátolva ezzel az epe szabad folyását és a zsírok lebontását.

Milyen életkorban fordulhat elő?

Gyermekkorban is előfordulhat, különösképp, ha a családon belül sűrűn jelentkezik a betegség -genetikai betegségek, ritkán daganatok, gyermek elhízása esetén. Várandósság esetén is többször keletkezhetnek epekövek, így ebben az esetben is lényeges a megelőzés. Ahogy telnek az évek, az epekövek kialakulásának eshetősége, emiatt idősebb korban főként sokat számít az egészséges életvitel.

Melyek lehetnek az elsődleges tünetek?

Az esetek legnagyobb részében az epekő nem jár tünetekkel, leginkább ha nem sok és kis méretű kő van. Akkor alakulnak ki tünetek, ha a kövek gátolják vagy zavarják az epe szabad folyását, vagy ha ennek következtében epehólyag-gyulladást eredményeznek: váratlanul fellépő hasi vagy hátfájdalom, talán a jobb váll körül ( epeköves görcs, epekólika), besárgul a bőr és a szemfehérje, láz, hányinger, hányás, verejtékezés, felfúvódás, szélgörcs, a széklet világos, a vizelet sötét színű.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

Ha nem jár tünetekkel, akkor az egészséges étkezés és a mozgás segítséget nyújthat a panaszok kialakulásának megelőzésében. Ha váratlanul fellépő fájdalom, hányinger, hányás jelentkezik és a fájdalomcsillapító sem hat 1-2 óra alatt, abban az esetben rögtön orvoshoz kell fordulni. Erős fájdalom esetében a mentőket kell értesíteni.

Milyen okai lehetnek a kialakulásának?

„Az epekő kialakulásának esélyét növeli, ha az epét alkotó elemek aránya megváltozik, ennek következtében az epe besűrűsödik, kicsapódik.”

Növeli a rizikót:

a diabétesz,

a súlytöbblet,

a kevés mozgás, továbbá

minden olyanfajta más betegség illetve állapot, ami miatt az epeutakban megakad az epe, és ebből kifolyólag besűrűsödik mint például epeúti daganat, fejlődési rendellenesség.

Egyéb kockázati tényezők:

az időskor,

a terhesség,

fogamzásgátló tabletták használata,

hirtelen fogyás.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

laborvizsgálatok- a bilirubin és a májenzimek vérszintjét nézik,

képalkotó vizsgálatok.

Hogyan történik a kezelés?

Zöldségekben-gyümölcsökben értékes, zsírokban és tejtermékekben szegény diéta, valamint a megfelelő folyadékfogyasztás. Görcs esetén fájdalomcsillapítók, görcsoldók csupán a panaszok csökkentésére szolgálnak. Többnyire kezelésként a műtéti eljárás a megoldás, mely kapcsán az epehólyag eltávolítására kerül sor. Azonnali beavatkozás vagy előjegyzés alapján történhet és rutinműtétnek számít. Általában laparoszkópos eljárással, de hagyományos műtéti beavatkozással is elvégezhetik. Ez mindig attól függ, hogy mennyire súlyosak a tünetek. Az epehólyag eltávolítását követően teljes értékű életet lehet élni.

Milyen szövődmények lehetnek?

Epepangás, mely erős fájdalommal jár és ezzel növelve a baktériumok és súlyos fertőzések kockázatát-ezt nevezik epehólyag-gyulladásnak. Ha az állapot súlyossá válik, akkor azonnali sebészi eljárás szükséges.

A fájdalom miatt az étkezésben is problémák adódhatnak.

Hasnyálmirigy-gyulladás, sárgaság.

Az is megtörténhet, hogy az epehólyag kilyukad, és a kifolyó váladék akut hasűri fertőzést eredményez.

Hogyan lehet megelőzni?

Rostban gazdag és zsírszegény táplálkozással, rendszeres mozgással és a testsúly alacsonyan tartásával, sűrű folyadékfogyasztással.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/e-e/67-epekovesseg.html letöltés ideje: 2023.06.28.

Ír moszat

bőrfiatalító és energetizáló hatása!

Mit kell tudni róla?

19. században-főleg a szegényes időkben-önmagában is fogyasztották, mert ezáltal jutottak hozzá a létfontosságú vitaminokhoz és tápanyagokhoz.

Milyen előnyös tulajdonságai vannak?

Természetes kelátképző vagyis „a szervetlen anyagokat az élő szervezet számára szerves formájúvá alakítja, így azok fel tudnak szívódni.”

Értékes ásványi anyagokban, fehérjékben illetve jódban is. Ezenkívül remek antioxidáns és omega-3 tartalma kiemelkedő, energetizáló és immunerősítő.

Kinek ajánlják a fogyasztását?

Nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok találhatók meg benne mint például a cink, kálium, magnézium, foszfor. Mindenképpen kedvező hatással van az egészségünkre. Mindenkinek ajánlott a fogyasztása, de akik vérszegénységben és vashiányban szenvednek nekik kifejezetten javallott, mert sok vasat tartalmaz.

Megőrzi a bőr egészségét és fiatalságát.

Hozzájárul a veleszületett immunitás fenntartásában.

Hidratál és mérsékeli a zsírtermelést, főleg akkor hatásos, ha zsíros bőrtípusba tartozunk és pattanásos a bőrünk.

Természetes gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően a rosacea és akné kezelésében is részt vesz.

Van-e ellenjavallata vagy mellékhatása?

Túlzott fogyasztás esetén befolyásolhatja bizonyos pajzsmirigygyógyszerek működését a magas jódtartalom miatt. Ha ilyen gyógyszert szed valaki, akkor lényeges az orvosával való konzultálás. Ezenkívül bármilyen betegség fennáll, abban az esetben is a kezelőorvost kérdezzük meg a fogyasztásról. Várandósság esetén is ez érvényes.

Milyen formában kapható?

Táplálékkiegészítőként akár tabletta vagy por formájában lehet fogyasztani, viszont zselatin opcióként is népszerű, mert gélképző hatása van.

Hogyan adagoljuk?

A termék használati útmutatóján mindig pontosan fel van tüntetve az adagolás. Mint mindent természetesen ezt is mértékkel használjuk.

Hogyan lehet még felhasználni?

Egytálételek, levesek, saláták, salátaöntetek készítéséhez.

Fontos, hogy mindig megbízható és tiszta forrásból szerezzük be!

Forrás:

https://woohoo.hu/ir-moszat-wellness-trend letöltés ideje: 2023.05.31.

Tápióka

avagy a manióka, kasszava!

Diétázók, ételallergiások egyik alternatívája!

Mit kell róla tudni?

Honnan származik?

Keményítőtermék, mely egy kasszava gumókból készült. Brazíliában és Dél-Amerikában találhatók meg ezek a gumók.

Milyen formában kapható?

Liszt, pelyhek és gyöngy formájában.

Milyen tulajdonsága van?

Teljes mértékben keményítőtartalmú élelmiszer. Akiknek a szénhidrát-fogyasztásukra oda kell figyelni, vagy nyugtalanok amiatt, hogy a keményítő mit okoz a vércukorszintjüknek, számukra ez nem ideális. Ugyanis a tápiókának a glikémiás indexe magas. Fehérje, rost és tápanyag nagyon kevés van benne.

Milyen a hatóanyag-tartalma?

Nagy mennyiségben B-és C-vitamin, szaponinok, kalcium, réz, mangán, kálium és foszfor is van benne.

Milyen pozitív hatásai vannak?

Az allergének esetében ez egy alternatíva.

Antibakteriális, gombaölő hatású.

Vértisztító.

Gondoskodik a máj és vese működéséről, megszabadít a mérgező anyagoktól.

Koleszterinmentes.

Gazdag rostban.

Emésztésileg könnyű.

Biztosítja a vastagbél megfelelő működését.

Hozzájárul a tömegnöveléshez, az izmok serkentéséhez.

Támogatja az egészséges csontokat.

Növeli az energiaszintet.

Hízásban is segít.

Gátolja a születési rendellenességek kialakulását.

Segítséget nyújt az egészséges idegrendszerhez.

Van-e ellenjavallata vagy mellékhatása?

Ha nincs megfelelően megfőzve, akkor ciánmérgezést okozhat. Ennek tünetei a fejfájás, zavartság. Allergiás reakciókat kiválthat, ha túlzásba viszik a fogyasztását. Mindenképpen célszerű orvossal előtte konzultálni, mielőtt fogyasztani szeretnénk. Ezenkívül a latexre érzékeny embereknél ugyanakkor előfordulhat allergiás reakció. Ezt hívják latex-gyümölcs allergiának is.

Miket lehet belőle készíteni?

A felhasználása változatos, mert készülhet belőle sütemény, puding, de még tea is. Továbbá sűrítéshez, kötőanyagként, kenyerek sütéséhez is más lisztekkel keverve.

Forrás:

https://www.vitalzone.hu/tapioka-10-egeszsegugyi-elonye.html letöltés ideje: 2023.05.14.

https://drtihanyi.com/egeszseges-eletmod/egeszseges-taplalkozas/a-tapioka-jotekony-hatasa-7-pontban letöltés ideje: 2023.05.14.

https://vegan.rocks/hu/blog/tapioca letöltés ideje: 2023.05.14.

https://www.life.hu/egeszseg/20140314-remek-vitaminforras-a-tapioka-ami-pudingok-alapanyaga.html letöltés ideje: 2023.05.14.

