Címkearchívumok: szorongás

Mellékvese kimerülés

Fontos, , , , , , , , , , , , , ,

Információk, amit tudni kell!

Mi történik a mellékvese kimerülésekor?

„Hirtelen stresszhatás esetén a szervezetben először egy gyors reakció jön létre, amelynek során adrenalin ömlik a keringésbe: szívverés gyorsul, az izmok megfeszülnek, a pupillák kitágulnak, a figyelem koncentráltabbá válik, a test izzadni kezd, a vércukorszint emelkedik. Ez a gyors reakció előkészíti a szervezetet a várható megpróbáltatásokra. A kortizoligény növekedése miatt a progeszteron egyre nagyobb hányada fordítódik a kortizolszükséglet fedezésére, így egyre biztosabban jön létre ösztrogéndominancia. A szervezet kimerülésével az „energiaközpont” szerepét betöltő pajzsmirigy működése is csökken, hogy a maradék energia megtakarítható legyen. Emiatt a pajzsmirigy alulműködésére utaló tünetek-lassúbb anyagcsere, súlygyarapodás, székrekedés, hajhullás, fázékonyság-alakulhatnak ki. A helyzet súlyosbodásával a menstruáció és a tüszőrepedés is elmaradhat, mivel a stresszhelyzet túlélése a ciklus fenntartásánál is fontosabb szemponttá lép elő. Jellemző lehet ilyenkor az is, hogy a menstruáció korábbi befejeződése után a vérzés az 5-6. napon újraindul. A hajnali felébredések és a visszaalvásra való képtelenség, valamint a szorongással teli ébredés szintén a túlterheltség jelei. A túlterhelés ára azonban mindig a kimerülés, amely a pihenés és regeneráció nélkül óhatatlanul testi, lelki és szellemi elhasználódás felé vezet.”

Milyen tünetek jelentkeznek?

„A kimerülés egyértelmű tünetei akkor jelentkeznek, amikor a mellékvesekéreg a túlterhelést már képtelen ellensúlyozni, hormontermelő kapacitása kimerül, és a stresszhormon szintje egyre jobban kezd csökkenni. Az állapot lassan és alattomosan súlyosbodik, amelybe szinte észrevehetetlenül csúszik bele az ember. A stressztűrő képesség további csökkenése miatt már a kisebb megterhelések is egyre komolyabb problémát jelentenek. A szervezet működése egyre kaotikusabbá, a tünetek egyre kifejezettebbé válnak: állandósuló kimerültségérzés, étvágytalanság-hirtelen étvágyrohamokkal, fertőzések, gyulladások, allergiás tünetek, alacsony vérnyomás, felálláskor vérnyomásesés, instabil, alacsony vércukorszint, alvászavarok (elalvási nehézségek, éjszakai felébredések), memória-és koncentrációzavarok, szétszórtság, akaratgyengeség, döntésképtelenség, motiváció-és önbizalomhiány, szorongás, türelmetlenség, pánikszerű tünetek, teljes érzelmi labilitás, depresszió, a nemi vágy hiánya, alacsonyabb testhőmérséklet, hideg végtagok, fényérzékenység, fénykerülés, hányinger, hányás, ciklus-és menstruációs zavarok, meddőség, vetélés.”

Milyen lehetőségek vannak a felismerésre?

„A kimerült állapot felismerésében a panaszok jellege mellett a különböző tesztek, állapotfelmérések, hormondiagnosztikai módszerek és egyéb célirányos vizsgálatok segíthetnek.”

Hogyan lehet ebből felépülni?

„A felépülés lehetőségei közé tartozik a stressz hátterének feltárása, lehetőség szerinti kiiktatása, illetve hatékonyabb kezelése, továbbá a hormonegyensúly helyreállítása, a mellékvese regenerálása, valamint az életmód átalakítása.”

Milyen teendők szükségesek ehhez?

„A stressz elhárítása, a hormonegyensúly helyreállítása, a hatóanyagok pótlása, az életmód átalakítása, testmozgás, táplálkozás. Súlyos fokú kimerülés esetén a szteroidpótlás-vagyis a szintetikus mellékvesekéreg-hormonok alkalmazása-már a legvégső stádium kényszerű intézkedései közé tartozik, amely azonban kritikus állapot esetén életmentő lehet. A szteroidokkal kapcsolatban ugyanakkor alapvető probléma, hogy alkalmazásuk során a mellékvesekéreg saját hormontermelése tovább csökken, így egyre nagyobb adagokra van szükség az állapot fenntartásához, ami hosszú távon súlyos mellékhatásokkal is jár. A kimerült állapot komplex, több szervrendszert érintő jellege miatt a szervezet regenerációja és a mellékvese működésének támogatása kitartást és türelmet igénylő folyamat, amely hónapokba, sokszor évekbe telhet. Mindez nagymértékben függ az állapot súlyosságától és időtartamától, valamint az alkalmazott kezelés hatékonyságától. A megfelelő megoldás azonban nem csupán „elviselhetőbbé” teszi a helyzetet, de jobb életminőséget is biztosít. Ennél is fontosabb azonban a további kimerülés megelőzése, amelyben az ésszerűség, a mértéktartás, valamint a stressztűrő képesség javítása segíthet a legtöbbet.”

