Címkearchívumok: támogatás

Hasi műtét előtt/után!

Hogyan éltem meg?

Mire kellett odafigyelnem?

2014-ben az utolsó évemet kezdtem meg a főiskolán, vagyis 2 hetes csúszással, mert volt ennél fontosabb “dolgom” is. Írtam e-mailt a tanároknak, hogy később tudom elkezdeni az őszi félévet. Megértőek, támogatóak voltak és minden jót kívántak a “nagy naphoz”!

Nyáron már Budapestre kellett a vizsgálatokra menni és a műtétem is ott történt. Egy neves professzor ( sebész) műtött, aki szakmailag a”toppon” van, így jó kezekbe kerültem hála a Jóistennek! Megvolt a maga stílusa és rettegtem is tőle, de mindig tárgyilagos volt és azt mondta, sose szalad előre, hanem mindig az adott dologra figyel oda. Neki köszönhetem, hogy ma élhetek, ugyanis ez a nyirokcsomó rendszer mindent elszívott tőlem és gyorsabb volt a keringése a májamnál. Ezt így fogalmazta meg nekem annak idején a radiológus és hozzátette, ezzel nem lehet várni, minél hamarabb el kell távolítani!

Hogy mire kellett odafigyelnem?

A műtét előtt

Az egyik legfontosabb az volt, hogy ne legyek beteg! Mivel altatásban zajlott a műtét, így nem fázíthattam meg magamat, mert akkor ez akadály lett volna. Így már a műtétet megelőző 2 hétben sehova nem járkáltam, nagyon kellett vigyáznom magamra! A másik, hogy a menstruációm, akkora elmúljon! Persze, hogy “megtréfált” az élet, és nem jött meg időben. Emiatt, még a nőgyógyászhoz is kellett mennem és felírt egy olyan gyógyszert, ami meghozta. De! Ettől, olyan durván jelentkezett, hogy soha többet, ha nem muszáj! Nem egy természetes, hanem mesterséges vérzés jelentkezett, így ezt főleg a nők, el tudják képzelni!

Majd ezt követően megbeszéltem a professzorral, hogy mikor történhetne a műtét. Így ezután szeptember 4-én kellett befeküdnöm, majd jött az ápoló és az aneszteziológus pedig kikérdezett: hány műtetem volt idáig ?, van-e rossz fogam ?, esetleg kivehetős a fogsorom? van-e gyógyszerérzékenységem? Ilyenekre kellett válaszolnom, majd a végén aláírtam a papírt. Anyukám késő délután ment el a kórházból és összeborulva sírtunk nagyon, de nagyon! Most is rám jött a sírás, mert az kimondhatatlanul kemény helyzet volt! Aznap már csak délután fél 4-kor ehettem utoljára, utána csak vizet ihattam. Estére kaptam egy fél adag nyugtatót, lezuhanyoztam majd lefeküdtem aludni. Nagyon nehéz volt, féltem borzasztóan, hogy minden a lehető legjobban alakuljon majd!

A műtét napján

Másnap 5-én meg is műtöttek, itt is volt egy “csavar” a történetben. 10 órára voltam kiírva, de közölték reggel 7 órakor, hogy én leszek az első! Nagyon bepánikoltam hisz anyukám és párom sem volt még ott, de szerencsére nemsokára megérkeztek és amíg előkészítettek, addig próbáltak nyugatni engem. Levetkőztem teljesen meztelenre, majd betakartak fehér lepedőbe. Kaptam infúzióba antibiotikumot, meg még ki tudja mit?! Majd felhelyezték a katétert és vittek is a műtőbe. Ott a folyosón még egy gyors puszi és bíztatás, majd a műtő ajtaja előtt még láttam őket. Soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, hogy bármi megtörténhet velem és lehet ennyi volt az életem?! Mivel már nem volt idő reggel nyugtatót bevenni, így intravénásan beadták és kb. pár másodperc alatt elaludtam. Ez még nem az altatás része volt, az majd csak ezután következett. Az utolsó kép a fejemben az volt, hogy végezni fogok a főiskolán és talárban, sapkában látom magamat. Másfél órás volt kb. a műtét, olyan 8 után kezdhették el és 10:30 körül már az ébredőben voltam.