Hogyan hat a stressz a szervezetre?

Milyen formái és hatásai vannak a stressznek?

„A szervezetet érő stresszhatások sokfélék lehetnek, amelyek a szervezeten kívül és belülről egyaránt származhatnak. Stresszhatást nemcsak fizikai értelemben megterhelő helyzetek-nehéz munka, túlórázás, kimerítő sport, drasztikus fogyókúra -idéznek elő, hanem lelki és szellemi megterhelések is.”

Példaként felsorolhatjuk az egészségügyi és szociális intézményben dolgozókat, akik a többszörös műszakok által „kiégést”tapasztalhatnak, ezt nevezik „burn outszindrómának. Továbbá azok az anyukák, akik a várandósságukat „teherként” élik meg. Ezenkívül stresszt okozhat egy adott élethelyzet vagy esemény mint például a többnapos ünnepek, gyerekek iskolai szünideje, az iskolakezdéssel járó teendők, a beteg rokon ápolása stb. Emellett még hosszú ideig elhúzódó fertőzés, gyulladás, allergia és autoimmun folyamat, illetve nem felismert ételintolerancia, melyek folyamatos gyulladáscsökkentésre késztetik a szervezetet. Stresszhatásokhoz tartozik még a rendszeres önértékelési zavarból és kisebbrendűségi érzésből adódó zavarodottság, a lelki terhek cipelése és érzelmi problémák is. A stressz manapság minden korosztályt érint egészen a gyermekkortól a felnőttkorig.

Melyek a leggyakrabban előforduló stresszhatások?

Életmódbeli problémákhoz sorolhatók a túlórázás, kimerültség, rohanás, éjszakázás ebből kifolyólag alváshiány, cigarettázás, alkohol, koffein, drogok, nem betartott diéták, rossz táplálkozási szokások, mozgáshiány ennek következtében kialakuló elhízás, túlsúly, kíméletlen fogyókúra, túlzásba vitt, kemény sport, ingerszegény környezet, egyhangúság.

Kóros állapotok közé tartozik a baleset, vérzés, operáció, fájdalom, oxigénhiány, infekció gyulladás, túlérzékenység, ételintolerancia, anyagcserezavar, emésztési gondok, hormonális zavar, ingadozó vércukorszint, vitamin-és tápanyaghiány, folyadék-és sóvesztés, tartós betegségek.

Lelki-érzelmi tényezőkhöz sorolhatók az érzelmi konfliktusok, passzív látásmód, félelem, aggódás, szorongás, lelkifurdalás, magabiztosság hiánya, önértékelési problémák, bizonyítási vágy/maximalizmus mely kóros, gyűlölet, agresszió, féltékenység és irigység, párkapcsolaton vagy családon belüli gondok, pénzügyi és szociális aggály, hiábavalóság érzése, veszteség megélése akár szakítás, válás és gyász.

Környezeti hatásokhoz tartozik a kemikáliák a háztartási termékekben, tartósítószerek az élelmiszerekben, egészségtelen anyagok a vizekben, a levegő szennyezettsége, gyógyszerek mellékhatásai, munkahelyi ártalmak, hőhatások, veszélyes sugárzások, elektroszmog.

Mi történik a szervezetünkben, ha hirtelen stresszhatás éri?

Hirtelen stresszhatás esetén a mellékvese nagy mennyiségű adrenalint, míg tartós stressz esetén kortizolt pumpál a vérbe, hogy a szervezet képes legyen megbirkózni a terheléssel.”

Hogyan hat a nők szervezetére a stressz?

Jelentősen befolyásolja a nők szervezetét a stressz, ezt követően pedig kihat az egészségi állapotra és bekövetkezik a hormonális egyensúly felborulása. Hatással van a testre, lélekre, szellemre, így a hormonális rendszert és a női ciklust is felborítja. Mivel a hormonegyensúly felborul, így ennek következtében kialakul a progeszteronhiány és az ösztrogéntúlsúly, továbbá a prolaktinszint megemelkedik és a pajzsmirigy működésére is kihat.

Mi a megoldás a stressz ellen?

Az egyik legnehezebben tanulható az életben a stressznek a kezelése. Mégis igyekezzünk elsajátítani stresszkezelő technikákat, melynek során megtanulhatjuk a különböző helyzetek/emberek kezelését és csökkenteni a stresszt az életünk során, amennyire csak tudjuk, hisz mindig utólag látjuk be, hogy elsősorban saját magunknak ártunk vele a legtöbbet.

Forrás: Dr. Csiszár Miklós, Nora Igloi Syversen, Női igazságok, Naturwell Kiadó, Budapest, 2014, p. 109-112.