Forrás: Dr.Csiszár Miklós, Nora Igloi Syversen, Női igazságok, Naturwell Kiadó, 2014, p. 115-122.

Érzelmi evésről

GYÓGYÍRások, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tapasztalataim!

Korábban már többször leírtam, hogy a rosszullétek kialakították bennem a félelmet és szorongást. Mivel nagyon sokáig senki sem foglalkozott( orvosokra gondolok) a problémámmal-sőt még mi sem tudtuk igazán mi lehet nálam a gond-így az evésbe menekültem.

Már akkor is ettem, ha nem voltam éhes, csak nehogy rosszullét jöjjön rám. Azt éreztem, hogy nem vagyok jól, viszont ezt másképp nem tudtam kezelni, csak úgy, hogy az étkezés nyugtatott meg. Tehát a biztonságérzetet kerestem, hogy ne legyen baj.

Magam sem tudtam, hogy ez abszolút nem normális, ha jön egy félelemérzet vagy egy „nem vagyok jól” érzet, hogy a táplálékban keresem a megnyugvást. Sajnos, még akkor nem tudtam, hogy lisztérzékeny vagyok, így az évek elteltével egyre éhesebb lettem és többet ettem. Na, de hiába ettem sokat és sűrűn, az étel nem szívódott fel és nem is híztam.

Mivel sokat szorongtam és mindig „vártam” a következő rosszullétet, így kialakult nálam a pánik. Féltem, hogy mások előtt rosszul fogok lenni, olyan mintha szégyellnem kellett volna magamat ezért. Családi eseményeken, iskolai órákon, rendezvényeken sem tudtam magamat felhőtlenül érezni, pont ezért.

Akadtak bőven stresszhelyzetek, melyeket szintén úgy kezeltem, hogy elkezdtem enni. Például vizsgák előtt képes voltam befalni 2 zsemlét, holott más semmit sem tudott enni. Na, én meg ezt nem tudtam elképzelni, hogy éhgyomorra „nyomjak le” egy vizsgát. A stresszt muszáj voltam levezetni az étkezésemben. Ha pedig orvosi vizsgálatokra került sor, akkor meg a folyadékba menekültem, vagyis sok vizet ittam, szintén a félelem miatt.

Szóval az évek alatt történtek ezt alakították ki bennem. Azt éreztem, hogy ennem kell és akkor majd biztos nem fogok elájulni. Teljesen hatalmába kerített ez az érzés és minél többször megtapasztaltam, annál jobban szorongtam. Mindig kellett, hogy legyen nálam valami ennivaló, így akkor tuti nem fog leesni a vércukorszintem. Ezt így bemagyaráztam magamnak, sőt el is képzeltem, ezáltal megnyugodtam.

Miután kiderült a problémám, akkor is folytattam tovább ezeket, mert traumát okozott. Olyan mintha emlékezett volna a szervezetem a korábban történt rosszullétekre és emiatt folytattam tovább az evésbe menekülést. Tanórák, különórák, városban való intézkedés közben vagy vásárlás előtt mindig gyorsan ételhez nyúltam. Utána már az édesítőszerre is rákattantam és minden „helyzet” előtt vettem be belőle. Később már az étcsokoládéra és a magokra voltam ráállva. Őszintén bevallom, hogy még a mai napig előfordulnak velem ilyenek. Viszont ez egy csapda is, mert nem az ételtől kellene várnom a nyugalmat és a biztonságot. Nem így kellene gondolnom az evésre, hanem úgy, hogy ez egy szükséglet és nem pedig olyan tényező, ami félelemhez vezet.

Ez az egész ami történt, mély nyomot hagyott bennem és meg kellene tanulnom kezelni a félelmeimet és elfogadnom, hogy nekem több idő kell ahhoz, hogy a lelkem is meggyógyuljon. Sokat szoktam gondolkodni ezen, hogy saját magamat kellene meggyógyítanom, hisz csak én érzem, hogy a lelkem mélyén mire is van igazán szükségem.

Végül, nagyon jól esne, ha találhatnék hasonló helyzetben lévő embereket és tudnék velük „beszélgetni” erről.

