Címkearchívumok: hányinger

Kávézás

Korábban úgy ittam a kávét, hogy éhgyomorra és nem ittam sokáig mellé vizet. Ettől nem éreztem jól magamat, mert égett a gyomrom és hányingerem is lett. Illetve több helyen olvastam már, hogy csersavakat termel, ha nem eszünk előtte. Így akkor elhatároztam, hogy mindig evés után fogok kávét fogyasztani és utána pedig vizet inni. Ezt a mai napig így teszem és jól érzem magamat, szerencsére nincs gond a kávéval.

Instant vagy főzött kávé? Nekem a lisztérzékenység miatt nem mindegy milyen kávét iszom. Általában itthon fogyasztom és akkor tudom, hogy én készítettem, abból baj nem lehet. Instant kávét iszok, mert a főzött nem tesz jót nekem, mivel a szívverésemet felgyorsítja és elkezd a kezem remegni tőle. De ha mégis ezt választanám, akkor a kávébabszemet meg kellene őrölnöm és csak utána főzhetném meg.

Ájulásról, eszméletvesztésről csak röviden

Lelkileg ez a bejegyzés az idáig, ami nagyon nehezemre esik, hogy megírjam. Nem véletlen, hogy sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e ezekről, hisz felhozza bennem, ami megtörtént és teljesen átjár. Ennek a két szónak a leírása is szorongást kelt bennem, mert megrémít és felidézi az emlékeket, amikor is többször rosszul voltam. Nem bírom magamat túltenni ezen, annyira megviselt. Hiába teltek el az évek, ezeket viszem mindig magammal, menjek bárhova is. Sokszor elfog a félelem, a pánik, a „mi lesz, ha megint előfordul”? kérdés és „hogyan bírjam még ezt el majd a lelkem”? követi. Nem tudom elhinni, hogyan bírtam el ennyi rosszullétet. Hogy mi volt azaz erő, ami átsegített? Sose tudom meg, de nagyon elfáradtam, az tuti. Mindig is komolyabb és érettebb voltam a koromnál, de ezek tettek igazán érett felnőtté és szomorúvá. Sok fájdalom, nehézség, ami miatt kevés emberrel tudtam magamat megértetni, hisz senki nem tudta, hogy mi zajlik bennem valójában.

Elvesztettem az egyik legjobbnak hitt barátnőmet, mert a nehéz időkben nem volt ott mellettem és nem is tudott így rólam semmit. Persze, mikor nekem kellett neki támaszt nyújtani, akkor én szó nélkül megtettem. Akkor tért vissza az életembe, amikor én már más úton jártam és nem volt már közös témánk. Családon belül a legtöbb támaszt anyukámtól kaptam és páromtól. Ők ketten azok, akik láttak igazán mélyen engem azokban az időkben. Aki még sose élt át ilyet, annak nehéz ezt megértenie. Az ájulásnak vannak előjelei, míg az eszméletvesztés hirtelen jön és szó szerint se kép se hang. A rosszullétek nekem általában úgy jelentkeztek, hogy legyengültem teljesen és azt éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. Volt, hogy hányingerrel, melegségérzettel kezdődött, majd a látótér és a hangok tompulásával folytatódott. Borzasztó félelem kerített hatalmába és nem tudtam mi történik velem, hogy hogy fogom ezt egyáltalán túlélni. Továbbra is úgy gondolom és érzem, hogy szükségem van segítségre ahhoz, hogy el tudjam ezt a traumát is engedni.

LÁZas napok

Egy hosszú és lelkileg megterhelő időszak után lerobbantam. Először párom volt full beteg, majd most következtem én, végül anyukám kapta el. Pár napja kezdődött fejfájással, amire én azt hittem, hogy biztos valami front. Az volt a gyanús, hogy már 3 napja fájt a fejem és szépen lassan a hideg is kezdett rázni. Idegileg nagyon megviselt ez az állapot. Évek óta nem voltam lázas és erre most tessék, 5 napig egész nap lázasan feküdtem az ágyban. Nem vagyok híve a gyógyszernek, de ezt már nem bírtam ki fájdalomcsillapító nélkül.

