Címkearchívumok: Hippokratész

Tejfehérje-allergia

Amit tudni kell róla!

Érdekesség:

Először Hippokratész tett említést a tejfogyasztást követően megjelenő allergiás tünetekről. A gyermekgyógyászok többnyire jobban tudják ezt a problémát, mint egyéb orvosok, holott a felnőttek tünetei mögött több esetben allergia áll, mint azt felismerik.

Tünetek:

Bőrgyógyászati

Gyomor-Bél rendszeri

Légzőszervi

Továbbá számos tünet is utalhat erre, mint idegrendszeri, izületi, szívvel kapcsolatos problémák, nőgyógyászati, hematológiai stb.

Következménye:

Székrekedés

Generalizált hasi fájdalom és feszülés, melyet sokszor nyákos vagy görcsös vastagbélgyulladásnak állítanak.

Orrdugulást illetve hörgőnyálkahártya-duzzanatot is okozhat, tehát a fogyasztást után jelentős váladéktermelés és köpetürítés előfordulhat. Ha nagy mennyiségű nyák távozik, akkor torokfájás is megjelenhet.

Az egyik-nem magyar klinikán-dolgozó/ dolgozott orvos szerint a súlyos középfülgyulladás kialakulásának hátterében szinte mindig a tej áll.

Az ágybavizelés, az asztma, a fejfájás, a hasmenés, a kellemetlen lehelet, a feszültség, a kimerültség illetve a túlzott izzadás is erre vezethető vissza.

Kecsketejre, marhahúsra való érzékenység is előfordulhat.

Előfordulás:

Többnyire családi halmozódást jelez, de a családtagok esetében más tünetek jelentkezhetnek. Az egyik gyomorfájdalomra, a másik fejfájásra panaszkodhat, a harmadiknak asztmája van stb. Az esetek 50%-ban több tünet a jellemző és aki ebben érintett, annak egyéb szervei is érintve lehetnek.

További érdekességek:

A kisgyermekkori tejfogyasztás további allergiákat alakít ki, ideértve a lisztérzékenységet is, ezt mondják az egyes szakemberek. Míg mások hasonló szerkezetű fehérjékről tesznek említést a a tehéntej és a búza esetében. Kutatók megfigyelték, hogy ritkább esetben alakul ki ez az allergia azoknak a gyerekeknek az esetében, akik minimum féléves korukig nem kaptak tehéntejet. A szoptatás csökkenti a tejallergia kialakulásának eshetőségét, az anyatejjel táplált csecsemők azonban nem jól reagálhatnak az édesanyjuk révén elfogyasztott tehéntejre. A tejallergiás gyermekek 15-20%-a a szójára is allergiás. A táplálékallergia-vizsgálat többnyire felületes beleértve a tejallergia-vizsgálatot is. Ezenkívül a bőrteszt pozitív eredményt mutathat azoknál, akik a tejfogyasztást követően bőrtünetekre panaszkodnak. Ezzel szemben negatív eredményt kaphatunk, ha az egyénnél gyomor-bél rendszeri, légzőszervi illetve szisztémás tüneteket vált ki. „A tehéntej-allergia eseteinek zömében késői típusú reakció lép fel, így az érintettek nehezen vonnak párhuzamot a tejfogyasztás és az allergiás tünetek között. Ugyanakkor a táplálékok által kiváltott kedvezőtlen reakciók nem mindegyike valódi allergia, az érzékenységhez nincsen feltétlenül szükség antigén-antitest összekapcsolódásra, ezért aztán a fenti kapcsolódáson alapuló tesztek sem mutatják ki. A laktózintoleranciát (tejcukor-érzékenységet) el kell különítenünk a tejallergiától, miközben számos orvos a negatív laktózintolerancia-tesztet követően a tehéntej-allergiát is kizárja.” Továbbá nem kizárható, hogy a tejre rosszul reagáló egyén a tehéntejben fellelhető más anyagokra, tegyük fel a penicillinre érzékeny. Téli időszakban a tejallergia rosszabbodhat, ami a diagnózist bonyolíthatja, mert a tüneteket meghűlésnek nézhetik. Ha a szülőknek azt javasolják, hogy a gyermeküktől vonják meg a tejet, akkor többen megkérdezik: „De hát akkor honnan jut majd kalciumhoz?” A szakértők többsége osztja a véleményét abban, hogy a tejallergiások amúgy sem tudják kellő mennyiséggel bevinni a kalciumot, ebben az esetben nekik a tej nem alkalmas kalciumforrás. A zöldségek jelentős mennyiségben tartalmaznak kalciumot, ennek következtében kellőképpen fedezi az ember kalciumszükségleteit.

Megoldás:

A tejallergia kezelésének egyetlen lehetősége, hogy a tejet ki kell zárni az étrendből. Mindig oda kell figyelniük a megvásárolandó termékek összetevőikre, vagyis figyelmesen el kell olvasniuk, mi található a címkén, például a „nyomokban tartalmazhat” feliratot is ajánlott megnézni. Amik nem kifejezetten tejtermékek, azokban is előfordulhat a kazein másnéven tejfehérje. Három tejfehérje felelős leginkább a tejallergiáért, ez a laktalbumin, laktoglobulin, kazein. Azok az élelmiszerek, melyekben megtalálható a kazein, laktóz, kazeinát, nátrium-kazeniát, laktalbumin, túró vagy tejsavó, mert ezek mindegyike tejtermék.

Amire oda kell figyelni:

Mindent figyelni kell, amiket megvásárol az ember. A tej minden formáját beleértve, egyszóval mindent, mert nagyon sok mindenben ott lehet és ha nem figyelünk, akkor sajnos belesétálhatunk a csapdába.

Amit szabad:

zöldségek, gyümölcsök/gyümölcslevek, szójatej, minden ami tejmentes és növényi alapú élelmiszer, növényi olajok, olajos magvak stb.

Forrás: Phylis Austin, Dr. Agatha M. Thrash, Dr. Calvin L. Thrash – Táplálékallergiákról egyszerűen, BIK Könyvkiadó, Budapest, 2013, p. 27-33.