Címkearchívumok: vélemény

Kávézás

Korábban úgy ittam a kávét, hogy éhgyomorra és nem ittam sokáig mellé vizet. Ettől nem éreztem jól magamat, mert égett a gyomrom és hányingerem is lett. Illetve több helyen olvastam már, hogy csersavakat termel, ha nem eszünk előtte. Így akkor elhatároztam, hogy mindig evés után fogok kávét fogyasztani és utána pedig vizet inni. Ezt a mai napig így teszem és jól érzem magamat, szerencsére nincs gond a kávéval.

Instant vagy főzött kávé? Nekem a lisztérzékenység miatt nem mindegy milyen kávét iszom. Általában itthon fogyasztom és akkor tudom, hogy én készítettem, abból baj nem lehet. Instant kávét iszok, mert a főzött nem tesz jót nekem, mivel a szívverésemet felgyorsítja és elkezd a kezem remegni tőle. De ha mégis ezt választanám, akkor a kávébabszemet meg kellene őrölnöm és csak utána főzhetném meg.

Véleményem az orvosokról

Egészen kiskoromig kell visszamennem az időben, ugyanis sajnos a volt gyerekorvosom nem vette észre nálam azt a problémát, hogy esetleg lisztérzékeny lehetek?! Mindig csak a vashiányos vérszegénységgel jött, miközben egészen más is volt a gond, csak ez később derült ki. Emellett ekcémás volt a bőröm mindig is és most is. Akkoriban az egyik bőrgyógyász, akinél voltunk, felírt egy gyógynövényes illetve külön a fürdésre is krémet. Persze, ez sem nyújtott hosszútávú megoldást, hisz az alapprobléma máshonnan eredt.

Időközben fejfájással, szédüléssel is meg kellett küzdenem, így egy gyermekneurológushoz fordultunk segítségért. Megvizsgált, beutalt EEG és MR vizsgálatra -ami szerencsére negatív lett és nem mutatott komoly gondot-, de itt is megállt a dolog, hogy neki sem jutott az eszébe, hogy mitől lehetnek ezek a tünetek. A háziorvos és az iskolaorvos is csak egyet fújt folyamatosan éveken keresztül, hogy vashiányra kell szednem vasat és akkor majd rendeződik minden. Persze közben mozogjak is sokat, friss levegőn is legyek, csak a szokásos tanácsok, amik jók voltak, de nem voltam továbbra sem jól. Majd pár év elteltével ismét orvoshoz fordultam, mert fokozódtak a tünetek és muszáj volt utánajárni. Egyre és egyre többet ettem és úgy éreztem, hogy hiába eszek nem szívódik fel.

A háziorvosom- aki jelenleg is van-, azt mondta, hogy nyugodtan egyek csak sokat, mert fejlődő szervezet vagyok. De még véletlen sem jutott volna eszébe, hogy valamilyen felszívódási zavarom lehet és ez is okozhatja a tüneteket. Ja, és hozzáteszem, hogy egy szakvizsgázott belgyógyászról beszélek. A következő lépésként szintén belgyógyászhoz kerültem, aki a szokásos vizsgálatokat elvégeztette (vérvétel, EKG, ultrahang, mellkas röntgen, CT) majd közölte az eredmény alapján, hogy ebből sebészet lesz.

Mivel a májkapuban volt egy nyirokcsomórendszer, amit csak kizárólag műtéti eljárással oldottak meg, így ezért említette, hogy sebészet lesz, na ebben igaza volt. De neki sem jutott eszébe a „kedves” doktornőnek, hogy mi lehet a háttérben igazából. Elmentünk egy magán radiológushoz hasi és kismedencei ultrahangra és ő is a műtétet javasolta. Ez a doktornő volt olyan kedves és emberséges, hogy a CT eredményét úgy kiértékelte nekem, hogy nem fogadott el pénzt. Egyébként a felvételen azt látta, hogy ez egy jóindulatú nyirokcsomó lehet.

Ezt követően a kórházba kellett már vizsgálatokra menni. Először a hematológushoz, aki gyanakodott arra, hogy talán lisztérzékenységről lehet szó?! Mivel vékony voltam, vashiányos, ez neki bőven elég volt arra, hogy elküldjön vérvételre, ami csakis erre irányult. Azt mondta, míg nem érkezik vissza az eredmény erről, nyugodtan egyem azt, amit addig ettem. Majd egy hónap után a sok-sok év bizonytalanság, gyötrelem, kín és szenvedés után kiderült a probléma.

Ettől függetlenül még egy vasfelszívódási vizsgálatot is kért, ahol az volt az érdekes, hogy jó volt a vas felszívódása, viszont az értéke meg nagyon alacsony volt. Ezután a hepatológushoz kellett továbbmenni a nyirokcsomók miatt, ő elküldött olyan vérvételre, ahol a májamat nézték, hogy jól működik-e? Szerencsére negatív lett, így nem a májammal volt a gond.

