Címkearchívumok: szorongás

Gondolataim és tapasztalataim a nyelvtanulásról

Hogyan hatott rám, és milyen nehézségekkel kellett megküzdenem az egészségi állapotom miatt?

Az egészségem romlása kihatott az idegrendszerre és nemcsak a tanulásomat, de a nyelvtanulásomat is erősen befolyásolta. Persze ennek ellenére, felteszem mindig a következő kérdéseket. Hogy tanuljunk nyelveket? Kényszer hatására vagy anélkül? Szorongva vagy félve? Vagy lazábban és gátlások nélkül? És akkor még haszna is lesz és nem megy tönkre az ember idegrendszere! Na, ez a nem mindegy! Az előző bejegyzésben már említettem, hogy andragógia szakon végeztem és két szakirányon. 2015-ben szakdolgozatom témájának a következőt választottam. Az idegennyelv-tudás jelentősége az élethosszig tartó tanulásban és felnőttképzésben. Elég hosszú, szép címet kapott és amit akkor írtam, azt meg is tapasztaltam a rá következő években. A német nyelv számomra mindig is „mumus” marad. Annyi kín, szenvedés, áttanult nappalok és éjszakák, öröm, sírás, magasság, mélység és mindig az a bizonyos ördögi kör.

Évek kínlódása, kudarcba fulladt magántanárok, sok kidobott pénz és sikertelen vizsgák után jutottam el diszlexia vizsgálatra, hogy még „jobban” érezzem magamat. De legalább megoldódott ez a probléma is, ugyanis a középfokú nyelvvizsgát, ha az égről lehozom az összes csillagot sem sikerült volna. Egyébként a vizsgálaton nagyon rendes volt a gyógypedagógus és a feladatokat is gyorsan és könnyen megoldottam és próbáltam alázattal végigcsinálni. Szinte nem is hittem el, hogy ha mindent megoldok, akkor mi a bajom és mit keresek én itt egyáltalán?! A vizsgálat végén az utolsó feladatnál jött ki a gond. Ez pedig a fogalmazás írása volt és sok esetben a betűim is olvasatlanok, így emiatt és a sikertelen nyelvvizsgák miatt is született meg ez a döntés. Ja és a végén még a szakember hozzátette, hogy figyelemzavart is észrevett nálam, de azt nem ott vizsgálták, így az annyiban is maradt.

Szóval megkérdezem én a volt pedagógusaimat, hogy nem fedezték fel ezt nálam anno és még a főiskolát is így végeztem el, ez most komoly?! HATALMAS CSALÓDÁS ÉS HARAGSZOK! Végül azt ajánlották, hogy egy alapfokú nyelvvizsgát meg kell csinálnom felmentésekkel. Így a hanganyag helyett-ami amúgy is nagyon nehéz szokott lenni, pláne németből-felolvasás volt és ennek alapján kellett válaszolnom a kérdésekre. A másik segítség a többletidő volt, írásban plusz időt kaptam, hogy megoldhassam a feladatokat. Amit mai napig nem hiszek el, hogy olyan könnyen ment és sikeresen vettem az akadályokat. Ráadásul szívemhez és lelkemhez közel álló témákat kaptam mind az írásbelin és szóbelin is, AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT! És mivel nem hiszek a véletlenekben, így az írásbeli vizsga pont április 7.-re esett, amikor is az Egészség világnapja van.

Így számtalan zsákutcák után beért a „ gyümölcs” , persze nem úgy, ahogy én azt szerettem volna. Sikerült a vizsga és már alig tudtam örülni, hisz mennyit vágyakoztam, hogy majd én is elérhetem, nekem is sikerülhet?! Hozzáteszem ezt a diploma megszerzése miatt kellett megcsinálnom, egyébként tuti, hogy nem foglalkoztam volna ilyennel. Majd ezután jött a nagy kaland, az igazi „vizsga” . Egy idegen országban helytállni, bizonyítani a nyelvtudást nem egyszerű. Főleg, ha az ember olyan helyen van, ahol a dialektus is még plusz problémát okoz. Nincs előre bemagolt szöveg, kihúzott tétel, vizsgabizottság. Rögtön reagálni és hirtelen kell az agyat átállítani az adott nyelvre, pörögnek a szavak a fejben. Ja, arra odafigyelni, amit itthon elvárnak, hogy helyesen kell nyelvtanilag írni és mondani, őket odakint ez nem érdekli, így is értik.

Az egyik volt magántanárom, aki csak a rosszat és a hibát kereste bennem és akivel kölcsönös volt a „szimpátia”, egyszer ezt mondta: „Annamari, ez nem eine, hanem einen”. De ezt így rideg tekintettel és lecseszve, lenézően. Szóval üzenem innen: „Drága Tanárnő” megtapasztaltam, hogy kint pont nem érdekelte őket, hogy eine vagy einen. Nem így kell valakit motiválni a nyelvtanulásra, véleményem szerint. Sokkal könnyebb, ha az adott környezetben mindennap látja, hallja a szavakat és beszéli az ember, így lassan beilleszkedik, ráhangolódik és azonosul azzal a kultúrával, ahol éppen tartózkodik.

