Címkearchívumok: lelki fájdalom

Ájulásról, eszméletvesztésről csak röviden

Lelkileg ez a bejegyzés az idáig, ami nagyon nehezemre esik, hogy megírjam. Nem véletlen, hogy sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán írjak-e ezekről, hisz felhozza bennem, ami megtörtént és teljesen átjár. Ennek a két szónak a leírása is szorongást kelt bennem, mert megrémít és felidézi az emlékeket, amikor is többször rosszul voltam. Nem bírom magamat túltenni ezen, annyira megviselt. Hiába teltek el az évek, ezeket viszem mindig magammal, menjek bárhova is. Sokszor elfog a félelem, a pánik, a „mi lesz, ha megint előfordul”? kérdés és „hogyan bírjam még ezt el majd a lelkem”? követi. Nem tudom elhinni, hogyan bírtam el ennyi rosszullétet. Hogy mi volt azaz erő, ami átsegített? Sose tudom meg, de nagyon elfáradtam, az tuti. Mindig is komolyabb és érettebb voltam a koromnál, de ezek tettek igazán érett felnőtté és szomorúvá. Sok fájdalom, nehézség, ami miatt kevés emberrel tudtam magamat megértetni, hisz senki nem tudta, hogy mi zajlik bennem valójában.

Elvesztettem az egyik legjobbnak hitt barátnőmet, mert a nehéz időkben nem volt ott mellettem és nem is tudott így rólam semmit. Persze, mikor nekem kellett neki támaszt nyújtani, akkor én szó nélkül megtettem. Akkor tért vissza az életembe, amikor én már más úton jártam és nem volt már közös témánk. Családon belül a legtöbb támaszt anyukámtól kaptam és páromtól. Ők ketten azok, akik láttak igazán mélyen engem azokban az időkben. Aki még sose élt át ilyet, annak nehéz ezt megértenie. Az ájulásnak vannak előjelei, míg az eszméletvesztés hirtelen jön és szó szerint se kép se hang. A rosszullétek nekem általában úgy jelentkeztek, hogy legyengültem teljesen és azt éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. Volt, hogy hányingerrel, melegségérzettel kezdődött, majd a látótér és a hangok tompulásával folytatódott. Borzasztó félelem kerített hatalmába és nem tudtam mi történik velem, hogy hogy fogom ezt egyáltalán túlélni. Továbbra is úgy gondolom és érzem, hogy szükségem van segítségre ahhoz, hogy el tudjam ezt a traumát is engedni.

Hatodik nap

Ezen a napon kicsit mélypontra kerültem. Igen, voltak ilyenek, hogy nem bírom ki ezt a helyzetet, de mindig sikerült kijönnöm belőle. Írtam is a páromnak, hogy nagyon mélyen vagyok, jöjjön be legalább még egyszer. Sajnos a suli elkezdődött, így nem tudott mindennap bejönni hozzám, de beszéltünk telefonon.

Amúgy a mélypont oka az is volt, hogy az egyik nővér bejött, hogy megnézze a lázunkat, vérnyomásunkat. Azt mondta nekem, hogy hőemelkedésem van és ha ennél magasabb lesz, akkor nem fognak majd hazaengedni. Erre nagyon ideges lettem és elkezdtem aggódni. Ja, ha jól emlékszem ezen a napon vették ki belőlem a csövet.

Várakozni kellett kint a folyosón és amikor szólítottak, akkor mentem be. Lefeküdtem az ágyra és az orvos szólt, hogy amikor kihúzza a csövet, akkor érezni fogok egy kis fájdalmat. Szerintem ez is megviselhetett lelkileg, mert nem volt egy kellemes, de legalább már könnyebben tudtam mozogni.

Amúgy hihetetlen, hogy anyukámnak mekkora lelkiereje volt, hogy napi szinten oda-vissza utazgatott és még kaját is készített nekem. Nagyon sok erőt adott nekem, hogy tudtam mindennap ott volt. Az estéket, éjszakákat pedig zenehallgatással bírtam ki.