Címkearchívumok: gyógyszeres kezelés

Nőgyógyászati probléma

A rosszullétek mellett sajnos kialakult a petefészkemben egy ciszta. Ez úgy kezdődött, hogy nehezen akart megjönni illetve szúró érzést éreztem a petefészkemben, hányingerem volt és a közérzetem sem volt a legjobb.

Anyukám eljött velem hasi ultrahangra, majd a doktornő, aki ezt az ultrahangot csinálta, elküldött a nőgyógyászhoz. Ő is megnézte ultrahangon és talán két alkalom volt, amikor elmentem hozzá, de a második alkalom után megállapította, hogy ha ez nem fog felszívódni, akkor műtéti eljárással el kell távolítani. Kaptam rá gyógyszert, de ettől nagyon nem voltam jól.

Éjszaka rám jött kisebb rosszullét, remegtem, izzadtam tőle, nem is tudtam emiatt aludni, így arra a döntésre jutottam, hogy abbahagyom ezt a gyógyszert és inkább az alternatív megoldásokat választottam.

Gyógyteát ittam kúraszerűen és egyik ismerősünktől azt az információt kaptuk, hogy a faszén terápia erre a problémára megoldás nyújthat. Elmagyarázta, hogyan kell alkalmazni, de egyébként interneten fent van minden információ erről.

Sokat sírtam, aggódtam és megviselt lelkileg. Szerencsére anyukám végig mellettem volt a nehéz időkben és mivel ő neki is voltak/vannak egészségi problémái, így teljesen megértette, átérezte a helyzetemet. Legalább két hónap kellett, míg eltűnt a ciszta és jobban lettem nőgyógyászati téren.