Nekem ez a második születésnapom, mert szerencsésen alakult! Ébredéskor azt sem tudtam merre vagyok, hang alig jött ki a torkomon. Az ébredőszobában voltam és fájdalmat éreztem a hasamnál, láttam hogy be voltam kötözve és elképedtem, hogy milyen nagy részben volt leragasztva. Majd kitoltak és vittek a kórterembe vissza. Anyukám és párom nélkül nem bírtam volna ki ezeket a napokat, vagy nagyon nehezen! Volt, hogy testvérem és párom anyukája is meglátogatott, ez is sok erőt adott, apukámmal és a többiekkel telefonon beszéltünk.

A műtét után

Miután túlestem rajta aznap se enni, se inni nem lehetett, csak benedvesíteni a számat egy kis fapálcika segítségével, aminek a végén volt egy vatta! Nagyon kellett vigyáznom a két zacskóra, ami az egyik a katéternek volt, a másik a sebet tisztította! Ebből a kettőből lógtak ki csövek és nem szabadott, hogy kimozduljanak! Aznap végig feküdtem, nem mocoroghattam! A heg elkezdett “ugrálni” és úgy éreztem, mintha rángatóztam volna kicsit, majd a napok elteltével viszketett is. Tudom, a gyógyulás része volt ez is. Már másnap megpróbáltam felkelni, lassan felállni. Ez úgy történt, hogy oldalra fordultam, feltoltam a könyökömmel magamat és szépen felültem. Szédültem, de lassan felálltam és óvatosan sétálgattam a szobán belül. Korgott már a gyomrom rendesen, így enni is ehettem már egy keveset.

A bent töltött napok alatt, sokat sétáltam a folyosón befáslizott lábakkal, nehogy trombózist kapjak! Az altatás engem nagyon megviselt és minden bajom volt tőle. Hányinger, öklendezés, melegségérzet, majd a torkom is elkezdett fájni, mivel a pipát ledugták és ez ezzel járt. A fájdalomcsillapítót mindennap kaptam, volt olyan éjszaka, hogy hányás ellenit kértem, azonnal hívtam a nővérhívót, azt éreztem kidobom a taccsot. A napok előrehaladtával egyre jobban lettem és kezdtem összeszedni magamat szépen. Viszont nem tagadom, borzasztó fájdalmakon mentem keresztül! A diétámat ugyanúgy tartottam és mivel a kórházi kaja nem volt épp a legfinomabb, mert levesnek jó zsírosat kaptam, meg többnyire ízetlen kajákat. Anyukám pár nap után már hozott nekem ételt. A lényeg az volt, hogy ne legyen nehéz és puffasztó. Párolt csirkemelllet és répát rizzsel illetve almakompóttal ettem. Meg előre gondolkodtunk és vittünk be száraz illetve ami hűtőben elállt kajákat. Reggelire mézet/dzsemet/vajat/sajtot/felvágottat is kaptam, vacsorára is hasonlót. Mikor már kivették a katéter csövét, meg a másik tasakét is, sokkal jobban tudtam mozogni. Utána a tartásom zavart, össze voltam görnyedve és alig bírtam kiegyenesedni. Kértem én is a gyógytornász segítségét, majd gyakorlatokkal segített, hogy jobban legyek.

Itthon

Miután kiengedtek továbbra is vigyáznom kellett magamra. A diétát természetesen ugyanúgy tartottam és itthon is segítségre szorultam. Fürödni 6 hétig nem lehetett, csak úgy, hogy alulról. Anyukám egy törölközőt majd egy plédet tett oda a hasamra. A hajmosást úgy oldottuk meg, hogy a fürdőszobába két széket tettünk be. Az egyiken ültem , a másikon a lavór volt és hátrahajtottam a fejemet.

Mivel a gyakorlatom is elkezdődött, így hátizsákkal jártam a suliba és figyelnem kellett, hogy 2 kilónál többet ne cipeljek! A varratszedésig kb 10 nap telt el, ezalatt anyukám a sebemet mindennap átkötötte. Mikor kiszedték, akkor már egyenesebb volt a tartásom és könnyebben tudtam mozogni. Hetekig csináltam a leírt gyakorlatokat és már a megszokott módon keltem fel és feküdtem le. Óvatosan, oldalra fordulva, hogy a hasam ne nyíljon szét!

