Címkearchívumok: gyakori bőrbetegség

Akne

egy gyakori bőrbetegség!

Amit tudni kell erről!

Mit jelent az akne?

„Az akne (pattanás) gyulladásos, idült bőrbetegség, amely az életkortól, a betegség súlyosságától és az érintett testtájékoktól függően változatos klinikai képpel nyilvánul meg.”

A szőrtüsző és a faggyúmirigy gyullad be és a serdülőkorban az egyik leggyakrabban előforduló betegség, mely a fiatalok kb. 80-95%-át érinti. A lányoknál 12-13, míg a fiúk esetében 14-15 éves korban kezdődik. A lányoknál többnyire 17-18, míg a fiúknál 19-21 évesen csúcsosodnak a tünetek.

Melyek az általános tünetek?

Egyszerű mitesszerek, pattanások, ciszták illetve sipolyok formájában jelenhetnek meg.

Mi az akne jellegzetessége?

A bőr pórusai elzáródnak és mitesszerek illetve pattanások megjelennek többnyire a homlok, orr és áll körül, mert ezeken a területeken amúgy is zsírosabb a bőr. Ezenkívül a mellkason, a háton és a vállakon is, mert ezeken a helyeken van a legtöbb faggyútermelő mirigy.

Melyek az akne ritka megjelenési formái?

acne fulminans: hirtelen jelentkezik, melyre láz, általános tünetek, ízületi és izombántalom, továbbá fekélyes, vérző területek a jellemzők.

acne inversa: felnőttkorban jelenik meg, melyet a testhajlatok érintettsége, váladékos sipolyok, hegesedés és hosszan tartó, gyakori lefolyás jellemez.

Mikor kell orvoshoz menni?

Abban az esetben, ha a tünetek kellemetlenek, netán fájdalommal járnak, és hosszabb ideig (6-8 hét) megmaradnak, vagy nagy területre kiterjednek, akkor bőrgyógyászhoz kell fordulni.A mitesszerek és pattanások esetében nem feltétlenül szükséges bőrgyógyászati kezelés, azonban ha begyulladnak, gennyes hólyagok, komolyabb esetben ciszták és csomók jönnek létre. Különböző szervi problémák és betegségek is állhatnak a háttérben.

Melyek lehetnek a kiváltó okok?

hormonális folyamatok, okok hátterében állhat: PCOS, adrenalis hyperplasia vagyis a késői kezdetű mellékvese betegség illetve a mellékvese, vagy a petefészek daganatai (virilizáló adrenális illetve ovariális tumor),

túlzott faggyúkiválasztás,

kóros tüszős elszarusodás,

elszaporodik a Propionibacterium acnes baktériumtörzs,

a gyulladás és a szervezet immunválasza.

Továbbá bizonyos gyógyszerek (főleg szteroidok) mellékhatása, viszont mint lelki tényezők és testi megrázkódtatás is szerepet játszhat. A tünetek megjelenésére a táplálkozási szokások, főleg az olajos magvak és a tej, tejtermékek túlzásba vitt fogyasztása hatással van.

Milyen szövődményei lehetnek?

Acne fulminans, acne inversa, láz, ízületi és izombántalom, időnként belső szervi érintettség mint például szívgyulladás, agyhártyagyulladás, amiloidózis, szepszis, mi több rosszindulatú daganat (úgynevezett Marjolin-fekély) is létrejöhet.

Hatással van az életminőségre, fizikailag, pszichésen és szociálisan is. A hegek-melyek a következményei-szociális elszigeteltséget és depressziót is kialakíthatnak.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Kamaszkorban elegendő a bőr vizsgálata, mely magában foglalja a megtekintést és tapintást.

Családi hajlam.

Akne keletkezésének ideje.

Hormonális betegségek megléte.

Gyógyszerek szedéséről.

Lelki tényezők mint például a stressz.

Fiatal fiúk esetében, akiknek negatív a kórelőzményük, enyhe és középsúlyos akné esetén nem szükséges laboratóriumi vizsgálatok elvégzése.