Szorongás, félelem, pánik

GYÓGYÍRások, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Ahogy éreztem és érzem most magamat!

Több bejegyzésben megemlítettem már, hogy nálam a sok rosszullét kialakította a szorongást. Mivel sokszor előfordult az évek alatt, így elkezdett kialakulni bennem egyfajta félelem. Majd egy idő után jelentkeztek a pánikrohamok és mivel ez sokszor előjött, így már pánikbeteggé váltam. Oké, hogy a jelenlegi állapotomról is írok, de nem tudok a múltról nem írni, hisz az is hat.

Hogy a múlthoz visszakanyarodjak kicsit, az iskolákban is mindig szorongtam, de még akkor nem jöttek pánikrohamok, pedig akkor is meg kellett felelni és jöttek a számonkérések, vizsgák stb.

Ami teljesen kikészített úgy idegileg, az a nyelvvizsgára való felkészülés volt. Sajnos a megfelelés, stressz és az, hogy én maximálisan beleadtam mindent, mondhatjuk úgy is, hogy besokalltam és a szervezetem jelzett. Oké, hogy megszereztem, de hányszor buktam meg és nem is úgy sikerült teljesen, ahogy én azt gondoltam, szerettem volna. Szóval a nyelvtanulás is kedvezett a szorongásomnak, majd elindultam a „lejtőn”.

Kezdődött először kint az utcán, utána már nem válogatott és jött éjszaka, napközben. Pokoli volt. Azóta van az alvástól is félelmem, mindig azt érzem, mivan ha nem fogok felébredni?! Emiatt a halálfélelem is ott van bennem, nagyon rossz és valamikor egyre csak fokozódik.

Sajnos a többszöri rosszullétek alatt jutottam már olyan mélyre, hogy azt éreztem, lehet ennyi volt az életem?! Ez is rádöbentett arra, hogy milyen mulandó minden, mennyire törékenyek vagyunk és bármikor véget érhet az életünk. Durva és sokkos állapotokat éltem meg, amiről majd egy külön bejegyzést írok, mert az eléggé hosszú lenne így. Még ezt fokozták ezt a csalódások, kudarcok, szevedések.

Az évek alatt a tennivalóimat próbáltam úgy ahogy tenni, nem mindig sikerült. Nem fordultam szakemberhez, mert nem éreztem, hogy arra lenne szükségem. Egyébként most is szorongok, ahogy ezekről írok. Rájöttem arra, hogy meg kell tanulnom ezt kezelnem és le kell küzdenem.

A múlt évben már több mindent csináltam bátrabban és egyedül is.

Most valami megint történt, mert nem érzem jól magamat és kezdek szorongani, ha ki kellene mennem.

Mit érzek ilyenkor? Kezdenek a lábaim gyengülni és olyan rossz érzés fog el. Hevesen elkezd verni a szivem, leizzadok és nem érzem magamat biztonságban. Folyamatosan azt érzem, hogy valami baj fog történni. Emiatt megint ördögi körbe kerülök és kezdhetem az egészet elölről, amit idáig szépen felépítettem. Rosszul is érzem magamat lelkileg, mert megint a padlón vagyok, ahonnan fel kell állnom.

Úgyhogy veszek ismételten egy „nagy levegőt” és újra össze kell kaparnom magamat. Ezután át kell gondolnom pár dolgot és rendszert kell vinnem a mindennapjaimba, mert ez hiányzik elsősorban. Ugyanis a sok rossz lehúzott és kb. az élettől való kedvem is elment. Tudom, hogy akik szeretnek és mellettem állnak itt vannak, viszont nekem kell ebből kijönni és megtenni a lépéseket.

Itt tartok, hogy nem volt kedvem napokon keresztül írni sem. Próbáltam tegnap valamit elkezdeni, de töröltem. Egyszerűen csak néztem ki a fejemből és nem jött semmi. Alig akartam ma is kikelni az ágyból, enni sem úgy eszek, mert semmi sem jó és nem vagyok passzban. Ennyi.

Vannak mélypontok és olyan időszakok, hogy nem vágyok semmire, csak a csendre. Van olyan, hogy nem érdekel, hogy ki néz miközben sírok az utcán vagy éppen hangosan kikelek magamból, mert nekem úgy tetszik. Esetleg saját magam kínján röhögök, hogy mit össze tudok szerencsétlenkedni, amikor helyzet van.

Ezek mind megtörténtek velem és ez is én vagyok, hogy felvállalom a gyengeségeimet, problémáimat. Hozzáteszem, hogy nagyon nehéz ezekről írni, hisz mindig tartottam mások véleményétől, de ezt is meg kell tanulnom kezelni.