Kemény, küzdelmes , tanulságos időszak volt és amíg élek, sose felejtem! Óriási hála legfőképpen édesanyukámnak, aki mindennap oda és vissza utazott vonattal és ott volt mellettem, segített mindenben! Csodálom és felnézek rá, hogy mennyi erő van benne! Hálásan köszönöm még apukámnak, testvéremnek, páromnak és családjának, hogy ők is tartották bennem a lelket és azoknak is akik telefonon érdeklődtek!

Még részletesebben erről itt olvashattok:

https://utagyogyulashoz.hu/category/korhazban

Saját forrás

Mennyi idő kellett, míg összeszedtem magamat?

Műtét után, diéta betartásával!

2014 májusában kezdtem el a gluténmentes diétát, majd szeptemberben várt rám a nagy műtét. Kiderült a többi érzékenységem és azokra is figyelnem kellett, amik még jobban nehezítették a táplálkozást!

Utána sok minden megváltozott az étvágyammal és étkezéssel kapcsolatban. Nem kívántam az ételt és nagyon keveset ettem egy nap. Főleg könnyű ételeket és szárazakat, mert ezek estek jól. Puffasztott szeleteket, linzert és párolt zöldséget körettel, húst csak ritkábban!

Nagyon nehéz volt és féltem, hogy soha nem fogok tudni enni. Körömvirág teát ittam, mert étvágygerjesztő hatással bír! Étkezések előtt citromlevet egy kiskanállal vagy unicumot egy gyűszűnyit ittam.

Nem voltam még teljesen jól és akkor még nem kezdtem el hízni! Évek kellettek, míg szépen elkezdett gyarapodni a súlyom. Nem értettem, ha tartom a diétát, akkor miért vagyok még mindig olyan vékony?!

Nem éreztem magamat egyik ruhában sem jól, mert láttam a tükörben, hogy milyen az alkatom. Nagyon megviselt voltam és a műtéti hegem elfogadásához is idő kellett. Tudom, hogy muszáj volt a műtét, de nehéz volt, hogy mindennap szembesültem vele, milyen nagy vágás van a hasamon! Szerencsére akik közel állnak hozzám, támogattak és mondták, hagyjak időt magamnak, próbáljak türelmes lenni!

Ahogy írom ezt a bejegyzést, jönnek vissza bennem az emlékek és potyognak a könnyeim. Van, ami nem tud nyomtalanul elmúlni, van amit nem tud az ember feldolgozni!

Nagyon őszintén! Elfáradtam, meggyötörtek az évek testileg, lelkileg és mentálisan is! Nem számít a kor! Bármikor, bárkivel, bármi megtörténhet! Természetesen sokkal könnyebb, ha elfogadják és szeretik az embert és vannak “segítő kezek” akikbe tud az ember kapaszkodni!

A másik fontos tényező a tanulság, hogy ebből tanuljunk a nehéz és kilátástalannak tűnő helyzetekből, hogy majd fordított esetben is ott legyünk a másiknak, amikor szüksége lesz rá!

Szóval az évek alatt rájöttünk arra, hogy mi az ami valóban hasznosul. A kukoricát kezdtük megunni, így áttértünk a hajdinára és sütésre/főzésre egyaránt használtuk. Majd több gluténmentes gabonát is kipróbáltunk és kezdtem ehhez hozzászokni. Lassan, nagyon lassan láttam magamon, hogy kezd felszívódni, amiket megettem!

Majd három év telt el a műtét után, amikor már 50 kiló felett jártam. El sem hittem, főleg úgy, hogy 43 voltam!

Nekem ez egy álomhatár volt és sikerült elérnem! Majd még több év után 55, sőt már 60 kiló is voltam! Azt hittem, nem jól látok a mérlegen!

Jelenleg 54 kiló vagyok és jó az étvágyam már, többet tudok enni és jóízűen! Ami még ennél is fontosabb, hálásan és megbecsülve az ételt!

Van amiben még fejlődnöm kell, hogy még jobban érezzem magamat a bőrömben és lelkileg, mentálisan is megerősödjek!