Fiatal lányoknál és nőknél középsúlyos és súlyos forma, főleg a menstruációs zavarok fennállása esetén hormonvizsgálatok elvégzése indokolt.

Továbbá ajánlott azoknál a csecsemőknél is, akiken a születés után 16-24 hétben is észrevehetők az akne tünetei, azonkívül azoknál a gyerekeknél, akiknél 3-7 éves korban megmutatkozik a betegség.

Mikrobiológiai vizsgálat, mely egyéb betegségek elkülönítésére szolgál.

Hasi és kismedencei ultrahangvizsgálat a PCOS és bizonyos mellékvese-betegségek kiderítéséhez.

Hogyan lehet kezelni?

A kamaszok 15-30%-ának van szüksége orvosi kezelésre. Az enyhe mitesszerekből és nem sok pattanásokból álló akne kezelését gyermekgyógyász, vagy házi gyermekorvos láthatja el. Bőrgyógyász abban az esetben kell, ha az akne középsúlyos, a kezelésre nem reagáló, vagy a szövődménnyel járó akne esetében.

A gyógymód függ a a betegség típusától, súlyosságától, a betegség fennállásának idejétől, a korábbi sikertelen kezeléseket, a hegesedést és a beteg pszichés állapotát. A helyi kezelések a túlzott faggyútermelődés megszüntetése céljából vannak, továbbá a gyulladás és a Propionibacterium acnes baktériumok mérséklése.

A középsúlyos, vagy súlyos akne, helyi kezelésre nem reagáló gyulladással járó akne, azonkívül nagy testterületekre szétterjedő gyulladásos akne kezelése antibiotikum-, vagy hormontartalmú gyógyszerekkel zajlik. Az acne fulminans gyógyszerekkel történő kezelés során úgynevezett szisztémás retinoid gyógyszer adása indokolttá válhat.

Kiegészítő gyógymódként UV-terápia, krioterápia vagyis a fagyasztásos kezelés, az elváltozás kíméletes megnyitása, vagy kiürítése növelheti a gyógyulás folyamatát. Súlyos, gyógykezelésre nem reagáló, acne inversa, elsősorban a hónalj, a lágyék és a végbélnyílás területének érintettsége, illetve hegesedés esetében műtéti eljárásra kerülhet sor.

Mi a teendő az akne esetében?

A bőrt óvatosan, finoman tisztán kell tartani.

A túlzott tisztálkodás irritációt okozhat és súlyosbíthatja a tüneteket.

Mellőzni kell a túl forró vagy hideg víz használatát.

Rendszeresen szappanmentes, az élettanival azonos pH-értékkel bíró tisztítószer használata.

Pattanásokat soha nem szabad kinyomni, mert sebesedést illetve felülfertőződést okozhat.

Száraz bőrnél illatszermentes kozmetikumok használata ajánlott.

A sminket lefekvés előtt mindig le kell szedni.

Gyakran hajat mosni és figyelni kell arra, hogy a haj ne érjen bele az arcba.

Ha javasolja a bőrgyógyász, akkor kezelést venni kozmetikus által.

Hogyan lehet megelőzni?

Mitesszerek professzionális eltávolítása.

A bőr folyamatos tisztítása és szárítása.

Egészséges táplálkozás.

Stressz kerülése.

A hegek kialakulása megelőzhető, ha időben van kezelve az akne.

Kamaszok és felnőttek esetében havonta egy alkalom kozmetikai kezelés ajánlott a tünetek és a gyulladt területek mérséklése érdekében.

Mi a helyzet gyermekkorban vagy a terhesség alatt?

Nagyon ritkán újszülöttkorban is kialakulhat. Az úgynevezett acne infantum a betegség csecsemőkorban előforduló, súlyos formája, mely hónapokon, sőt éveken keresztül is eltarthat.

Terhesség alatt, főleg az első három hónapban sűrűn jelentkeznek a tünetek. Várandósoknál szisztémás retinoid gyógyszerek szedése határozottan tilos.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/a-a/1499-akne.html letöltés ideje: 2023.08.02.

Ekcéma

a gyakori bőrbetegség!

Mit kell erről tudni?