Útközben még a gasztroenterológust is megjártam, aki próbált viccelődni velem, csak nekem nem jött ez be. Szerette volna mindenképp megnézni a beleimet, bélbolyhaimat és ezt így viccesen mondta, amitől felállt a szőr a hátamon, amilyen pofákat vágott közben. Na, ebből szerencsére nem lett semmi, mert kiderült, hogy a vérvétel eredménye magas eredményt mutatott, így nem volt szükséges a vékonybél-biopszia és amúgy is tartottam már egy jó ideje a diétát. A hematológus még szeretett volna egy biopsziát a nyirokcsomók miatt csináltatni, de én ezt úgy gondoltam, hogy felesleges lenne, mert mindenképp a műtétet javasolták, így saját felelősségre ezt elutasítottam.

Közben még ahhoz az orvoshoz is eljutottunk, aki azt a vastablettát ajánlotta, ami által szerencsésen rendeződött a vasszintem. Ő is megjegyezte, hogy a műtét az első és utána a többi. Ezt követően már csak Budapestre jártunk fel vizsgálatokra, ahol műtöttek is engem. Egy nagyon komoly és szakmailag elismert professzorhoz kerültem a hepatológiai ambulanciára. Közölte, hogy biztos engem meg fog műteni. Elküldött többféle általános vizsgálatokra (vérvétel, EKG, MR) és gondolkodott ő is a biopsziában, de feleslegesnek vélte, ragaszkodott csakis a műtéthez. Miután túlestem a műtéten, visszamentünk ahhoz a doktornőhöz, aki a vaskészítményt ajánlotta.

Allergia vizsgálatot ajánlott, ami által még több érzékenységem kiderült. Végül a candida általa igazolódott be, ugyanis a székletminta alapján mikroszkóp alatt megállapította. Az évek alatt pár nőgyógyásznál is jártam, akik mindenre csak gyógyszert ajánlgattak, amiktől nem voltam jól, vagy nem fogadtam meg a tanácsukat. Endokrinológust is,,meglátogattam” már, ő ajánlotta a terheléses cukorvizsgálatot, amit megtagadtam, meg az orvos sem volt a legmegfelelőbb és csak a pénzt nyúlta le, így annyiba is maradt. Többször voltam vérvételeken magánba és a sürgősségit is megjártam, amikor is anno volt egy eszméletvesztésem, csak nem rögtön, hanem pár nap elteltével mentem el, amikor menetközben megint jelentkezett a rosszullét.

A vérvételen, EKG -n kívül semmit sem csináltak. Az akkor ügyeletes orvos közölte, neki is magas az a szintje, ami nekem anno volt, így ezzel nem kell, hogy bent maradjak. Jelenleg ott tartok, hogy szeretnék utánajárni annak, hogy mi okozhatja a vércukorszint ingadozást és a fáradtságot.

Véleményem az ünnepi ételekről

Legyen szó bármilyen ünnepi ételről, ha nem bírja az ember emésztése, akkor hiába van jeles alkalom. Nekem sokat változott az ételekhez való viszonyom, másképp érzem az ízeket, illatokat és már nem is úgy tekintek sokszor az étkezésre, mint korábban. A gondolkodásomon az élethez való hozzáállásomon is változtatott. Azok az emberek, akik ezt nem értik meg, ők más világban mozognak. Elmúlt a karácsony és nagyon sok helyen a tipikus ételek kerültek az asztalra. Húsleves, halászlé, rántott hal/hús, töltött káposzta, székelykáposzta, bejglik és további édes/sós sütemények. Az emberek mértéktelenül falnak és pótcselekvésként is tömik magukba az ennivalót, mert ,,ÜNNEP VAN ÉS ENNI KELL!”.

Szerintem ez egy hülye felfogás, majd én eldöntöm, mikor és mit pláne mennyit szeretnék enni. Mindenkinek érezni kellene, hogy mit bír és mennyit és ne egyen csak azért olyanokat, mert ennek most van itt az ideje. Sokan ezért is vesznek be étkezés után emésztésjavítót, mert próbálják elfedni a nehéz ételek hatását. Pedig csak egyszerűen oda kellene figyelni és olyat enni, ami tényleg jól esik és könnyebb a gyomor tőle. Most aktuálisan a szilveszteri menü kerül előtérbe. Virsli, lencsefőzelék, malachús és megint a sok sütemények. Egyébként ezeket bármikor meg lehetne enni, de az emberek többsége most sem bír magával és összevissza eszik, mert ennek MOST van itt az ideje. Én is szeretek finomakat enni, de mostmár odafigyelek arra, hogy a megengedett ételek közül, ami nehéz, azt próbálom szelektálni még jobban.