Fejlődtem sokat az elmúlt években, de még sok mindent meg kell tanulnom és még erősödnöm kell, mert ezek ellenére is úgy érzem, nem vagyok erős, vagy az vagyok, csak nem hiszem el magamról?!

Ez az írás most ilyen lett, ahhoz képest, hogy úgy ültem le megint, hogy azt sem tudtam miről írjak?!

Sorstársak, merre vagytok?

GYÓGYÍRások, , , , , , , , , , , , ,

Őszintén az érzéseimről (pánik, szorongás, félelem, fóbia, kényszeres evés)

Nagyon nem érzem magamat jól a bőrömben már régóta. Először a fizikai tünetek végett, majd évekkel később jött ennek a lelki és mentális hozadéka. Nem értettem, hogy 2014-ben annyi minden ért, akkor miért nem jött ki? Emellett küzdöttem a nyelvtanulással, ami teljes kimerültséghez vezetett. Sok félelem, szorongás, elvárás, megfelelés. Sorban jöttek az éjszakai rosszullétek, boltban való tartózkodás félelme, sok ember közötti fóbia, tömegközlekedés kiiktatása. Főleg a buszra gondolok, ami zárt és eléggé szűk és levegőtlen. Nagy ritkán, ha vonatra ülök, akkor is párommal. Elvagyok keseredve, mert úgy érzem soha nem fog ez megoldódni. Egy kezemen megtudom számolni, hány ember az, aki őszintén tud erről a problémámról. A kényszeres evés alatt azt értem, hogy akkor is eszek, ha nem kellene, mert félek attól, hogy rosszul leszek. Úgy ahogy a múltban történt.

Szóval keresem magamat, mi történt, miért kapom még ezt is, hogy fiatal éveimet többnyire a szenvedéssel kell hogy megéljem? Így merült homályba szépen lassan a régi énem. Többször felvetődött bennem a következő kérdés. Talán pszichológushoz kellett volna fordulnom, hogy fel tudjam dolgozni a rosszulléteimet és hogy ne érjen ennyi trauma? Annak idején ez fel sem merült bennem sajnos, pedig sokkal jobb lett volna és nem jutottam volna ennyire mélyre. Mert innen mostmár nagyon nehéz kijönni, számomra elképzelhetetlen. Lehet, hogy erre már gyógyszert írnának fel a szakemberek, amitől félek, és még inkább hülyének érezném magamat, hogy „dilibogyókat” szedjek. Elnézést azoknak, akik szedik ezeket, de én tartok amúgy is minden gyógyszertől.

Úgyhogy keresem a kiutat és jól esne nagyon, ha találnék hasonló helyzetben lévő embereket.

Mentális, lelki tünetek

Új problémák, , , , , , , , , , , , , , , ,

Amin keresztül mentem az mind fizikailag, lelkileg hatott rám és a szociális életemet is megváltoztatta. Sokkal jobban bezárkóztam és az önbizalmat is rendesen megtépázta. Ha a problémámról beszéltem vagy beszélek, mindig kínosan éreztem és érzem is magamat. Ezt a mai napig nehezen kezelem. A rosszulléttől való félelem, hogy több mint 20 év után egy teljesen új és ismeretlen életmódba kellett kezdenem, ez megviselt. A megszokott ételek elhagyása sokszor elvonási tüneteket okozott és okoz nálam.

Még mindig sokszor dühös vagyok, nehezen emésztem ezt meg. Akárhol járok, már nincs az, hogy beülök megenni egy pizzát, vagy veszek egy péksüteményt. Ezt is nehéz volt feldolgozni lelkileg, hisz ehhez voltam hozzászokva éveken keresztül, hogy bárhol és bármit megehetek. Tényleg nem könnyű ez, nagyon nem. Sokszor már nemcsak akkor eszek, ha éhes vagyok, hanem már pszichésen is, hisz ez mély nyomot hagyott bennem. A félelem, szorongás miatt már pánikrohamokban is volt részem.

Nálam a tünetek, mint például az éjszakai felébredések, szapora szívverés, remegés, néha légszomj, rettegés, szédülés, ájulásérzet, halálfélelem. A zárt terekben is sokszor előjön, de próbálok belemenni a helyzetbe, hogy ezt leküzdjem. Általában 20 percnél tovább nem tart és most már próbálok arra figyelni, hogy szépen lassan vegyem a levegőt, hogy meg tudjam magamat nyugtatni.

Tudom, hogy ez nem jó így és szeretnék én magam változtatni ezen. Elfogadni, megérteni és türelemmel lenni elsősorban magam felé. Feldolgozni lelkileg hosszú idő és sokat kell ezen dolgoznom, hogy ez megváltozzon. Szóval a gyógyuláshoz vezető út még hosszú és van még min változtatnom, van még miben fejlődnöm.