Címkearchívumok: várakozás

Hatodik nap

Ezen a napon kicsit mélypontra kerültem. Igen, voltak ilyenek, hogy nem bírom ki ezt a helyzetet, de mindig sikerült kijönnöm belőle. Írtam is a páromnak, hogy nagyon mélyen vagyok, jöjjön be legalább még egyszer. Sajnos a suli elkezdődött, így nem tudott mindennap bejönni hozzám, de beszéltünk telefonon.

Amúgy a mélypont oka az is volt, hogy az egyik nővér bejött, hogy megnézze a lázunkat, vérnyomásunkat. Azt mondta nekem, hogy hőemelkedésem van és ha ennél magasabb lesz, akkor nem fognak majd hazaengedni. Erre nagyon ideges lettem és elkezdtem aggódni. Ja, ha jól emlékszem ezen a napon vették ki belőlem a csövet.

Várakozni kellett kint a folyosón és amikor szólítottak, akkor mentem be. Lefeküdtem az ágyra és az orvos szólt, hogy amikor kihúzza a csövet, akkor érezni fogok egy kis fájdalmat. Szerintem ez is megviselhetett lelkileg, mert nem volt egy kellemes, de legalább már könnyebben tudtam mozogni.

Amúgy hihetetlen, hogy anyukámnak mekkora lelkiereje volt, hogy napi szinten oda-vissza utazgatott és még kaját is készített nekem. Nagyon sok erőt adott nekem, hogy tudtam mindennap ott volt. Az estéket, éjszakákat pedig zenehallgatással bírtam ki.

Első nap a kórházban: Felkészülés a műtétre

2014, az utolsó évemet kezdtem meg a főiskolán, így a tanároknak is írnom kellett, hogy sajnos az első két hetet ki fogom hagyni. Szerencsére megértőek voltak és emiatt nem kellett aggódnom. Szóval szeptember 4-én anyukámmal felutaztunk Budapestre. Miután megérkeztünk felvették az adataimat, majd arra az osztályra, ahová be kellett feküdnöm lepakoltuk a cuccaimat. Nem ment semmi sem egyszerűen.

Azonkívül, hogy várakozni kellett, nem tudták megmondani pontosan, hogy mikor lesz a műtétem. Jött az ápoló és elmagyarázta, hogy másnap nem biztos, hogy meg leszek operálva. Aztán később megint visszatért és közölte, hogy most már biztos, hogy másnap meg lesz a műtét.

A várakozás közben összeismerkedtünk egy idősebb házaspárral. A nénit műtötték, akivel a kórházban eltöltött napok alatt jó viszonyt alakítottam ki és kérte, hogy inkább tegezzük egymást. Délután fél 4 körül lehetett, amikor utoljára ehettem és utána csak vizet ihattam. Anyukám késő délután jött el a kórházból. Megöleltük egymást, elkezdtem sírni nagyon. Nagyon nehéz volt ez az egész helyzet és legjobban az altatástól rettegtem.

Miután egyedül maradtam még bejött hozzám az aneszteziológus, aki kikérdezett alaposan, hogy milyen betegségem van, gyógyszerérzékenységem, idáig hány műtétem volt, a fogaim milyen állapotban vannak. Elsőre nem volt szimpatikus, de mivel ő altatott engem, így muszáj volt benne megbíznom. Estére kaptam egy fél adag nyugtatót, így olyan nyugodt voltam, hogy szépen lezuhanyoztam, megmostam a fogamat, majd beállítottam reggel fél 7-re az ébresztőt és fél 10 körül már el is aludtam.

Orvosi kivizsgálások #3

A következő beutalót a hematológiára kaptam, ott egy idősebb férfi volt az orvos. Megvizsgált és ő úgy gondolta, hogy ezek a tünetek a lisztérzékenységtől is lehetnek. Még aznap két vérvételre is sor került. Az egyiknél csak bizonyos értékeket kért, míg a másik kizárólag a lisztérzékenységre irányult.

Ennek az eredményére kellett legalább egy hónapot várni, mert nem helyben vizsgálták, hanem elszállították. Azt tanácsolta, amíg ki nem derül az eredmény, addig egyem ugyanazokat, amiket addig ettem. A CT vizsgálatra április elején kora reggeli időpontban kellett megjelenni és természetesen éhgyomorra. Felvették az adataimat, majd vártunk. Amikor mondták a nevemet, odamentem az egyik ajtóhoz és egy kancsó kontrasztanyagot kaptam, hozzá egy kis műanyag poharat is.

A lényeg az volt, hogy 10 percenként meg kell innom egy pohárral. Amúgy nem volt rossz íze, de jó sem. Enyhén mentolos íz, szénsavas folyadék volt. Mivel éhgyomorra voltam, így azt éreztem, hogy gázosodok tőle. Kb. egy óra telt el mire rám került a sor. Bementem, levetkőztem, a nadrágot ki kellett gombolnom és egy kicsit lehúzni, felül pedig csak egy atléta maradhatott rajtam melltartó nélkül. Mielőtt elkezdődött volna a vizsgálat, a karomba bevezették a branült, mivel ebbe kaptam vénásan a kontrasztanyagot.

A karjaimat a fejemhez tették, kérték, hogy ne beszéljek. Mivel volt egy kis mikrofon, ebbe beszéltek hozzám, figyelnem kellett az utasításokat, hogy pl. mikor tartsam bent a levegőt, mikor fújjam ki. Majd a végéhez közeledve, jelezték, hogy most fogják beadni a kontrasztanyagot. Melegségérzet fogott el és olyan érzés volt, mintha bepisiltem volna. Ezután felöltöztem és kimentem a folyosóra. Amúgy szerencsére nagyon normálisak voltak, így ezzel a részével nem volt semmi gond.

Anyukámmal délután fél kettőig kellett várni az eredményre, de abba is csak egy mondat volt leírva, így nem sokra jutottunk ezzel. Amúgy a CT vizsgálat kb. negyed órás és nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint az MR.

Mivel ebből nem tudtunk kiindulni, így kértünk radiológushoz időpontot hasi ultrahangra. Megvizsgált és annyit mondott, hogyha a lánya lennék, akkor biztos azt mondaná, hogy ez műtéti eljárással oldható csak meg, mivel látta, hogy ez egy nyirokcsomó.

A CT vizsgálat eredményét elvitte haza magával és a következő alkalomra kiértékelte nekem és ezért nem kért semmi pénzt. Elmondta, hogy szerinte egy jóindulatú nyirokcsomót lát a májkapuban és ezt mindenképpen operálni kell majd. Még azt is hozzátette, hogy ennek a nyirokcsomónak gyors a keringése és minden tápanyagot elszív tőlem.