Fájt a hátam, mellkasom, izületeim, köhögtem és köhögök, tüsszögtem, hányingerem volt és nem volt étvágyam. Sokat pihentem, mert éreztem, hogy a fekvés jót tesz. Gyógyteát, homoktövist és sok folyadékot ittam. Az orromba pedig tengeri sós oldatot fújtam, mert annyira el volt dugulva, hogy alig kaptam levegőt. Továbbra is figyelek a vitaminokra, köhögésre cseppeket szedek, mely a felső légutak fertőzése és gyulladása esetén ajánlott. Ezenkívül melegítettem infralámpával az arcomat, fülemet, hogy ne kapjak szövődményt. Már nagyon örülnék, ha elmúlna a köhögés, mert már elég volt nagyon. Tudom, türelem és önuralom, az kell nagyon!

Mindenki vigyázzon magára ebben a beteges időszakban!

Gyógyteával a hormonokért

Lassan fél év küzdelem van a hátam mögött, hogy helyreálljon a hormonháztartásom. Ez úgy kezdődött, hogy már egy ideje nem akart rendesen megjönni. Elmentem hasi és kismedencei ultrahangra, ami szerencsére nem mutatott semmilyen gyulladást. Kemény időszak ez, hogy mindennap biztatom magamat azzal, hogy muszáj meginnom a teámat, hogy legyen neki eredménye. Még soha nem tartott ilyen hosszú ideig egy kúra. Általában 4 vagy 6 hétig ittam, de ilyen sokáig még nem. Eleinte hőhullámok gyötörtek, ezt eléggé nehezen viseltem. Majd a folyamatos éhségérzet, remegés, vércukorszint ingadozás, ami még mindig tart. Ja, és még a hányinger és szédülés is jelentkezett.

Őszintén, nagyon elfáradtam mind testileg és lelkileg is. Emellett ülőfürdőt is szoktam venni, hogy ezzel is segítsem az állapotomat. Természetesen a vitaminokat is ugyanúgy szedem és a táplálkozásomra is figyelek, de ez már nálam alap. Még ami fontos, hogy a lelki oldalát is meg kellett alaposan vizsgálnom, mert ez is kell a gyógyuláshoz. És, hogy miért nem megyek orvoshoz? Mert nem szeretném feleslegesen hormonokkal tömni magamat, ugyanis a legtöbb nőgyógyász hormontablettát ír fel.

Ötödik nap

Szerencsére már sokkal jobban éreztem magamat. Az altatás miatti hányinger elmúlt, jobb volt az étvágyam, több volt az energiám. Bátrabban mozogtam, sokat beszélgettem a szobatársaimmal. Mindig volt 1-2 új ember, aki épp akkor érkezett, így mindig volt valami újdonság. Anyukám egész nap ott volt velem, ellátott mindennel.

Tesóm is meglátogatott, ő is hozott valami apróságot. A kórházi koszt továbbra sem jött be, anya hozott nekem kaját, amit megehettem. A lényeg az volt, hogy ne egyek olyat, ami puffasztó. A teát már nem nagyon kívántam, mivel jobban voltam, így ösztönösen érezte a szervezetem, hogy már nincs szükségem erre. Úgyhogy pihentem, járkáltam, ettem, beszélgettem, rejtvényt fejtettem.

Negyedik nap

Ezen a napon már jobban éreztem magamat. Jött anyukám és segített mindenben. Megfésült, hozott teát, megmosdatott, de csak nedves törölközővel lehetett. A szobában volt egy kis csap és ott meg tudtam minden reggel szépen mosakodni, fogat mosni, ezeket egyedül is meg tudtam oldani. Ha jól emlékszem, ezen a napon már a katétert is kivették. Ez úgy nézett ki, hogy a nővér elmondta, hogy csak akkor szóljak majd, ha nagyon feszít a hólyagom. Amikor már éreztem, hogy nagyon feszít, akkor jeleztem neki. Együtt kimentünk a mosdóba és ahogy elkezdtem pisilni, ő elvágta nekem a katéter csövét és ez szinte kirobbant belőlem.

