Van, ami nem múlik el nyomtalanul!

Eddig is őszintén írtam, továbbra is ezt képviselem. Nagyon megviselt időszakomban vagyok mind testileg és lelkileg is. Fáradt vagyok és sokszor keresnem kell a motivációt az életemben. A sok szenvedés, kudarc és csalódás hatott rám és ez egy összetett probléma. Hosszú idő kell míg kialakul a testi és lelki fáradtság és nagyon nehéz, amíg ebből kitud jönni az ember. Sokkal könnyebben tud ez menni, ha szerető és segítő emberek társaságában vagyunk.

De ettől függetlenül az első lépést mindig nekünk kell megtenni, hogy merjünk és akarjunk változtatni. Ami ezt még megelőzi, hogy találjunk célokat, ha ez megvan, akkor a többi jön utána. Ezenkívül találni olyan tevékenységet, ami feltölt és segít abban, hogy megtalálhassuk önmagunkat.

Amit még fontosnak tartok, hogy ha egyedül nem megy, akkor kérni a láthatatlan világ segítségét, aki hisz ebben. Spirituális beállítottságú vagyok, így én természetesen mindig imádkozok és hiszek az égi segítőkben. Kérem, kapom a jeleket és figyelek is erre. Bízom és tudom, hogy mindig a legjobbat akarják nekem, még akkor is, ha ez sokszor fáj.

Hosszú éveken keresztül sok rosszullétet bírt ki a testem és a lelkem, de még ezek ellenére is nehezen tudom magamról elhinni, hogy erősebbé tettek. Mivel érzékeny ember vagyok nagyon, így két véglet van nálam. Ha örülök, akkor nagyon, ha szenvedek, akkor nagyon. Szeretem megélni a fájdalmat, szeretek őrjöngve térdre borulni és zokogni, mert így kiadom és megélem. Szeretek a mélyre lemenni és felszaggatni a sebeket, mert ez kell ahhoz, hogy gyógyulni tudjon a belsőm is. Hogy pozitívat is írjak, szeretek nagyokat és jókat nevetni tiszta szívből. Szeretek küzdeni, harcolni és soha nem feladni, mert erre is megtanítottak a nehézségek, szenvedések.

Az utóbbi negyed évben pár kilót fogytam, ami elszomorít. Most vagyok 51 és még tavaly ősz elején 57 voltam. Persze mozogtam is, meg nyilván hormonális okok is közrejátszhatnak, beteg is voltam, de mégis azt érzem, hogy ennek hátterében főleg lelki okok állnak. Ezt úgy vettem magamon észre, hogy éreztem az arcomon és testemen is, hogy vékonyabb és ment le rólam. Nyúzottabbá váltam és a ruháimban sem érzem a legjobban magamat.

Volt már ilyen időszakom és pontosan tudom, milyen nehéz újra felszedni néhány kilót. Egyensúlyba kell hoznom magamat, hogy ez tudjon változni és ez nem egyik napról a másikra megy.

Amivel még küzdök továbbra is, azok a pánikrohamok. Tegnap és ma éjszaka is rám jött és ez mindig a másnapomra rányomja a bélyegét. Nehezebben kelek fel, kb. nincs is kedvem. Úgy nehezemre esik minden, mint például a beágyazás, mosakodás, felöltözés és a többi napközbeni tevékenység is. Meg kell olyankor „ráncigálnom” magamat, hogy fel kell kelnem és tennem kell valamit az életemért.

A padlóról felállni nehéz és sokszor erőfeszítésekbe kerül és nem adják csak úgy „ingyen”, hogy jobban legyen az ember.

Itt tartok most jelenleg, hogy ismét össze kell, hogy szedjem magamat és tovább küzdenem egy szebb és jobb jövő reményében.