Miután letudtam a némettel kapcsolatos teendőimet, egy új nyelvet megismerni és tanulni elvárás és blokk nélkül, az maga a csoda! Szívem vágya teljesült azzal, hogy a mindig is imádott nyelvemet, az angolt tanulhatom szabadon és kötetlenül. Felemelő érzés!

Sorstársak, merre vagytok?

Őszintén az érzéseimről (pánik, szorongás, félelem, fóbia, kényszeres evés)

Nagyon nem érzem magamat jól a bőrömben már régóta. Először a fizikai tünetek végett, majd évekkel később jött ennek a lelki és mentális hozadéka. Nem értettem, hogy 2014-ben annyi minden ért, akkor miért nem jött ki? Emellett küzdöttem a nyelvtanulással, ami teljes kimerültséghez vezetett. Sok félelem, szorongás, elvárás, megfelelés. Sorban jöttek az éjszakai rosszullétek, boltban való tartózkodás félelme, sok ember közötti fóbia, tömegközlekedés kiiktatása. Főleg a buszra gondolok, ami zárt és eléggé szűk és levegőtlen. Nagy ritkán, ha vonatra ülök, akkor is párommal. Elvagyok keseredve, mert úgy érzem soha nem fog ez megoldódni. Egy kezemen megtudom számolni, hány ember az, aki őszintén tud erről a problémámról. A kényszeres evés alatt azt értem, hogy akkor is eszek, ha nem kellene, mert félek attól, hogy rosszul leszek. Úgy ahogy a múltban történt.

Szóval keresem magamat, mi történt, miért kapom még ezt is, hogy fiatal éveimet többnyire a szenvedéssel kell hogy megéljem? Így merült homályba szépen lassan a régi énem. Többször felvetődött bennem a következő kérdés. Talán pszichológushoz kellett volna fordulnom, hogy fel tudjam dolgozni a rosszulléteimet és hogy ne érjen ennyi trauma? Annak idején ez fel sem merült bennem sajnos, pedig sokkal jobb lett volna és nem jutottam volna ennyire mélyre. Mert innen mostmár nagyon nehéz kijönni, számomra elképzelhetetlen. Lehet, hogy erre már gyógyszert írnának fel a szakemberek, amitől félek, és még inkább hülyének érezném magamat, hogy „dilibogyókat” szedjek. Elnézést azoknak, akik szedik ezeket, de én tartok amúgy is minden gyógyszertől.

Úgyhogy keresem a kiutat és jól esne nagyon, ha találnék hasonló helyzetben lévő embereket.

Mentális, lelki tünetek

Amin keresztül mentem az mind fizikailag, lelkileg hatott rám és a szociális életemet is megváltoztatta. Sokkal jobban bezárkóztam és az önbizalmat is rendesen megtépázta. Ha a problémámról beszéltem vagy beszélek, mindig kínosan éreztem és érzem is magamat. Ezt a mai napig nehezen kezelem. A rosszulléttől való félelem, hogy több mint 20 év után egy teljesen új és ismeretlen életmódba kellett kezdenem, ez megviselt. A megszokott ételek elhagyása sokszor elvonási tüneteket okozott és okoz nálam.

Még mindig sokszor dühös vagyok, nehezen emésztem ezt meg. Akárhol járok, már nincs az, hogy beülök megenni egy pizzát, vagy veszek egy péksüteményt. Ezt is nehéz volt feldolgozni lelkileg, hisz ehhez voltam hozzászokva éveken keresztül, hogy bárhol és bármit megehetek. Tényleg nem könnyű ez, nagyon nem. Sokszor már nemcsak akkor eszek, ha éhes vagyok, hanem már pszichésen is, hisz ez mély nyomot hagyott bennem. A félelem, szorongás miatt már pánikrohamokban is volt részem.

Nálam a tünetek, mint például az éjszakai felébredések, szapora szívverés, remegés, néha légszomj, rettegés, szédülés, ájulásérzet, halálfélelem. A zárt terekben is sokszor előjön, de próbálok belemenni a helyzetbe, hogy ezt leküzdjem. Általában 20 percnél tovább nem tart és most már próbálok arra figyelni, hogy szépen lassan vegyem a levegőt, hogy meg tudjam magamat nyugtatni.

Tudom, hogy ez nem jó így és szeretnék én magam változtatni ezen. Elfogadni, megérteni és türelemmel lenni elsősorban magam felé. Feldolgozni lelkileg hosszú idő és sokat kell ezen dolgoznom, hogy ez megváltozzon. Szóval a gyógyuláshoz vezető út még hosszú és van még min változtatnom, van még miben fejlődnöm.