A másik cső még bennem volt, ami a sebemet tisztította. Ebédre már kaptam a leves mellé másodikfélét, általában főzeléket. Nagyon pocsék íze volt, de ettem egy keveset. Anyukámnak elmondták, hogy mit ehetek a harmadik naptól, így ezen a napon már hozott nekem egy kis rizst, párolt répával.

A folyosón oda-vissza tudtam sétálgatni, így amennyit csak tudtam mozogtam. Mindkét lábam be volt fáslizva nehogy trombózist kapjak, de ezt is úgy fogtam fel, hogy kihívás és igenis végig csinálom. Éjszaka még mindig voltak fájdalmaim, hányingerem és emiatt meg is nyomtam a nővérhívót, mert úgy éreztem kidobom a taccsot. Jött is az ápoló, aki az infúziómba hányingercsökkentőt adott.

Egyből jobban éreztem magamat. Szintén boldog voltam akkor, hogy mennyire jó az, ha az ember jól érezheti magát. Arra nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de valamelyik napon még a torkom is elkezdett fájni. Azt mondták ez attól van, hogy altatásnál a pipát ledugták a torkomon és ott felsértette.

Harmadik nap

Reggelre már nagyon éhes voltam és nem voltam kipihent sem, így nehezen viseltem ezt az állapotot. A reggeli vizit után a nővérke arra kért, hogy szépen lassan fel kellene kelni az ágyból. Erre volt egy technika, hogy ne legyen semmi baj. Nagyon lassan oldalra fordultam és a könyökömmel kellett megtámasztani magamat, majd szintén a könyököm segítségével feltoltam magamat. Szerencsére ez könnyen ment, bár ahogy ültem elkezdtem szédülni.

A nővér mondta, hogy vagy visszafekszem vagy hátrahajtom egy kicsit a fejemet és nézzek fel. Jobban lettem, majd nagyon lassan megpróbáltam felállni. Hú, micsoda sikerélmény volt ez, el sem hittem magamról, hogy frissen műtve, felvágott hassal képes leszek ezt megcsinálni. Mondták ott a többiek, hogy milyen ügyes és bátor vagyok. Ezután még egy pár lépést tettem a szobában, majd visszaültem az ágyra.

Már nagyon korgott a gyomrom, így a mellettem lévő kis szekrényből elővettem az extrudált kenyeremet. Mellé kaptam a kórházban egy kis vajat, mézet, ami nagyon finom volt. Annyira örültem, hogy végre ehettem és hozzá a kórházi citromos tea a legjobb volt. Nagyon jól esett a meleg tea és tényleg finom volt. Anyukám és párom is odaértek, majd ők hozták nekem be a teát a folyosóról. Utána kicsit pihentem, mert eléggé kimerültnek éreztem magamat. Ha épp nem szenderültem el, akkor beszélgettem velük.

Aztán már jött is az ebéd, aminek már kevésbé örültem. Nagyon zsíros levest kaptam benne pár darab zöldséggel. Állítólag azért is kaptam ezt a zsíros levest, hogy legyen széklet. Aznap csak leves volt, másodikféle nem, így arra jó volt, hogy ettem egy keveset. Sajnos az altatás miatt rám jöttek kisebb rosszullétek. Hirtelen rám tört a melegségérzet, hányinger és öklendeznem kellett. Legyeztem magamat újsággal, hogy megszűnjön a hányinger. Majd a nővér rám szólt és azt mondta, hogy ne a kezembe, hanem a vesetálba öklendezzek és ha hányni kell, azt is oda. Ja, és még azért is leszidott, hogy miért nem tettem magasabbra a párnámat.

