Címkearchívumok: rosszullétek

Sorstársak, merre vagytok?

Őszintén az érzéseimről (pánik, szorongás, félelem, fóbia, kényszeres evés)

Nagyon nem érzem magamat jól a bőrömben már régóta. Először a fizikai tünetek végett, majd évekkel később jött ennek a lelki és mentális hozadéka. Nem értettem, hogy 2014-ben annyi minden ért, akkor miért nem jött ki? Emellett küzdöttem a nyelvtanulással, ami teljes kimerültséghez vezetett. Sok félelem, szorongás, elvárás, megfelelés. Sorban jöttek az éjszakai rosszullétek, boltban való tartózkodás félelme, sok ember közötti fóbia, tömegközlekedés kiiktatása. Főleg a buszra gondolok, ami zárt és eléggé szűk és levegőtlen. Nagy ritkán, ha vonatra ülök, akkor is párommal. Elvagyok keseredve, mert úgy érzem soha nem fog ez megoldódni. Egy kezemen megtudom számolni, hány ember az, aki őszintén tud erről a problémámról. A kényszeres evés alatt azt értem, hogy akkor is eszek, ha nem kellene, mert félek attól, hogy rosszul leszek. Úgy ahogy a múltban történt.

Szóval keresem magamat, mi történt, miért kapom még ezt is, hogy fiatal éveimet többnyire a szenvedéssel kell hogy megéljem? Így merült homályba szépen lassan a régi énem. Többször felvetődött bennem a következő kérdés. Talán pszichológushoz kellett volna fordulnom, hogy fel tudjam dolgozni a rosszulléteimet és hogy ne érjen ennyi trauma? Annak idején ez fel sem merült bennem sajnos, pedig sokkal jobb lett volna és nem jutottam volna ennyire mélyre. Mert innen mostmár nagyon nehéz kijönni, számomra elképzelhetetlen. Lehet, hogy erre már gyógyszert írnának fel a szakemberek, amitől félek, és még inkább hülyének érezném magamat, hogy „dilibogyókat” szedjek. Elnézést azoknak, akik szedik ezeket, de én tartok amúgy is minden gyógyszertől.

Úgyhogy keresem a kiutat és jól esne nagyon, ha találnék hasonló helyzetben lévő embereket.

Rosszullétek kezdete

Sajnos sehol sem tudtam magamat biztonságban és felhőtlenül érezni, hisz a félelem mindig ott volt bennem és a kérdés: Mi lesz, ha rosszul leszek? Előfordult, hogy nem éreztem jól magamat az iskolában, rendezvényen, hivatalos eseményen. Elmesélek egy rövid történetet. Az egyik rokonunk meghívott minket az esküvőjükre. A szertartás előtt volt egy állófogadás. Hidegtálak, saláták, gyümölcssaláták fogadták az oda érkező vendégeket. Sajnos már itt sem tudtam magamat jól érezni, mert szédültem, hányingerem volt és olyan furcsa volt a közérzetem. Ez megmaradt a lakodalom alatt is, nehezen tudtam enni úgy bármiből is. Volt leves, sültek, töltött káposzta, de mindegyikből csak nagyon keveset ettem, mert alig bírtam lenyelni egy falatot is és maróhatást éreztem a torkomban. Nem tudtam mi volt ez, de csak a gyümölcssalátát tudtam könnyen megenni.

Szóval a panaszok továbbra is fenn álltak és az évek múlásával mindig tevődött hozzá plusz tünet. Mivel az első menstruációm még nem jelentkezett akkor, erre is rá lehetett fogni, ahogy éreztem magamat. Persze miután már megjött, ugyanúgy voltam és nem változott semmi. A középiskolai évek sem hoztak változást. Az iskolaorvos is tanácsolta, hogy a vaskészítményt továbbra is szedjem, mivel alacsony volt a vas értéke a véremben. Hányszor megkaptam, hogy milyen vékony, sápadt vagyok. Nem értettem azt, hogy én miért nem érezhetem jól magamat, miért nem tudok önfeledten élni.

Miután befejeztem a középiskolát, még nem éreztem akkor, hogy azonnal főiskolára menjek. Egy két éves felsőfokú képzést választottam, így ezzel az életemben egy új fejezet kezdődött. Azt gondoltam, hogy biztos jobban leszek majd, de tévedtem. Az egyik órán sajnos rosszul lettem, pedig előtte ettem és a folyadékra is ügyeltem. Olyat éreztem mintha a vércukorszintem leesett volna. Azt éreztem, hogy legyengültem teljesen, pici apró foltokat láttam és tompult a hang körülöttem. Azonnal szóltam a tanárnak, majd kimentem a mosdóba. Fogalmam sincs honnan volt annyi lelkierőm, hogy kimenjek egyedül. A távolság a terem és mosdó között nem volt sok, de mikor rosszul van az ember, nagyon távolinak tűnik. Anyukám tanácsát megfogadva segítettem magamon, így az arcomat, karjaimat, tarkómat, csuklómat hideg vízzel megmostam. Nagy nehezen, de visszamentem a terembe és a padtársam kérdezte meg, hogy minden rendben van-e? Látta rajtam, hogy milyen fehér vagyok, zavart. Ezután letettem a fejemet, pihentem illetve a tanárt megkértem, hogy nyissák ki az ablakokat, így egy kicsit jobban lettem, viszont nagyon megviselt lelkileg. Egy másik alkalomkor volt olyan, hogy miután megettem a zsemlét begörcsölt a gyomrom. Iszonyat volt, szintén letettem a fejemet, majd vártam, hogy jobban legyek. Azt sem tudtam, hogy ez mi, de valami borzasztó érzés volt.