Címkearchívumok: megelőzés

Küzdés a rosszullétekkel

A felsőfokú szakképzés után továbbtanultam főiskolára. Az itt eltöltött évek alatt sem voltam jobban, sőt még tovább fokozódtak a rosszullétek. Úgy éreztem magamat, hogy minél többet eszek annál rosszabbul vagyok. Talán az étel nem szívódik fel? És ha nem, akkor mi az oka ennek? Ezek a kérdések merültek fel bennünk anyukámmal. Amúgy is mindig vékony voltam, de abban az időben látszott rajtam, hogy sokat fogytam.

Nagyon kínosan éreztem mindig magamat a csoporttársaim között, ugyanis sokszor volt olyan, hogy az órán muszáj volt elővennem a szendvicset és megennem, mert különben azt éreztem, hogy el fogok ájulni. Nagyon durva volt és olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy a mai napig nem bírom ezen túltenni magamat. Sajnos a rosszullétek lelkileg megviseltek és traumát okoztak nálam. Itt is voltak olyan órák, amikor annyira nem voltam jól, hogy ki kellett mennem a mosdóba és már a jól bevált módszert alkalmaztam.

A víz és a mély levegővétel sokat segített. Nem tudom még mindig felfogni, hogy bírtam ki és mintha mi sem történt volna, mentem tovább, csináltam a dolgomat. A gyakorlati időszak letelte után viszont már nem volt mit tovább várni, hisz már annyira nem éreztem magamat jól, hogy muszáj volt valakinek a problémámmal foglalkozni. Lassan, nagyon lassan, de elindultunk a megoldást vezető út felé.

Szóval 2014 márciusában kezdtem olyan szinten szédülni, hogy már a suliból is alig bírtam hazajönni. Mivel vonatoztam napi szinten, ez még csak nehezített ezen és az állandó félelem mindig ott volt bennem. Gondoltam akkor, majd kipihenem magamat és minden rendben lesz másnapra. Nagyot tévedtem, semmi sem volt rendben.

Másnap reggel indultam volna a suliba, de a vasútállomásig sem tudtam eljutni. Annyira szédültem, hogy azt éreztem, ahogy mentem, hogy folyamatosan dőlök előre, legalábbis én ezt így tudom megfogalmazni. Az egyik buszmegállóban vissza kellett fordulnom, azt éreztem, hogy nincs tovább és a fal mellett haladtam végig, hogy biztonságban érezzem magamat és legyen valami kapaszkodó.

Szépen lassan haladtam, többször megállva és biztatva magamat, hogy ki fogom bírni, de közben meg borzasztóan féltem és el voltam keseredve. Éreztem, hogy ez a szédülés más volt, mint a régebbi. Anyukám mondta nekem a telefonban, hogy csak nyugodtan, igyak egy kis vizet és csak óvatosan haladjak. Meg is fogadtam a tanácsát, ahogy sokszor is ezt teszem a mai napig.

Miután hazaértem elkezdtem sírni, mert nem akartam elhinni, hogy mi történik velem.