Mit jelent az ekcéma?

„Az ekcéma a bőr akut vagy krónikus gyulladásával járó, igen gyakori bőrbetegség. Eredete szerint megkülönböztethetünk exogén és endogén ekcémákat. Az exogén ekcémát külső környezeti tényező okozza (pl.kontaktdermatitis), az endogén ekcéma kialakulásában belső tényezők játszanak szerepet: egyéni adottságok, fogékonyság vagy a bőrön elszaporodó mikrobák valószínűsíthetők a háttérben.”

Milyen tünetei vannak?

Akut (heveny )bőrgyulladás esetén: a bőr piros, ödémás és pörk boríthatja.

Idült (krónikus) bőrgyulladás esetén: pigmentált illetve depigmentált, repedések válnak láthatóvá, hámlást illetve „utcakőszerű bőrrajzolatot” lehet felfedezni. Mindkét esetben viszketés a jellemző.

A tüneteket fokozhatja az alváshiány, a túlzásba vitt alkoholfogyasztás és a stressz.

Melyek a lehetséges okok?

Több tényező is kialakíthatja az ekcémát. Két fajtája van: exogén és endogén ekcémák.

Exogén ekcéma:

A bőrt érő külső hatása váltja ki és ide tartozik az allergiás és az irritatív kontaktdermatitisz.

A bőrgyulladást olyan anyag illetve hatás váltja ki, melyre az érintett beteg allergiás, az anyag immunreakciót is eredményez.

A bőrgyulladást irritáló anyag illetve hatás mint például sugárzás eredményezi. Immunreakció nincs, az anyag a bőr általi érintkezés felületén okoz sérülést.

Endogén ekcéma:

Egyéni adottságok, genetikai hajlam illetve a bőrön elszaporodó mikrobák feltételezhetők az ekcéma okaként. Ezt befolyásoló tényezők: UV-érzékenység, kor, rassz, bizonyos allergiás betegségek és az egyéni érzékenység.

Mikor szükséges orvoshoz menni?

A tünetek súlyosbodása esetén orvoshoz kell fordulni. A viszketés miatti gyakori vakarás eredményeként még súlyosabb fertőzött egészségi állapotba kerüljön, emiatt már mérsékelt tünetek esetében is célszerű bőrgyógyászhoz menni.

Hogyan lehet diagnosztizálni?

Fizikális vizsgálattal, vagy allergiatesztekkel, bőrpróbákkal erősítik meg.

Hogyan lehet kezelni és megelőzni?

Kenőcsök, krémek használatával.

Biztosítani kell a bőr folyamatos hidratáltságát a megfelelő krémek segítségével, a kiszáradás meggátolására.

Kerülni kell az olyan kozmetikumokat, tisztálkodószereket, melyek szárító hatásúak.

Fontos, hogy tartsuk tisztán az érintett bőrfelületet. Ha mód van rá, ne kerüljön bele por illetve egyéb szennyeződés.

Kerülni kell a kiváltó illetve súlyosbító anyag hatását.

Továbbá figyelni kell a gyulladt bőr vakarásának mellőzésére is.

Többnyire bőrviszketéssel jár az ekcéma, így a vakarás által nő a bakteriális felülfertőződés rizikója. Óvatosan kell masszírozni, simogatni, mellyel mérsékelhető a viszketés a bőr megsértése nélkül. Antihisztamin tartalommal rendelkező gyógyszert szedhető a viszketés enyhítése érdekében.

Ami még lényeges, hogy az ekcémás bőrt nem szabad kitenni sem forró víznek, sem izzasztó ruházatnak, sem felületi horzsolásnak.

A stressz és túlterheltség miatt a tünetek fellángolhatnak, melynek hátterében az immunrendszer túlzott igénybevétele állhat.

A megelőzésben segítséget nyújthat a kiegyensúlyozott táplálkozás, a pihenés és alvás megfelelő mennyiségben és minőségben, illetve az alkohol fogyasztása mértékkel.

Forrás:

https://egeszsegvonal.gov.hu/e-e/534-ekcema.html letöltés ideje: 2023.07.14.