Továbbra is kaptam a fájdalomcsillapítót infúzióban és a katéter is bennem volt még, meg a kis zacskó, ami a sebet tisztította. Ezekkel egy kicsit nehéz volt járkálni, mivel a mosdóba is ki kellett mennem, így nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy nehogy kicsússzon a cső. A fájdalmaim ellenére éjszaka egy picivel többet tudtam aludni, mint az előző éjjel. 

Rosszullétek kezdete

Sajnos sehol sem tudtam magamat biztonságban és felhőtlenül érezni, hisz a félelem mindig ott volt bennem és a kérdés: Mi lesz, ha rosszul leszek? Előfordult, hogy nem éreztem jól magamat az iskolában, rendezvényen, hivatalos eseményen. Elmesélek egy rövid történetet. Az egyik rokonunk meghívott minket az esküvőjükre. A szertartás előtt volt egy állófogadás. Hidegtálak, saláták, gyümölcssaláták fogadták az oda érkező vendégeket. Sajnos már itt sem tudtam magamat jól érezni, mert szédültem, hányingerem volt és olyan furcsa volt a közérzetem. Ez megmaradt a lakodalom alatt is, nehezen tudtam enni úgy bármiből is. Volt leves, sültek, töltött káposzta, de mindegyikből csak nagyon keveset ettem, mert alig bírtam lenyelni egy falatot is és maróhatást éreztem a torkomban. Nem tudtam mi volt ez, de csak a gyümölcssalátát tudtam könnyen megenni.

Szóval a panaszok továbbra is fenn álltak és az évek múlásával mindig tevődött hozzá plusz tünet. Mivel az első menstruációm még nem jelentkezett akkor, erre is rá lehetett fogni, ahogy éreztem magamat. Persze miután már megjött, ugyanúgy voltam és nem változott semmi. A középiskolai évek sem hoztak változást. Az iskolaorvos is tanácsolta, hogy a vaskészítményt továbbra is szedjem, mivel alacsony volt a vas értéke a véremben. Hányszor megkaptam, hogy milyen vékony, sápadt vagyok. Nem értettem azt, hogy én miért nem érezhetem jól magamat, miért nem tudok önfeledten élni.

Miután befejeztem a középiskolát, még nem éreztem akkor, hogy azonnal főiskolára menjek. Egy két éves felsőfokú képzést választottam, így ezzel az életemben egy új fejezet kezdődött. Azt gondoltam, hogy biztos jobban leszek majd, de tévedtem. Az egyik órán sajnos rosszul lettem, pedig előtte ettem és a folyadékra is ügyeltem. Olyat éreztem mintha a vércukorszintem leesett volna. Azt éreztem, hogy legyengültem teljesen, pici apró foltokat láttam és tompult a hang körülöttem. Azonnal szóltam a tanárnak, majd kimentem a mosdóba. Fogalmam sincs honnan volt annyi lelkierőm, hogy kimenjek egyedül. A távolság a terem és mosdó között nem volt sok, de mikor rosszul van az ember, nagyon távolinak tűnik. Anyukám tanácsát megfogadva segítettem magamon, így az arcomat, karjaimat, tarkómat, csuklómat hideg vízzel megmostam. Nagy nehezen, de visszamentem a terembe és a padtársam kérdezte meg, hogy minden rendben van-e? Látta rajtam, hogy milyen fehér vagyok, zavart. Ezután letettem a fejemet, pihentem illetve a tanárt megkértem, hogy nyissák ki az ablakokat, így egy kicsit jobban lettem, viszont nagyon megviselt lelkileg. Egy másik alkalomkor volt olyan, hogy miután megettem a zsemlét begörcsölt a gyomrom. Iszonyat volt, szintén letettem a fejemet, majd vártam, hogy jobban legyek. Azt sem tudtam, hogy ez mi, de valami borzasztó érzés volt.